51.

1.2K 53 1
                                    

Lia
08.22. Csütörtök 10:24

Megriadok, hogy nincs senki mellettem az ágyban kit ölelhetnék, gyorsan körbenézek a szobámban, de nem látok senkit, benézek a fürdőbe ott sincs senki. Kimegyek a nappaliba de szintén egy árva lélek sincs. Úgy döntök, hogy felhívom Landot, hogy hol van. Éppen mennék át az előtérben, de hallom, hogy kinyílik az ajtó és belép rajta.
-Hol voltál? Megijedtem, hogy elmentél!-mondom neki és oda megyek és megölelem. Ő csak egy helyben áll és nem ölel.
-Futottam! Elmegyek fürdeni!-mondja hideg hangon és ellök magától.
Tegnap este kicsit összekaptunk, a vacsoránál. Minden fasza volt Kelly elmesélte neki, hogy összejöttek Maxel és tök örült neki. Egészen addig volt minden rendben míg, el nem érkezett az a mondat, hogy Kelly megkérdezte, hogy mikor tálaljuk ki a közönségnek, hogy ki is vagyok én. Én meg mondtam, hogy amint betöltöm a 18-at. De neki ez nem tetszett, ő nem akarja, hogy kiderüljön. Ezen felkapta a vizet és ott lyukadtunk ki, hogy felmerült az a mondtad amit ki nem állhatok. CSINÁLJ AMIT AKARSZ. Kelly látta rajtunk, hogy nincs minden rendben és végül hazajöttünk és egy szót sem szólt hozzám pedig én próbálkoztam. Visszagondolva lehet tényleg kicsit bunkó voltam vele, de itt nem csak ő dönt, nem csak egyedül van, én is bele szeretnék szólni, hogy mi történik az életünkben. Nyilván tiszteletbe kell vennem az ő szemszögét is, és tudom, hogy csak védeni akar, de én meg nem szeretnék tovább rejtőzködni a háttérben.

A szobámban ülök és várom, hogy Lando végezzen. Gondolkozom mit is mondhatnék neki, mivel tudom, hogy ez nagyon fontos a számára.
Belép és csak egy törölköző van a derekára tekerve, mert itt hagyta a boxerét.
-Lando figyelj! Sajnálom! Tegnap egy bunkó fasz voltam!-mondom neki könnyes szemekkel és felállok és elállom az útját, hogy visszamehessen a fürdőbe.
-Kiengednél?-kérdezi ridegen.
-Nem, ameddig meg nem hallgatsz!-mondom neki és keresztbe rakom a kezemet.
-Akkor megoldom máshogy!-mondja és felkap és ledob az ágyra. Rámnehezedik az egész testével és az ágyhoz szegezi a kezemet. Elenged és én gyorsan felugrok, elékerülök és most én lököm vissza az ágyra és teszem azt amit ő.
-Most meghallgatsz!-szegezem rá az ujjamat és lovaglóülésben ráülök. Meg sem mozdul, rám sem néz, tekintetét a plafonra szegezi.
-Hallgatlak!
-Tegnap este igen bunkó voltam és egy fasz! Nem kellett volna így reagálnom, tudom, hogy csak védeni akarsz, de figyelembe kell venned, hogy azért ebben a kapcsolatban nem egyedül döntesz! Nekem is van beleszólásom a dolgokba! Este rengeteget gondolkoztam, hogy most mi a megfelelő döntés. Nyilván te régebb óta vagy a szakmában és én figyelembe veszem a te szemszögedet is és ezek alapján úgy döntöttem, hogy legyen az amit te mondtál! Ne hozzuk nyilvánosságra a nevemet! Nem szeretném, ha egy ilyen kis faszság miatt legyenek viták köztünk!-mondom neki könnyes szemmel.
-Én is rengeteget gondolkoztam és figyelembe vettem a te részed is és szerintem majd akkor tálaljuk ki, amikor mindketten készen állunk rá!-mondja és érzem, hogy a farka megkeményedett alattam.
-Akkor nem haragszol?-kérdezem tőle.
-Egy picit, de kiengesztelhetsz!-mondja és megfogja a kezem és levezeti a farkához.
-Hát akkor kiengesztellek!-mosolygok rá és lerántom róla a törölközőt és a számba veszem ágaskodó férfiasságát. Olyan mélyre tolom le amennyire csak tudom. Mély nyögésekkel jutalmaz.
Mielőtt elmenne gyorsan felállít és lerángatja rólam a pizsamám és a bugyim. Szemébe nézek és szinte lángol a vágytól. Hátradöntöm és ismét lovagló ülésben visszaülök rá. A farka ahogy behatol a testembe betölti az űrt amit hiányoltam már egy ideje. A menzeszem miatt eddig kimaradt jó pár alkalom, de ezt most bepótoljuk. Lassan fel le mozgok rajta, kezét a popsimra helyezi és lejjebb húz, hogy mélyebbre hatolhasson, felmordul én pedig felnyögök. Nem kell sokat mozognom, mert szerintem az 5-6 mozdulatnál megtelik a bensőm vele. Ráborulok és mindketten csak lihegünk.
-Hiányoztál Baby! A menzeszed kikészített engem is nem csak téged!-mondja és ad egy csókot.
-Látod, mi lenne veled nélkülem!-mondom neki büszkén és felkelek és felveszem a bugyimat és átöltözök rendes ruhába.
-Ohh de ez így van fordítva is! Ha tegnap nem érkeztem volna időbe meg érted, mit csináltál volna a csajjal?-kérdezi és ő is elkezd öltözködni.
-Szerintem csak kisétáltam volna!
-Vagy megölöd-mondja nevetve.
-Lehet!-vonom meg a vállam.
-Kis harcosom!-vigyorog és megcsikizi a hasam.
-Ohh ne már, nem vagyok az!-bököm meg a kockás hasát.
-Meg sem éreztem!-mondja büszkén, mire én végig húzom a körmöm az egész felső testén egészen a boxerja vonaláig. Felszisszen és megfogja mindkét kezem és az égbe emeli és neki dönt az ajtónak . Megpróbálom megmozdítai a kezem, de nem engedi. Közel hajol a nyakamhoz és megáll mielőtt megcsókolna. Olyan vágy fog el, ha most nem teszi meg esküszöm összeesek.
-Lando , kérlek!-mondom neki, remegő hangon.
-Mindig én nyerek Baby!-mondja és a szemembe néz. Szürkés szeme csillog, és a pupillája hatalmasra nőtt, teli van vággyal. Az enyém is hasonlóan nézhet ki. Végül a nyakamra tapasztja száját, majd a szabad kezével elkezdi felfedezni a testemet. Ujjait végighúzza a kulccsontomon, majd a mellemhez kalandozik a keze. Mérete pontosan belefér a tenyerébe és megmarkolja, vele egyidőben megcsókol. Közben a melbimbómat kényezteti két ujja között. Mikor végez a hasam alján körkörös mozdulatokat végez.
-Kérlek!-nyögöm neki.
-Mond, hogy mindig én nyerek!-követeli és egyre lejjebb csúszik a keze, lassan már a bugyimban lesz a keze.
-Lando, kérlek!-nyögöm és kissé a térdeim megrogynak és ha ő nem tartana akkor már összeestem volna.
-Mond ki!-keze már a csiklóm felé halad, de nem megáll.-Mond ki!
-Mindig te nyersz!-megadom magam és ujjával körkörösen mozog a csiklómon és mellette, mikor majdnem elmegyek ujjait a hüvelyembe mélyeszti és lassan ki be mozgatja. Nem kellett sok idő, szinte egyből megadtam magam. Csillagokat látok és minden elhomályosodik, a térdeim megadták magukat és Lando átkarol és odasegít az ágyhoz.
-Eddig ezt hol rejtegetted?-kérdezem tőle lihegve.
-Még van ott,ahonnan ez jött!-mondja és gonosz mosolyra húzódik a szája és hozzávágok egy párnát, ami a kezem útjába került.

