Vágyok rád.
Vagy inkább arra a valakire vágyok, aki a fejemben vagy. Olyan ő, mint senki más. Elfogad és szeret. Nem veszekszik de el sem enged. Magához láncol és követeli, hogy adjak fel mindent érte, én meg a hős szerelmes szerepében tetszelegve mindent feladok. Mindent feladok valakiért, aki csak a fejemben létezik. Hát nem irónikus? Minden, ami eddig voltam, vagyok és leszek. Minden a fejemben van. Be vagyok zárva. És te is be vagy ide zárva mellém. Egy furcsa, groteszk, tetszőleges reinkarnációdban, amit utálnék, ha létezne. Nekem mégis te kellesz. Ezt valahol a szívem mélyén tudom. Ugyanis a szívem még nem esett az agyam rabjául. Szeretem az elérhetetlenségedet és a játszmáinkat. Szeretem, hogy nem lehetek veled és feleslegesen próbálkozok, feleslegesen reménykedek. Ez is egyfajta mazochizmus. És az önutálat szaga csapja meg az orromat, ha belegondolok, mit is csinálok. De nem érdekel, mert tudom, hogy a nap végén úgyis lesz miért sajnáltatnom magam, és a lista végére már felírhatom, hogy elhagyott valaki, aki sosem volt velem.
YOU ARE READING
Találkozunk a másik oldalon
RomanceNem vagyok benne biztos, hogy ezt itt kellene hagynom, figyelembe véve, hogy 13 éves önmagam naplónak használta ezt a "storyt", így csak egy része tekinthető meg, de nagy valószínűséggel előbb-utóbb ez a feledés homályába veszik majd, nem is véletle...
