Felejthetetlen utazás|Puf. Novella|

Hála Istennek... (7.)

"Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk, gyűlölni tudni, hogy újból szeressük."

~William Shakespeare

-Ernő? - sóhajtott megkönnyebbülten János.

-Mhm. Tudtommal én vagyok. - kuncogott fátyolos hangon a beteg.

Ez volt az első beszélgetésük. Azután Ernőt egy halom orvos kivizsgálta, János pedig arra jött vissza, hogy Nemecsek édesen összegömbölyödve - már amennyire lehetett a sérüléseitől- szuszog a kórházi ágyon.

A Pál utcaiak felváltva voltak bent nála, ahogy Csenge és Áts is, de a legtöbb időt Bokával töltötte. Ebben az egészben az volt a legfájdalmasabb, hogy Boka hűvösen viselkedett vele, Nemecsek meg a totál kábult állapotában vagy mindenen vihogott, vagy elbőgte magát, vagy maga elé meredve motyogott szerinte érdekes tényeket, vagy dolgokat. Szerencsére mikor Boka után bőgött nagy kábultságában, akkor éppen Csónakos volt vele, vagy valaki más.

-Csónakos? - kérdezte hirtelen Nemecsek, felülve.

-Mondjad, papuskám. - hangzott a válasz két korty kávé között.

-Boka...Boka ugye visszajön még? Ugye nem hagyott itt? - nézett rá kérdőn a szőkés fiú. Fürtjei kócosan álltak mindenfelé, mint mindig, mióta bekerült. Csónakosnak majd meghasadt a szíve, hogy hazudnia kell a kis Nemecsek Ernőnek, de jelen pillanatban...Valljuk be, senki sem akarta volna azzal terhelni, hogy Boka éppen szóba se állna vele, ha megtehetné. Tehát a válasz így hangzott:

-Persze, Ernő. Persze, hogy visszajön, soha nem hagyna el. És, képzeld, ha egyet alszol, utána már vissza is jön. - mosolygott bátorítóan Csónakos. Ezzel Nemecsek meg is elégedett, ezért tovább bámulta a kezét (legújabb elfoglaltsága volt. Állítása szerint a bőre fura közelről).

Nemecsek persze totál benyomott állapotban volt nap mint nap, ezért vagy úgy viselkedett, mint aki be van rúgva, vagy úgy, mint egy gyerkőc, aki mindent érdekesnek talál.

Az idő teltével persze Ernő egyre józanabb állapotokban találta magát, Boka pedig egyre kevesebbszer járt be.

Aztán Ernő végre teljesen felgyógyult, és elhagyhatta a kórházat. A kérdés az volt, hogy Csengéhez megy, a biztonságot nyújtó kis lakásba, haza, az otthon maradt Pál utcaiakhoz, vagy azokhoz, akik meghosszabbították a nyaralásukat. Ez rögtön kizárta. Nem akart visszamenni oda...Bokához...A többiekhez. Mert ahogy kilábalt a kábultságból is, rögtön emlékezett a veszekedésre, és mindenre.

A Bokával való kapcsolata...Értelmetlen lett az egész. Visszatértek oda, ahonnan elkezdték. Idegenek lettek. De ezúttal...Emlékekkel. És talán ez volt a legfájdalmasabb az egészben. Hogy voltak emlékeik. Boldog emlékeik, mind egymással, és pokolian fájdalmas volt ez annak a tudtában, hogy most egymásra sem bírtak nézni, nemhogy egy légtérben legyenek. Ernő végül visszament az otthonmaradt Pál utcaiakhoz, és bármennyire is fájt neki, úgy tett, mintha már minden rendbejött volna. Egész közel került Áts Ferihez, aki valahogy hasonló volt, mint Boka, de nem ugyanaz.

Hogy ezalatt Bokával mi történt? Egyre többet járt el a nyaralóból, ami szinte már az otthonhuk lett, és egyre kevesebbet olvasott, sok időt töltött az interneten, filmezni járt, és mindenki legnagyobb döbbenetére hazaállított egy lánnyal. És eközben mi játszódott le benne? Mindenképpen meg akart változni, mert minden, még saját maga is Nemecsekre emlékeztette, ezért megszabadult a régi, épeszű Bokától, és teljesen átesett a ló túloldalára...

Ez történt a Pál utcaiakkal cirka fél év alatt.

