16. fejezet

1.2K 47 3
                                    

𝙻𝙰𝚅𝙴𝙽𝙳𝙴𝚁

𝟼 𝙼𝙾𝙽𝚃𝙷𝚂 𝙻𝙰𝚃𝙴𝚁

Hat hónap. Ennyi telt el azóta a bizonyos báli este óta. Azt, hogy aznap éjszaka mi történt, azt nem tudom, mert én a Charles-val való beszélgetésem után, a szobámba mentem, ahol álomba sírtam magam. Mint utóbb kiderült, sokan próbáltak feljönni hozzám beszélni, azonban mindenki elment, amikor nem nyitottam ajtót. Végül másnap a nagyitól tudtam meg, hogy Charles elment a palotából, amivel együtt az életemből is kilépett. Vagyis, csak majdnem, ugyanis valamit nálam hagyott, magából, amivel mindig emlékezni fogok rá.

Az első pár hétben, a srácok próbáltak elérni telefonon, üzenetben, azonban egyikre sem válaszoltam. Hanyagoltam a barátaimat, még azokat is, akik tudták az igazat rólam. Azt, hogy mi van velük, azt nem tudom, ugyanis az összes social media felületről letöröltem magamat. Nem adtam életjelet a külvilág felé, ami azért is volt gond, mert hamarosan be kellene mutatkoznom a média előtt. Azonban az állapotomra való tekintettel, ezt a nagyival, még hanyagoltuk. Vacakul voltam, holott én kerestem magamnak a bajt. De az első találkozást nem akartam rögtön azzal indítani, hogy hercegnő vagyok. Pont, hogy velük nem akartam az lenni, aki vagyok. És mégis miattam és a hazugságom miatt, taszítottam el magamtól azokat, akik szerettek. Így utólag bele gondolva, amúgy annyira nem is bánom, hogy nem tudták rólam az első perctől kezdve, hogy hercegnő vagyok, ugyanis egy olyan világot mutattak nekem, amiért örökre hálás leszek nekik.

Toto, persze amikor ideje engedte, eljött hozzám látogatóba, és mesélt a többiekről. A Magyar Nagydíj utáni, majd egy hónapos szünetben végig itt volt ő és a családja, akik sok mindenben segítettek nekem, főleg Susie. Végtelenül hálás vagyok neki ezért. Persze Grant és Arabella is meglátogattak, amikor csak tudtak. Az esküvőjükön ott voltam, ami valami káprázatos volt. Az elmúlt hat hónapban Grant tényleg igaz barátommá vált, ahogyan most már a felesége is. Ők is sok mindenben segítettek, azonban, ahogy egyre jobban közeledett Arabella szülése, már kevesebbszer jöttek hozzám látogatóba, viszont telefonon keresztül továbbra is tartottuk a kapcsolatot.

Lassan kászálódtam ki ágyamból. Magamra kaptam a fekete selyem köntösömet, s átmentem a mellettem lévő szobába, ahol a munkálatok zajlottak.

– Jó reggelt, hercegnő! Felébresztettük? – kérdezte az egyik munkás, amint megpillantott az ajtóban.

– Jó reggelt. Nem, már ébren voltam, csak kíváncsi voltam, hogy hogy zajlanak a munkálatok!

– Remekül! A falak szerencsére megszáradtak, a padló is készen van, most már csak be rendezni kell. Reméljük, hogy a leendő trónörökösnek jó lesz majd itt! – felelte a negyvenes éveiben járó férfi. További jó munkát kívánva nekik, hagytam őket magukra, hogy a konyha felé vegyem az irányt, némi élelem miatt. A nappaliban, azonban megtorpantam. Toto ott ült a kanapén, akivel szemben nagyi ült. Ezzel amúgy nem is lenne semmi probléma. A 'probléma' itt az volt, hogy keresztapám nem egyedül volt itt. Mellette ült Lewis és Valtteri.

– Kicsim! – szólt keresztapu, amint meglátott, s felállva a kanapéról, jött elém, s vont ölelésébe.

– Toto – bújtam szorosan a férfi karjai közé.

– Hé, mi is itt vagyunk! – szólt Lewis, mire keresztaput elengedve, öleltem meg a brit férfit, akit az elmúlt hat hónapban, szintén barátomnak mondhatok. Valtterit is megöleltem, majd helyet foglaltam a kanapén.

– Egyébként Lave – szólt Lewis, mire rá emeltem tekintetemet. – Gyönyörű kismama vagy!

Nos igen. Hat hónapos terhes vagyok. Charles gyermekét hordom a szívem alatt.

Monaco's Princess |✔️Where stories live. Discover now