5

3.1K 87 0
                                    

Új nap új kezdett szokták mondani, és ezért reméltem hogy az én esetemben is igaz ez a mondás. Reggel halkan összepakoltam és elindultam otthonról hogy még véletlenül se találkozzak senkivel. Oda értem a buszmegállóhoz majd szerencsémre nem sokat kellett várnom így hamar fel is szálltam a buszra, megvettem a jegyemet majd helyet foglaltam az egyik ülésen majd és onnan figyeltem a buszon utazó embereket. Időben megérkeztem, így hál istennek egy percet sem késtem az első napomon. Egy ideig csak bolyongtam az épületben amikor hirtelen megszólított egy szemüveges fiú.

-Látom eltévedtél, tudok segíteni?-kérdezte.

-Igen, merre találom az irodalom szakosok osztálytermét?-kérdeztem.

-Akkor jól sejtettem hogy te lehetsz az új osztálytárs.-mondta mosolyogva.

-Igen én lennék az.-mondtam már én is mosolyogva.

-Nem mutatkoztam be, Li vagyok.-nyújtotta a kezét.

-Én pedig Sarah Jones.-fogtunk kezet.

-Örvendek Sarah.-mondta nevetve.

-Én is örvendek Li.-nevettem vele.

-Csak nem rátaltál a mi kis meleg irodalom szakos fiúnkra.-Jegyezte meg egy ismerős hang.

-Rohadj meg Feller.-fordultam a hang irányába.

-Csak nem véded?-kérdezte nevetve.

-De védem képzeld el.-mondtam és nem sok kellet hogy felrobbanjak.

-Uhh, csak óvatosan még a végén szétrobbansz.-jegyezte meg nevetve.

-Húzz el Cole.-mondtam egyre idegesebben.

-Még talizunk baby.-mondta Cole és lelépett.

-Utálom ezt a srácot.-jegyezte meg hirtelen Li.

-Hát én se szeretem jobban mint te.-nevettünk fel egyszerre.

-Azt hiszi bármit megtehet mert a sport szakra jár.-mondta Li előrre nézve.

-Komolyan oda jár?-kérdeztem meglepetten.

-Igen oda.-mondta Li.

-Hát mondjuk hova máshova járna.-mondtam mikor beértünk a terembe.

Gyorsan eltelt a mai nap, az iskolában csak bemutatkoznom kellet viszonylag normális osztáyba kerültem aminek nagyon örültem. Li-vel szinte repül az idő olyan jól egymásra találtunk. Amikor a buszmegállóhoz értünk Li-vel egyszer csak Cole lasított a luxus autójával majd lehúzta az ablakot.

-Csak nem busszal mennek haza a nyomik?-kérdezte Cole az autóból.

-Mit foggalkozol azzal mivel megyünk haza?-kérdeztem ingerülten.

-Nyugi baby árt a szépségednek ha ideges vagy.-mondta nevetve.

-Ne hívj baby-nek.-mondtam mérgesen.

-Jól van baby.-mondta és már el is tűnt.

Mint kiderült mi Li-vel egy környéken lakunk és nem is olyan messze egymástól, így megbeszéltük hogy minden reggel együtt megyünk suliba. Mikor haza értem senki nem volt otthon, gyorsan bekaptam valamit és már indultam is tanulni hiszen holnap folyt köv a suliban.






A tiltott ábrándWhere stories live. Discover now