Aztán Boka hirtelen úgy döntött, hogy akkor visszautaznak, haza, Magyarországra, és elég volt a nyaralásból.

-De most komolyan - szólt bele a kamerába Kolnay. - Április van, biztos, hogy nem vicceltek? - nézett kétkedően a "nyaralós társaságra". Ekkor jelent meg Boka a képernyőn. Fekete, szakadt farmer, Fekete, felül kigombolt selyeming, egy egyszerű ezüst lánc, ami egyeltalán nem az, melyet Nemecsek adott neki, és egy csomó gyűrű a kezén, valamint a haja. Na, az elképsztő volt. A feketére színezett, Csele által elnevezett "fluffy" tincsek csak úgy keretezték Boka arcát, mintha valami divatmagazinból lépett volna elő.

Hová tűnt a régi, "nem veszek fel ilyen göncöket" Boka?-kérdezte magában nagyjából mindenki, míg Nemecsek és Áts, figyelembe sem véve Bokát beszélgettek a háttérben.

-Utoljára mondom, Kolnay. Ez nem vicc, semmi Április elseje cucc, azzal úgyis elkéstünk volna. Hazamegyünk. - mondta. Legalább a beszédstílusa a régi.

-Kolnay! - kiáltotta Barabás, majd beugrott a képbe.

-Miva'? - kérdezte kulturáltan a felszólított.

-Tudod, miért ment át a csirke az úton? - kérdezte izgatottan Barabás.

-Nem.-jött az unott válasz.

-Hogy átmenjen az idiótához. Kopp - Kopp. - mondta Barabás az amúgy teljesen összefüggő két mondatot, becsapós hangsúllyal.

-Ki az? - kérdezte gyanútlanul Kolnay.

-A csirke. - vigyorgott őrülten kárörvendően Barabás, majd látva Kolnay felvilágosodott, mérges tekintetét, futni kezdett.

Pár percig üres képernyő tátongott előttük, majd Áts sétált el a képernyő előtt.

-Napot. - intett lazán, majd kisétált egy tál pudinggal. A képernyő másik oldalán mindenki hallotta a "Nemecsek, vigyázz, repül!" felkiáltást, és az utána felcsendülő, hónapok óta nem hallott, csilingelő nevetést. Bokán kívül ennek mindenki örült. Jánost ugyanis keserű érzés kerítette hatalmába a nevetés hallatán. Mert nem ő nevette meg többé. Mostantól ő már semmiképpen nem nevettethette meg Nemecsek Ernőt. De elűzve ezeket a gondolatokat átkarolta a barátnője, Vass Sára derekát, és homlokon csókolta.

-Na, akkor Weisz, indíts a vezető ülésre, enyém az anyósülés. Csele, te meg leszel szíves nem lehúzni az ablakot, mert ha beragad, akkor végig fagyoskodni fogunk, miközben utazunk. - indult volna ki a képből, ezáltal a konyhából is, majd megtorpant. - És jut eszembe, Csónakos. Ha megint alkoholos filccel telerajzolod Cselét, miközben alszik, számíthatsz egy jó hosszú sétára hazáig. - ezzel Boka elintézettnek tekintette a dolgot, berakta a bőröndöket a kisbuszba, majd elfoglalta magát az anyósülésen. Sára még segített a fiúknak pár dologban -leszedni a legfelső polc tetejéről az autókulcsot, vagy a csillárra fellógatott, kavicsokkal teletöltött üveget leakasztani- és indulhattak is.

Szerencsére Csónakosék hátul elaludtak, Sára pedig elvolt a zenehallgatással, szóval csodálatos módon nyugisan telt az útjuk. Pesze egyszer megálltak, csak hogy megint bevásároljanak mindenféle egészségtelen mekis kaját, de legalább ebédeltek. Kezdett sötétedni, mire odaértek, mind kiszálltak az autóból, és egy-egy bőröndöt tartva beléptek. Abban a pillanatban felkapcsolódott a villany, és egy kis csapat ugrott elő a kanapé mögül.

-Zsötem! - kiabálták vigyorogva.

-Hányszor mondjam még, hogy az nem zsötem, hanem je t'aime? - kérdezte egy kis mosollyal Boka, helyesen kiejtve a francia szót, majd megkakadt a tekintete Nemecseken, és akaratlanul is elöntötte az érzés:

Újra otthon volt.