𝖘𝖘𝖘 ▎𝐒𝐙𝐄𝐍𝐀 𝐄𝐒 𝐒𝐙𝐀𝐋𝐌𝐀
▬▬▬▬▬ 𓂅 Ꮺ࣭۪ ♡゙˖ʚ ɞ 𓏲˖ 𑁍 Az életben nem minden úgy történik, ahogy mi arra felkészülünk, de csak az számít hogyan reagálunk a váratlan eseményekre. Legyen az egy süllyedő hajó, egy önálló országként működő ti...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Általában mindenkinek van egy pont az életében, amikor a rá ható ingereket megelégelve, egy batyuba pakolva minden kincsét vág neki a világnak. Nos, a többséggel ellentétben velem ez nem gyermekként esett meg, viszont legalább annyira harciasan csörtettem a tengerpartra, ahogy a kis pöttömök indulnak a maguk útjának.
― "Érzelmileg labilis vagy" ― nyávogtam Lukas szavait idézve, melyek izzó lávaként égették be magukat eszem virágos mezejét önbecsülésemet maguk alá temetve, kies földdé téve. ― Én teljes mértékben uralom az érzelmeimet... Normál esetben. Ez viszont egy abszurd helyzet, igencsak abszurd, szóval nem vagy becsavarodva... Egyenlőre.
Fortyogva kerestem vaskos fahasábokat, ám egy ággal felsértettem vádlimat, így aztán egy keskeny csíkban vér serkent, ami csak még jobban felbőszített.
― Pukkadj meg, Lukas! ― rántottam egy nagyot az egymás mellé sorakoztatott hasábokat átívelő indán. ― A hullámokban fodrozódó arany hullámos tincseiddel, a tónusosan kidolgozott vállaiddal, a lehengerlően magabiztos mosolyoddal együtt.
Néhány biztonsági intézkedést követően vízre bocsátottam a Van der Woodsen Rt. legújabb tervezésű kompját és céltudatos tekintettel merítettem a vizet, két tenyeremet evező gyanánt hasznosítva. Kudarcot nem ismerő elszántsággal hajtottam a hátráltató hullámokat, miközben a sirályok énekében élvezkedve fordítottam fejemet a Nap felé, hogy sugarainak kegyében fürösszem arcomat.
Körülöttem a természet csendes magányában hajtotta örök körforgásának malmát, mely minden nap ugyanúgy forgott, s mégis máshogy. A gyengén lengedező szél belekapva a királykék vízbe, hogy a pillanatnyi eltávolodás után annál nagyobb örömmel forduljanak ölelésbe a sós hullámok, melegséget sugárzott, ugyanakkor kellemesen hűtötte bőrömet.
Sötét íriszeimet az elém táruló fenséges idillen legeltettem, magamba szívva minden momentumát, szívembe zárva a nem minennapi élmény eufórikus mámorát. A természet az ősi erőből eredő terápiaként kerített hatása alá, elmémből köddé vált az aggodalom, amely korábban birtokolta azt, ahogy hagytam, hogy az óceán sós habjai magukkal vigyék gondjaimat, lelkemet nehezítő terheimet. Csak én voltam és az óceán ― ekkora nyugalomban pedig már a szakmám által megkövetelt hektikus életmódom miatt rég nem volt részem.
Felhőtlen boldogságomat énekléssel egészítettem ki, ahogy azt minden szélsőséges érzelem megélésekor szoktam. A zene gyermekkorom óta hű társam az életben, mondhatni a drogom, amire sóvárgok s újabb dózisra vágyom minden pillanatban.
― This is a new dimension This is a level where we're losing track of time ― énekeltem a sorokat fagyos kezeimet forró mellkasomra helyezve, hogy széles mosollyal arcomon adjam át magamat az érzelmeimnek. ― And we'll burn so bright 'til the darkness softly clears.
A lágy dallamon végigvezetett dalból készített saját feldolgozásom számított önálló karrierem startvonalának, hisz amíg Ed Sheeran fel nem figyelt rám, addig én a Pongyolapitypang családi együttesünkben énekeltem a nővérem vokálistájaként. Kétség kívül ez hozta számomra életem jobbra fordulását, mindamellett néha bánom, hogy feltöltöttem azt a YouTube videót, ugyanis a sorsforduló nem csak szakmai úton történt, hanem családi körben is. Ez a leválás a gyökereimtől ugyanis nem tetszett a szüleimnek, mert úgy vélték cserben hagytam és elárultam őket. Nem csoda, hogy ambivalens vívódás dúl bennem a dalt énekelve, ami elszakított a családomtól, dacára annak, hogy világszerte híressé tett, tüneményes közönséggel és valóra vált álmokkal ajándékozott meg.
