A Vonzalmi Paletta

21. Hazugságok hálója

Alig három perc kellett ahhoz, hogy rendesen felöltözzek, majd a fejemben már fel is készüljek a fájdalmas beszélgetésre. Mr. Blye biztosan látta a képeket, amelyek környezetükből kivágva meglehetősen úgy néztek ki, mintha valami lenne köztem és Mason között. A menedzser előre figyelmeztetett, hogy kirúg, hogyha intim kapcsolatba kezdek valamelyik bandataggal, de akkor még csak kinevettem magamban, elvégre, mégis hogyan tudtam volna azt összehozni. Pont így. 

Mason már a liftre várt amikor megjelentem, de egy szót sem szóltunk egymáshoz egészen Mr. Blye szobájáig, ahova egy halk kopogást követően mindketten beléptünk.

A férfi az asztalánál ült, előtte a laptop felnyitva, feltételezéseim szerint azt kereste, hogy hogyan tudna helyettem másik fotóst szerezni a turné fennmaradó idejére. 

Egy gyors pillantást vetett ránk, majd már nyitotta is a száját, de nem volt ideje bármit is mondani. Az ajtón ugyanis a banda többi tagja lépett be, ugyanolyan öszezavarodott arckifejezésekkel, mint amilyen már az enyém is volt. 

Az ő igazolásukra várt, hogy tudtak a dolgokról?

- Most, hogy végre mindannyian itt vagytok, végre elkezdhetjük. - a hangjára egy pillanat alatt felé fordultunk. - Gondolom sejtitek, hogy miért vagytok itt...

Már készültem volna bocsánatot kérni mindenért, amit az elmúlt két hónapban tettem, akkor is, hogyha nem mindenért voltam én a felelős, és nem is minden volt olyan, amiért bocsánatot kellett volna kérnem. Addig már nem jutottam el, hogy megszégyenítsem saját magam, ugyanis valaki mögülem óvatosan bokám rúgott, jelezve, hogy meg ne merjek szólalni. 

- Mégis hogyan képzeltétek, hogy bármilyen biztonsági szolgálat nélkül kószáltatok a városban? - Mr. Blye hangja egyre hangosabb lett, de egyáltalán nem arról beszélt, mint amire gondoltam. - Semmi kíséret, egy testőr se, de még csak nekem sem szólatatok arról, hogy pontosan merre szeretnétek menni! 

 A lehető leghalkabban kifújtam a benttartott levegőt a tüdőmből, engedve magamnak, hogy legalább néhány percre ellazuljak, miközben Mr. Blye folytatta a leszidást.

- Azt mondtátok, hogy egy kávézóba ültök be, majd jöttök vissza a hotelbe! Ehelyett mit látok a neten? Hogy egész nap a városban kószáltatok, fotózkodtatok ezzel-azzal és egész cikkeket írtak rólatok! Lenne kedve valamelyikőtöknek elmagyarázni, hogy pontosan mi történt?

Amint a szobára teljes csend telepedett, már szinte a szívverésemet is hallottam. Talán a menedzser nem látott bele semmit azokba a képekbe, és így megmenekültem. Ez viszont még nem jelentette azt, hogy kijutottam, mert ugyanúgy Mr. Blye szobájában voltam, mint a srácok. 

Eric szólalt meg először, a szokásosnál egy kissé óvatosabb hangvétellel. 

- Semmilyen botrányba nem kevertük magunkat...

- Én nem ezt kérdeztem! - vágta félbe Mr. Blye, tenyereit az asztalra csapva. - Mégis hogyan képzeltétek? Tudjátok mekkora szarban lehetnétek?

Újabb csend. Nem tudtam, hogy szimplán nem akartak, vagy csak nem tudtak válaszolni. 

Még legalább tíz percig hallgattuk Mr. Blye beszédét arról, hogy soha de soha többé nem akar ilyet hallani, majd visszaküldött minket a szobáinkba, azzal a mondattal, hogy másnap reggeliig már nem is akar látni minket. 

- Leah, Mason! Ti még maradjatok! - szólt utánunk, nekem pedig kedvem lett volna ott helyben kiugrani az ablakon. 

Akkor tehát mégis látta a képeket, csak nem a többi bandatag előtt akart szembesíteni a tetteim következményeivel.