57.

1K 48 0
                                    

Lando
08.25 Vasárnap 18:21

El sem hiszem, hogy végül a második lettem, mert itt azért voltak sokkal profibbak nálam. Lia apukájával is mentünk egy kört, ő is nagyon élvezte, igaz semmit nem értett abból amit mondtam neki, de megpróbáltam a lehető legjobban elmagyarázni.  Hatalmas megtiszteltetés volt it versenyezni és még szinte most is remeg a kezem, mint a futamok után. Liának nagyon tetszett amikor Maxel helyet cseréltek, igazából ezt akkor találtam ki, amikor rontotta egy hatalmasat és így tudtam, hogy az első hely biztosan nem lesz meg, és akkor közöltem Maxel  a helyzetet és egyből belement. Huhh egyre jobban kezd hiányozni a versenyzés szerencse, hogy visszatérünk majd az otthoni versenyemre.

Jelenleg visszük haza Bexet, mert össze kell nekik pakolni a holnapi útra. Elvileg 5 körül szállunk fel, szóval van elég időnk holnap. Mi is hazamegyünk Liáékhoz, nem maradunk a lakásban. Geci gyorsan elment az itt töltött időnk. Nagyon tetszik ez a város és amúgy Lia családja nagyon kedves és elfogadóak, én rosszabbra számítottam. Átnézek a vezetőülés felé, ahol Lia ül, nagyon szexi ahogyan vezet, és az mellett, hogy begerjedek tőle, olyan nyugodtság fog el, amit még senkinél nem éreztem. Nem tudom, mi lesz velem, ha ő nem tud jönni valamelyik versenyemre és nem lesz ott, hogy megnyugtasson, mert igenis szükségem van rá. Mikor Belgiumban nem volt ott, szinte poklok poklát éltem át. Volt pár pánikrohamom is , de azt megtanultam leküzdeni.
-Mi az?-kérdezi mosolyogva. El is feledkeztem, hogy őt bámulom.
-Semmi! Csak gondolkoztam! 6!-szerencse, hogy kitaláltuk ezeket a számokat! Remélem tudja , hogy jelenleg azt mondtam neki, hogy baszottul szexi.
-Tényleg?-ravasz mosollyal pillant rám, majd az útra szegezi tekintetét.

-Akkor majd holnap jövünk értetek 2 körül!-mondom és kiszállnak hátulról a szerelmesek.
-Oké! Szép estét nektek! És csak óvatosan, nem szeretnénk keresztszülők lenni!-mondja Max.
-Ohh te csak ne mond! Bee biztosan szeretne gyereket!-mondja neki Lia nevetve.
-Biztos, hogy nem!-mondja Bee és elindul kinyitni a kapujukat.
-Nah sziasztok!-köszön Max és becsukja az ajtót és elindulunk haza.

-Támadt egy őrült ötletem!-szólal meg egy idő után és lehúzódik az egyik földútra.
-Meg akarsz gyilkolni?-kérdezem tőle.
-Talán!-mondja és kicsatolja az övét és felpattan az ülésből és átmászik hozzám és lovagóülésben rám ül. -Szia!
-Szia!-köszönök és finoman megcsókolom. Az ajka forró, vágytól ég.
-Esküszöm Lando Norris, te leszel a vesztem!-mondja két csók között. Csípőjével kemény farkamnak feszül a térdein egyensúlyozva.
-Lia Jones én is így gondolom, hogy te leszel az enyém!-mondom lihegve és ajkaink megint összeér. Elkapom a csípőjét és felgyűröm a MRS.NORRIS pólóját a melltartója vonaláig. Kicsatolom a melltartót , becsusszan alá a kezem és megmarkolom azokat a tökéletes melleket. Olyan kemény vagyok, hogy az már fáj, de minden cseppjét ki akarom élvezni, számolom a perceket, hogy végre mélyen benne legyek, és úgy megdugjam, hogy azt élete végéig ne felejtse el. És ezt nem önhittségből vagy nagyképűségből mondom, de általában csak jókat hallottam vissza az egy éjszakás kalandokból. Mindig is én voltam a domináns és mindig is én leszek! Számomra kibaszott szexi ha egy lány megtesz mindent amit csak akarok.
Kicsatolja az övemet és megemelkedem, hogy lehúzzam a nadrágom és a boxerem. Ugyan ezt megcsináljuk vele is es a csípőjénél rám emelem. Olyan forró és nedves, hogy mindjárt elolvadok. Lassan elkezd mozogni, majd egyre gyorsabban és ritmusosan. Száját a nyakamra tapasztja és csókolgatni kezdi, ami ismételten egy olyan dolog, amitől begerjedek. Elkezd közben kicsit körkörösen mozogni és nem sokáig bírom már. Lejjebb húzóm a csípőjét és tövig benne vagyok, mozog még párat és lihegve rám borul. Mindketten egyszerre mentünk el. Ahhoz képest, hogy Lia régen egyáltalán nem szerette a szexet, ahhoz képest elég jól nyomja.


