A Vonzalmi Paletta

9. Mézédes álom

Kansas City külvárosába egy kicsivel dél után érkeztünk meg. A hotel elméletileg nemvolt messze a koncert helyszínétől, mégis azt az utasítást kaptam, hogy sehova se menjek. Az időbeosztás alapján, amelyet még otthon megkaptam, az szerepelt, hogy ma nem lesz a bandának próbája, és igazából a városban fogják tölteni ezt a pár szabad órájukat. Nekem pedig velük kellett tartanom. 

A megállapodás az volt, hogy a recepciós pultnál találkozunk, pontosan délután kettőkor, de amikor három perccel egész előtt leértem, még senki sem volt ott. A nyakaba volt akasztva a kamerám, hogyha esetleg kellene, illetve a kistáskámban az irataimat és egy kis pénzt vittem. 

Elméletileg kellett volna jönni testőröknök is, de csak Jordant láttam, Nora barátját, és ő sem felém igyekezett, hanem egyenesen kifelé a hotelből. 

Már öt perce álltam és vártam, hogy valaki megjelenjen, amikor végre kinyílt a liftajtó és kilépett a négy srác, mindegyikükön napszemüveg és baseball sapka. Nem tudom, hogy ez volt-e az elképzelésük arról, hogy beolvadjanak a tömegbe, de ha igen, akkor nem fog sikerülni nekik. Még így is eléggé felismerhetőek voltak. 

- Ugye tudjátok, hogy ez nem fog segíteni. - léptem oda hozzájuk, majd kezemmel a fejük felé intettem. - Fel lehet ismerni titeket. A rajongóitok, akik eléggé sokat nézik az arcotokat, nem ilyen könnyen átverhetőek. Valami mást kéne kitalálnotok. 

- Te miért is vagy itt? - Mason mintha szó szerint mellettem állt volna, olyan közelről hallottam a hangját. 

- A fotósotok vagyok. Azért fizetnek, hogy fényképeket készítsek rólatok. - vontam meg a vállám. 

- Mára nem tudtuk, hogy neked is jönnöd kell. - szólalt meg Lucas, majd elővette a telefonját, hogy megnézzen valamit. - Biztosan csak félreértettél valamit. 

- A városban töltitek a napot. Mr Blye azt mondta, nekem is mennem kell. Legalábbis a programtervben ez áll. 

- Nem a városba megyünk. - rázta meg a fejét Andrew, majd körbefordult, hogy biztos legyen a dolgokban, de amikor a másik három srác csak bólintott, visszafordult felém. - Más programunk van. 

- A menedzseretek tud róla?

- Igen.

- És nekem nem kell mennem?

- Ha akarnál se jöhetnél. - vágta rá Mason, mire csak megforgattam a szemeimet. 

- Nem, nem kell jönnöd. - rázta meg a fejét Eric, megigazítva a baseball sapkáját. 

- Akkor miért mondták nekem, hogy kell? 

- Nem tudjuk. De most írtam Will-nek. Azt válaszolta, hogy félreértés történt. - mutatta felém a telefonját Lucas, aminek a képernyőjén valóban az szerepelt, hogy nem kell mennem. 

- Ezesetben, kellemes napot. - húztam széles mosolyra a számat, majd ahogyan elindultam a kijárat felé, hogy egymagamban fedezzem fel a belvárost, még Mason mellett elhaladva teljesen véletlenül rátapostam a lábára. Egy szót sem szólt, de megrándult az arca. 

A hotel előtt taxik hada sorakozott, így egyszerűen sikerült elérnem az úticélomat, a belváros legnagyobb galériáját. Még hajnalban a turnébuszban, ahogyan idefelé jöttünk utánanéztem, hogy mivel tudnám elfoglalni magam abban a kevés szabadidőmben, amely adódhat, és ezt találtam a legjobb helynek. 

Éppen a második emeleten lévő modern festményeket csodáltam, amikor megcsörrent a telefonom. Elég volt egy pillantást vetnem a kijelzőre, hogy rögtön elmenjen a kedvem mindentől.