Találkozunk a másik oldalon

Mindenkinek van egy tigrise

A szobámban ülök. A padlón mert luxus lenne a széken ülnöm. Odalépsz hozzám, nem tudom mit akarsz, de bármi is az akarom. Mégpedig most azonnal. Felnézek rád. Az arcodról nem tudom leolvasni a szándékodat. A kezedet nyújtod felém és ez számomra olyan, mintha felszabadítanál. Mintha minden rosszat elvennél, vagy legalábbis elrejtenéd egy időre, hogy egy kicsit megtapasztalhassam milyen nélkülük az élet, nehogy azt mondhassam, hogy még sohasem éltem meg ilyesmit, aztán persze megeshet, hogy  a végén megint a nyakamon marad minden rossz mert elmész. Elmész tudom. Ne is akarj hazudni. Mindenki elmegy. És akkor már nincs senki, hogy elvegye mindazt, ami bánt, vagy legalább elrejtse... ha csak egy pillanat erejéig akkor is. Aztán persze majd lesz más, aki megpróbálja, de érzem az nem lesz olyan. Semmi sem lesz olyan. Most csak a kezedet nyújtod, de ki tudja, lehet, hogy holnap már mindenem kelleni fog neked. Lehet, hogy magadhoz láncolsz majd bezársz egy kalitkába, akár egy énekesmadarat amit csak azért zárnak kalitkába, hogy hallják a hangját de nem tudják, hogy ezzel elnémítják. Szerintem te is ettől félsz. De most csak nyújtsd a karod. Ígérem nem húzlak magamhoz. Még csak beléd sem kapaszkodok úgy igazán. Udvariasságból fogom meg a kezed, hogy majd önerőből felálljak és mindketten úgy tegyünk, mintha ez lenne a helyes válasz, hogy hallgatunk. De te felhúzol és magadhoz ölelsz. A meglepetés és a melegség, amit az érintésed eredményez a testemben együtt nyaggatni kezdi a könnycsatornáimat. És sírok. Sírok a válladon, ahogy ezelőtt sok más ember vállán. Hirtelen átfut, vagy inkább át száguld az agyamon a gondolat, hogy vajon hányan sírnak most mások vállán. Megsimogatod a hátamat amitől méginkább sírhatnékom támad, elvégre szeretlek. És fáj. Nem csak az, hogy szeretlek. Valami más is még, valami mélyebb. Ezt ki akarom adni magamból de közben óva intem magam, hogy lassan abba kell hagynom az önsajnáltatást így abbahagyom a sírást. Már csak szipogok. Finoman eltolsz magadtól, hogy a szemembe nézhess, hogy analizálhasd az arcom, hogy megállapíthasd mi a baj anélkül, hogy megkérdeznél. Persze ezt nem lehet csak úgy leolvasni az ember arcáról így nem igazán aratsz sikert. Egymás szemébe nézve máshogy látjuk a világot. Látom a gyönyörű, gesztenyebarna szemeidben az érzelmeid egy részét (a másik része rejtve van) elvégre nem véletlenül "a szem a lélek tükre". Látom az aggodalmadat és valami mást is. Belemélyesztem a tekintetemet a tiédbe, hogy megtudhassam mi az a másik érzés azokban a gyönyörűszép szemeidben. Valami lágy, kedvesség szalad át a testemen, ahogy elmosolyodsz. Közelebb hajolsz hozzám, én is hozzád; már csak pár centire vagyunk egymástól. Most bennem életre kel egy nagyon éhes, vad, akaratos tigris, ami addig nem nyugszik amíg meg nem etetik. A vágy öldöklő tigrise nem csak szimplán éhes, hanem kiéhezett és mohó, csak az ételt látja maga előtt és azért megy egészen addig, amíg meg nem kapja azt teljes egészében, elvégre neki nem elég egy fél, ő egészet érdemel. Ki tudja, vajon helyes-e ez a feltételezése elvégre nem gondolnám, hogy egy ilyen vadállat jeleskedik az önismeretben. Ez a nagymacska amint megkapja amit akar egyre csak mohóbb lesz, csak fal és fal. Úgy tűnik az étel nem is őt, hanem az éhségét táplálja. Elvégre amint megkapja amit akart neki még több és több kell. Van, hogy olyan kell neki, amit tudja, hogy nem kaphat meg. Vajon hálás feladat egy ilyen tigrist etetni? Elvégre az ember néha még akkor is eteti, amikor már elérte az anyagi vagy etikai határokat és ingoványos talajra téved belül egy ketrecbe zárva ezzel a vad és éhes tigrissel, miközben tudja, hogy könynedén mindent elveszíthet. Igen ám, csak ez a tigris nem marad az ember mellett, ha annak az egész világa összedől miközben etetni próbálja őt. Egy hálátlan ösztönlény, amely otthagy amint valami nehézséget érzékel. Ez a tigris tombolt bennem. És az ereje felperzselte az egész testemet. Szinte szó szerint égtem a vágytól.