Lia

08.26. Hétfő 13:34

Lassan ott vagyunk Beéknél, átadtam a vezetést Landonak, hazafelé, úgyis nekem kell majd vezetnem. Remélem nincs semmi gond Beevel és az anyjával, mert mondta reggel, hogy kicsit összekaptak.
-Itt vagyunk!-írom meg neki és bekanyarodunk az utcájukba.
Kiszállunk, hogy segítsünk bepakolni, meg hátraülök Bee mellé, mert tudom, ha veszekedett az anyjával akkor az nem jó.
-Nem mehetsz el!-üvölti az annyja neki, de Bee jön kifelé a kapunk.
-Fogd vissza Liát!-mondja Landonak Max.
-Miért?-kérdezem.
-Mert, oda fogsz menni és megölöd az anyját, nem beszél szépen Beevel és már én is megszólaltam kicsit mérgesebben, de ugye nem értik. De így is beszóltak valamit!-mondja Max és erre felkapom a vizet.
-Lando fogj vissza majd!-mondom.
-Pedig el fogok menni!-üvölti vissza Bee odahozza a böröndjét és Lando berakja a kocsiba.
-Ha most elmész, többet ide be nem teszed a lábadat! Mész apádhoz, vagy oda ahova akarsz. De szerintem a züllött gazdag barátosnéd szívesen befogad! -mondja az elmebeteg nő. Been már látom, hogy nem sokáig bírja sírás nélkül.
-Már elnézést!-szólok közbe.
-Te aztán csodálatos egy anya vagy! Sosem szerettél, mindig is csak egy csicskának tartottál aki megcsinál neked mindent. Tudod mit, nem is akarok visszajönni! Utállak, nem tudom elmondani mennyire!-kiabálja Bee az anyja szemébe sírva. És az anyja erre megpofozza. Mikor ezt meglátom elindulok feléjük, senki nem tart vissza, sőt inkább mellettem jön a két fiú.
-Ebből elég! Gyere menjünk! Bee nézz rám! Nem éri meg! -mondja Max és két keze közé veszi az arcát, de Bee félre löki.
-Egész életemben bántalmaztál lelkileg! Legyen szép életed ezzel a nyomorult emberrel! Viszlát, anya!-emeli ki az utolsó szót. Beszáll a kocsiba és átkúszik a másik oldalra.
-Gratulálok, ez aztán egy anyai viselkedés! Menjen el pszihológushoz, mert valami nincs rendben magával! Szégyen!-mondom neki és mindenki beszáll a kocsiba és Lando hatalmas gázzal indul el.

Remélem tetszik továbbra is a történet! Itt is elárulom akkor már, hogy a következő könyv címe LIBERATOR-FELSZABADÍTÓ . Köszönöm, hogy ennyien támogattok, és hihetetlenek vagytok! Legyen szép reggeletek/napotok/estétek!

Savior -Megmentő     1.Où les histoires vivent. Découvrez maintenant