A tiltott ábránd

19

Cole meccsén egyedül ülve, a hatalmas lelátóról beláttam az óriási pálya egész területét. De nem sokat ért volna a hangom egyedül, ha csak nekem kellett volna kiabálnom, hogy HAJRÁ SASOK! Szerencsémre nem így lett, mert egész előtt 20 perccel a többi hazai szurkoló is megérkezett. Pontban egészkor a meccs is megkezdődött, mikor ismételten körbe tekintettem a pálya körül láttam, hogy egészen nagy számban vannak itt vendégszurkolók is. A hangulat és a hangok a meccs izgalmával egyre csak nőttek, a saját hangomat illetve gondolataimat már szinte alig hallottam. A sasok mint a tabellát vezető csapat, most sem állt vesztésre a fekete farkasok ellen, pedig öt évvel ezelőtt a bajnokságot is megnyerték. Persze azt se felejtsük el, hogy a sasok ha az idei kupát is elhódítják akkor zsinórban ötödször lesznek bajnokok. A hosszas gondolat menetemből a játékvezetői sípszó és egy integető Cole zavart meg, aki éppen a pálya széle felé kocogott. A szememmel végig Cole lassuló mozgását követtem, ahogy közelebb ért a pompom lányokhoz, hát mondanom sem kell, hogy az egyik ismeretlen fekete copfos hajú megszólította és ringatni kezdte neki lágyan a csípőjét. De Cole reakciója a lányt elszomorította, ugyanis felém nézett és küldött nekem egy puszit ezzel jelezve, hogy már megtalálta azt akit keresett. Cole nem sokáig tudta nekem szentelni a figyelmét, mert egyszer csak a hangosbemondó megszólalt és a pályára hívta a játékosokat ezzel megkezdve a második játékrészt. Ahogy a játék megkezdödőtt úgy a hangulat is fokozódott. Öt perccel a vége előtt Cole utolsó mezőnygóljával a merkőzést és a tabella elsőséget is magunkhoz ölelhettük. A lefújás után az egész tribün táncot járt, a táncolok közötti kis lyukakat megtalálva sikeresen kiértem a kocsihoz. Nem sokat kellet várnom, ugyanis Cole szinte egy kis túlzással egy percet sem várakoztatott.

-Köszönöm, hogy kijöttel.-ölelt magához.

-Tudod, hogy bármikor kijövök ha rólad van szó.-öleltem erősen magamhoz.

-Indulhatunk?-kérdezte majd elengedett.

-Igen, mehetünk.-feleltem.

Útközben csak a rádió szólt de az is csak halkan, néha egymásra pillantottunk és összemosolyogtunk. Nem voltunk messze az otthonunktól, de olyan közel sem, de amikor tudtam, hogy márcsak egy kanyar választott el minket boldogabb lettem. Végre itthon vagyok, csak ez járt a fejben amég leparkoltunk. A házhoz érve a szüleink nagyon boldogak voltak, ugyanis még útközben küldtem nekik egy üzenetett, hogy a sasok veretlenek maradtak.

-Jó együtt látni titeket gyerekek.-szólalt meg Michael.

-Igen és, hogy ennyire jól kijöttök egymással.-helyeselt lényegében anya is.

-Igen valóban kellet egy kis idő nekünk.-felelte Cole.

Persze a szüleink nem tudták, hogy mi holmi barátságnál sokkal de sokkal többet érzünk egymás iránt. De ez maradjon a mi kis titkunk. Mivel már elég későre járt, gyorsan megfürödtem és ágyba bújtam, de ezek után mind felhívtam Li-t és elújságoltam neki a nagy hírt miszerint én és Cole együtt vagyunk. Nem örült neki, de nem azért mert féltékeny lett volna vagy valami hasonló, csak szimplán féltett engem attól mivan ha Cole pofára ejt engem is. A hívást követően Cole lépett be a szobámba.

-Akarlak.-mondta az ágyamhoz érve.

-De hát lent vannak a szüleink.-válaszoltam.

-Nem már nem, az előbb léptek le.-felelete könnyedén.

-Én még sosem.-dadogtam be ahogy közelebb ért a ruhán keresztül szája a mellemhez.

-Tudom.válaszolta.

-Félek, hogy nem leszek elég jó neked.-mondtam halkan.

-Nekem te voltál, vagy és leszel a legjobb.-mondta majd megcsókolt.

-Biztos?-kérdeztem.

-Egészen biztos.-mondta majd a levette a felsőmet.

-Szeretlek.-mondtam, miután már róla is lekerült a póló és a nadrág is.

-Én is szeretlek, biztosan akarod? Nem akarlak siettetni.-mondta a szemembe nézve.

-Én is akarom.-feleltem szagatottan.

Miután minden ruha lekerült rólunk, fölém hajolt majd megcsókolt, apró lábaimat szétnyitotta és bepozícionálta magát majd lassan belém vezette magát.

-Mindennél jobban akartalak már.-mondta két gyenge tolás között.

-Szeretlek.-csak ennyit tudtam mondani.

Hosszas percekkel később már egymás mellett feküdtünk és a plafont bámultuk.

-Ugye nem fáj semmid?-kérdezte.

-Nem, minden rendben van.-válaszoltam majd puszit adtam az arcára.

Beszélgetés közben elősször ő majd én aludtam el, már csak arra emlékszem ahogy felém fordul és átölel.

Sajnálom, hogy megvárrattalak benneteket, mindezek ellenére kellemes olvasást kívánok!