Lando
11:51

Tegnap este nem alakult valami fényesen, Lia tegnap nagyon bunkón viselkedett és nagyon szarul esett, hogy így beszél velem, miközben csak védeni akarom őt. Igen, tudom, hogy van neki szabad akarata és nem hálózom be ,de ezt a döntést és szerettem volna meghozni, mert nem akartam, hogy ez a dolog tönkretegye az életét. Ez nem egy kis dolog, emberek ezrei fogják megrohamozni a platformokon, és tudom, hogy ez sok lesz neki majd. De felvilágosítottam már mindenről korábban. De nagyon tetszett, hogy reggel milyen kétségbeesetten keresett, mikor elmentem futni és nem talált otthon. Bocsánatot kért és csináltunk egy mini szexpartyt.

-Ma hova megyünk?-kérdezem.
-Elvileg, mára nincsen semmi, majd lehet délutánra összejön valami, ahogy anyát, meg apát ismerem. Meg kell csinálnom a körmöm, segítesz kiválasztani, hogy milyen legyen, meg a mintát is?-kérdezi aranyosan, és kimegyünk a nappaliba a nagy asztalhoz ami összeköti a nappalit és a konyhát. Előveszi a felszerelését és elővesz kb 200 db körömlakkot, hogy abból válasszak neki. Én a legegyszerűbbre mentem.
-Neonsárga és királykék. A minta pedig az legyen az egyiken egy 4-es a másikon a logóm!-mondom.
-Meg sem lepődök!-mondja és nevet.

Lia
17:44

Végeztem a körmömmel és Lando, most így tényleg megjelölt. Az egyik körmömet aláírta, hogy az legyen a minta.
-Nagyon cuki lett.-mondom. Megijedek, mert mellettem elkezd rezegni a telefonom.
-Szia apa!-szólok bele a telefonba.
-Szia! Nálad van a kocsi?-kérdezi.
-Aham miért?
-Eltudnál jönni értem? Elkell vinnem egy kocsit az egyik szerelőhöz és senki nem tud visszahozni!-mondja
-Persze, most induljunk?
-Aham, gyertek a telepre, aztán kövessetek!-mondja és lerakom a telefont.
-El kell menni apáért valahova eljössz?-kérdezem Landot.
-Persze!-mondja és mindketten elindulunk a cipőnkért.

Mára ennyi lenne! Remélem tetszik! Véleményeteket kérlek osszátok meg kommentben!🤩 Legyen szép reggeletek/napotok/estétek!

Savior -Megmentő     1.Where stories live. Discover now