Monaco's Princess |✔️

1. fejezet

𝙻𝙰𝚅𝙴𝙽𝙳𝙴𝚁

Csaknem három hét telt el a szökésem óta. A média teljesen felvolt háborodva, hogy aznap, amikor eltűntem, nem került sor a bemutatásomra. Persze azt nem tudták, hogy eltűntem, a nagyinak úgy kellett kitalálnia egy hazugságot. Sajnáltam egy kicsit, de boldog is voltam, mert így átlag polgárnak érezhettem magamat. Bár nem volt könnyű a kezdés, most mégis sikerült a saját lábamon megállni: egy kis kávézóban dolgozom, Monacó belvárosában, igencsak távol a palotától. A kávézóval szemközti házban bérlek egy szobát, ami igaz, kicsi és szűkös, nekem mégis megteszi.

- Lavender Herrera! Figyelsz te rám? - bökött oldalba főnököm, mire rákaptam tekintetemet.

- Ne haragudj, nem figyeltem! - ráztam egy aprót a fejemen, s tovább törölgettem a pultot.

- Azt mondtam, hogy pár forma 1-es pilóta az ötös boxba kéri ezeket az italokat. Leszel szíves oda vinni! - tolt elém egy tálcát Amelia, melyen a különböző üdítők, kávék mi egymás sorakozott. Letettem a rongyot a pult alá, kezemet megtöröltem a kötényembe, majd a pult mögül kilépve, vettem kezembe a tálcát, s haladtam az ötös box felé. Öten ültek a boxba. Pierre Gasly, Max Verstappen, Lando Norris, Daniel Riccirardo, és Ő, Charles Leclerc. Nem azt mondom, hogy a legjobb barátaim, vagy puszi pajtásaim lettek, de igen jól összeismerkedtem velük. Két és fél hete dolgozom itt, a kávézóban, és ebben a két és fél hétben a srácok mindennap, pontban 11 óra 00 perckor itt voltak. Landoval az elsők között megtaláltuk a közös hangot, így ő miatta ismeremhetem a másik négy jó madarat.

- Wooow... Lavender Herrera levágatta a hosszú haját, rövidre! Az igen, kisanyám! - szólalt meg elsőnek Lando, mire a másik négy rám kapta tekintetét. Én csak szemeimet forgattam, majd lehelyeztem eléjük a szokásos italaikat.

- Nem is te lennél Norris, ha nem kiabálnál állandóan a kávézóban... -sóhajtottam egy mélyet, majd helyet foglaltam Charles mellett. A monacóinak odébb kellett húzódnia, hogy helyet tudjon biztosítani nekem. Fejemet fáradtan döntöttem az asztalra, s egy mélyet sóhajtottam.

- Mi van, Herrera, ennyire elfáradtál? - rúgdosta az asztal alatt a lábamat Max, mire roszállóan ráztam meg fejemet.

- Ne rúgdoss... - motyogtam halkan.

- Más téma! - váltott hirtelen hang nemet Lando, mire felkaptam fejemet, s az előttem ülő britre néztem. - Hallottátok, hogy a hercegnővel mi van? Elméletileg három hete be kellett volna jelentenie a palotának, hogy ki ő valójában, hogy hogy néz ki és hogy hogy hívják, de három hete csend van a palota felől...

Szemeim valósággal kidüllettek helyükről. Istenem! Hát már hozzájuk is eljutott a hír? Ajajj! Ha valóban élni szeretnék még egy kicsit a koronázásom előtt, akkor minél előbb lekell lépnem az országból, ha nem is hosszútávra, de legalább annyi időre, amíg egy kicsit utazgatni tudok.

- Biztos azért van csend a palota körül a hercegnőről, mert egy igazi kriptaszökevény, és nem meri vállalni a királynő a nyílvánosság előtt! - röhögött fel saját poénján Max, mire bennem az ütő is megállt. Mi az, hogy kriptaszökevény? Nem is vagyok olyan csúnya...

- Te beszélsz, akinek patkány képe van? - szólaltam meg kicsit sem kedvesen.

- Mi van? - háborodott fel Max. Lando, Daniel, Pierre és Charles apróra húzták össze magukat, nem mertek közbe szólni.

- Jól hallottad, Verstappen. Életedben nem láttad még a hercegnőt, hogy feltételezheted azt róla, hogy kriptaszökevény? - védtem be... tulajdonképpen saját magamat.