Felejthetetlen utazás|Puf. Novella|

Kezdjünk Bele (Újra) (16.)

"All that you are is all that I'll ever need."

~Ed Sheeran, {Tenerife Sea}

Másnap reggel a nap korán ébresztette őket. Nemecsek morogva-nyüszögve fúrta inkább a fejét vissza Boka mellkasába — mivelhogy ott feküdt. Boka arcára álmos, de szerelmes mosoly kúszott, ahogy az egyik kezét Ernő szőke fürtjei közé vezette, a másikat pedig a feje alá téve ráérősen ásított.

A reggel lassan haladt, nyugis tempóban. Boka és Ernő is fokozatosan ébredt fel, majd még mindig ásítozva kitántorogtak a kis lakosztály konyhájába. Egy lassú reggeli gyors összedobása után egymás mellett ülve fogyasztották el azt, a lehető legkevesebbet szólva, hogy ne törjék meg a hangulatot. Ernő kelt fel először — a tányérját a mosogatóasztalra helyezve eltotyogott a szobáig, majd eltűnve az ajtó mögött felöltözött. Boka ezalatt befejezte a reggelijét és elmosogatott, majd csak azután indult el felöltözni, hogy Nemecsek kijött a hálóból. Lassan haladunk, újból. - emlékeztette magát, hogy ne menjen be közben.- Csak szép lassan...

A légtér és hangulat Bokára is átragadt — nem emlékezett, mikor volt utoljára ennyire nyugodt. Próbálta magát visszafogni, tényleg. Nem hívta Nemecseket a hülye de vicces, szeretettel teli beceneveken, amiket együtt találtak ki, gyengéd volt, mindent megcsinált, Ernő konkrétan egy pohár vízért nem kellett, hogy elmenjen a konyhába — röviden olyan, mint a kapcsolatuk legeslegelején.

Be kellett látnia, hogy erre igenis szükség van, ahogy arra is, hogy szép lassan, részletről részletre elmondják egymásnak az érzéseiket. Valamilyen szinten újra ki kellett építeniük a kapcsolatot egymás között, tenniük kellett azért, hogy újra egymáséi lehessenek minden gond nélkül. És Boka mindennél jobban örült, hogy találtak erre egy megoldást.

Ernőbe belekarolva, a szobakulcsot zsebébe csúsztatva sétáltak le a liftig. A fülkében szenvedélyesen, puhán csókolóztak (Ernő kezdte, Boka mentségére legyen mondva) - pont, mint az új szerelmesek akikben tombol a boldogság és a hormonok.

×××

-Van számodra egy meglepim! - mosolygott rá aranyosan Ernő, fél órával azután, hogy elfogyasztották a szálláson a vacsorát.

-Hm. - vonta fel szemöldökét érdeklődését kimutatva Boka. - És mi lenne ez a meglepi? - karolta át Nemecsek derekát.

-Mindjárt hozom! - mondta az izgatottságtól hadarva, majd felugrott a kanapéról, és a konyhába szaladt. Boka még mindig felvont szemöldökkel nézett szerelme után, aki pár perc múlva egy kis ékszeresdobozzal tért vissza.

A sötétkék kis doboz kontrasztot alkotott Ernő világos, szinte fehér bőrével, és a fiú oly óvatossággal látszott a kezeiben tartani a tárgyat, mintha az élete múlna rajta, ha valami baja esik. Lassan ült vissza János mellé, majd kissé idegesen, izgatottan a fogai közé szívta alsó ajkát.

-Ernő? - suttogta kérdőn Boka, végig a kedvese szemeibe nézve.

A szobában hirtelen csend lett a tévé zajain kívül, amit eddig se nagyon néztek. A szőkeség idegesen lenézett a kezében tartott kis dobozra, majd vissza fel párjára, majd újra le.

-Én... Nos. - köszörülte meg a torkát még mindig idegesen Nemecsek. Halkan folytatta. - Én csak...szerettem volna adni neked valamit, ami emlékeztet, hogy...hogy mi mindent meg tudunk oldani, mint ezt a helyzetet is, és... - gyengéden János kezeibe adta a kis, sötétkék dobozt. - Nyisd ki. - kérte aztán, izgatott-idegesen harapdálva alsó ajkát. Boka talán még szexinek is találta volna ezt a tevékenységét, ha értette volna, mi történik. Ennek ellenére engedelmesen, lassan nyitotta ki a dobozt.