11. Fejezet

1.1K 49 0
                                    

𝙻𝙰𝚅𝙴𝙽𝙳𝙴𝚁

Reggel, mikor felkelltem, azonnal eszembe jutott a tegnap este. Arcomra hatalmas mosoly kúszott, ami azonnal le is gördült onnan, mikor magam mellé pillantva, a férfinek, csak hűlt helyét találtam. Ő nem feküdt mellettem, a ruhái nem voltak a padlón, csak az enyémek hevertek ott, szétdobálva.

Charles nem feküdt mellettem, azonban egy cetli ott volt, mi igazolta, hogy a tegnap este valóban megtörtén és ott aludt nálam. Remegő ujjaim közé fogtam az aprócska cetlit, amin a srác, meglepően gyönyörű kézírása szerepelt.

'Lavender,

A tegnap este hiba volt! Felejtsd el, hogy bármi is történt közöttünk! Szeretem Pilar-t, és mellette kell lennem. Senkinek se mondd el, hogy mi történt közöttünk. Nem akarok miattad szakítani Pilar-ral.

C.L.'

Könnycseppjeim áztatták a papírlapot, melyen Charles könyörtelen üzenete fogadott. Hallottam, amint a szívem darabjaira törik össze. Agyam legmélyebb bugyrában tudtam, hogy nem kellett volna hagynom magam. De már nem lehetett mit tenni, ami megtörtént, az megtörtént.

Remegő kezekkel, a sírástól felduzzat szemekkel, csoszogtam a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá, és csak folyattam magamra a vizet. Minden gondolatot kizártam a fejemből.

Amikor a zuhanyzás után, teljesen felöltözve indultam el a hallba, egy percre megtorpantam. Ott voltak a barátaim, Pilar és Ő.

Charles Pilar derekát karolta át, miközben néha néha egy apró csókot nyomott ajkaira. Mint tegnap este nekem, szeretkezésünk közben.

Nem volt kedvem újabb szerepet magamra önteni, így köszönés nélkül mentem el a társaság mellett. A szállodából kilépve, balra fordultam, s elindultam a közeli buszmegállóhoz, amivel betudok menni a városba, egy autót bérelni. Nem foglalkoztam a mögülem érkező srácok kiáltásaival, hiába kiabálták mindnyájan a nevemet. Lépteimen gyorsítottam, sarkon befordulva ismételten csak balra, futó lépésben haladtam a buszhoz, ami éppen akkor állt meg a megállóban. Az idős buszsofőr szerencsére aranyos volt, mert megvárta, amíg odaérek.

Mire a srácok a megállóba értek, addigra én már úton voltam a város felé.

A legközelebbi autókölcsönzőbe mentem be, ahol felvázoltam, hogy mégis miért kell nekem egy kocsit. A tulaj szerencsére kedves volt, így felajánlotta, hogy visszavisz a szállodába, segít lehozni a cuccaimat, majd a reptérre is kivisz. Először elutasítottam a segítséget, azonban Conrad – a kölcsönző tulajdonosa – nem engedett. Így végül amíg én a bőröndömbe pakoltam el ruháimat, ő a szatyraimat és a nagy dobozt vitte le autójához.

– Lave, hát itt vagy! – toppant ajtómba Lando.

– Szia. Nem maradok sokáig, összeszedem a cuccom és megyek.

– Hova mész?

– Haza. Haza megyek, Lando. Betelt a pohár. – gyorsan elregéltem neki a tegnap estét, illetve az üzenetet is megmutattam neki. Már nem érdekelt ez az egész. Hercegnő vagyok, az istenért! Ideje, hogy végre úgyis viselkedjek.

Lando próbált marasztalni, azonban nem engedtem neki. A kezébe nyomtam egy borítékot, s kértem, hogy adja oda a nagyinak. Hosszúra nyúlt ölelésünkből kiszakadva, bőröndömet magam után húzva, mentem a rám várakozó Conradhoz. A bőröndöt betette hátra, aztán a kocsiba beülve, farolt ki, s indult el a reptérre.

Monaco's Princess |✔️Where stories live. Discover now