Különlegesen veszélyes

11. Rész

Hala Hala-Ateez

Nyugodtnak és természetesnek tűnt. Mint akit egyáltalán nem hatott meg ez a veszélyes szituáció. A padjában ült, padtárs nélkül és a füzetét nézte. Próbált tanulni, hogy az elvonja a figyelmét, ám ez kissé lehetetlennek bizonyult. Minden egyes szónál —amit éppen felolvasott magában—eszébe jutottak az előző fél órában történtek. Mint egy gyilkos, úgy érezte magát. Mintha vért kellett volna letisztítani a halált okozó fegyveréről. És hogy ez lenne-e az igazság egy része, vagy az egész csak egy hazugság, amit ő nem tud bizonyítani hamisként, azt már ő sem tudta. Nem tudta, hogy rossz embernek számít-e. Mert akármennyire is megakarta védeni az otthonában—remélhetőleg—tartózkodó fiút, még mindig nem tudta, hogy miért is zárták börtönbe. Megijedte hirtelen. Ugyan mi lehet veszélyes abban a 18 éves fiúba? Tényleg meg kéne bíznia benne? Össze volt zavarodva. Mégis mi lenne a helyes? Amit tesz és tenni akar az a helytelen? Tudta, hogy azért szeretne a fiúval lenni, mert ő mond és tesz olyanokat, amiktől nem magányos. Megtaníthatja élni és megtaníthatja mi az a szeretet, hogy aztán kissé önző módon azt maga felé irányítsa. Nem azt akarta, hogy Jungkook teljesen tőle függjön, hanem szerette volna, hogy minden után még a barátja maradjon.
A terembe egyszer csak egy ijedt arcú lány robogott be. Jimin egyből felé fordult aggódva, hiszen a lánnyal ma közösen fognak dolgozni az irodalom projekten. Jia, viszont egyből hátrálni kezdett, mikor közeledni látta a szőke fiút. A szívét ez ismét csak fájdalommal töltötte el, de már megszokott volt ez a reakció, így a tisztes távolságot megtartva állt meg előtte.
-Minden rendben Jia? Mi történt?-kérdezte Jimin aggódva. A szőke fiú körbe nézett a terembe. Egy lélek sem indult meg feléjük, vagy Jia felé, hogy segítsen. Senki nem akart segíteni a lánynak.
-Se-semmi-dadogta rémülten. Jimin értetlenül pislogott. Sehogy se tudta, hogy miképpen közeledjen a lányhoz, így próbálta az aggódó szemeivel jelezni, hogy ő csak segíteni szeretne.
-Szeretnék segíteni. Nagyon ijedten nézel ki-mondta a fiú reménykedve.
-Te ne segíts nekem!-mondta kicsit ingerültebben a hosszú fekete hajú lányka. A szőke fiút ezek a szavak darabokra törték. Mit tehetett ő, amiért ennyire utálják vagy félnek tőle? Egy pillanat alatt összeomlott és térdre esett. Mindent rosszul teszek. Mondogatta magában. Érezte, hogy könnyei megindulni készülnek, ám nem hagyta nekik. Lehajtotta a fejét és azon igyekezett, hogy minden szomorúság jelét elrejtse. Már nem akart a lányra nézni, elakart tűnni a földfelszínéről. A zugba akart lenni Jungkook-kal. Az a titkos zug, hirtelen sokkal többet ért, mint eddig valaha bármi is. Ő is érezte, nem titkolja, hogy varázslatos hely és úgy is érezte magát ott. Az a hely, maga a boldogság, szabadság, a minden állapota. Mennyivel jobb lenne most ott lenni a fekete hajúval és a csillagokat lesni éjszaka.
Mielőtt kinyitotta szemeit remélte, hogy ott ébred a sövény biztonságos körében, ám ahelyett, hogy a zug tárult volna szemei elé, a fekete hajú, pici orrú lány nézte őt tartózkodva. Jimin könnyes szeme valami egészen mást mutatott most. A lány, szinte olvasni tudta benne az igazságot, ami miatt megemberelte magát és félőn fogta meg a fiú csuklóját és állította fel. Jimin sokkosan nézett a remegő testű lánykára. Kíváncsivá tette Jia hangulatváltozása. Ám a lány, nem tett semmi mást, mint hogy a fiú arcát fürkészte, ami nem is kicsit hozta zavarba a szőkét.
-Délután találkozunk-mondta a lány érzelemmentesen, majd elindult a helyére. Megrökönyödve nézte, ahogy egyszerűen elsétált mellette. Nem tudta elképzelni, hogy mi játszódhatott le Jia fejében. De úgy gondolta, jobb ha nem is szán nagyobb figyelmet rá, biztosan csak rossz napja van. Így, kissé akadozva ugyan, de visszaült a helyére. Egy pillanat sem telt el, de a katonák már özönlöttek be a terembe. A félelme és az idegessége azonnal legyűrték őt. Ám az álarca még töretlen maradt.
-Az iskolába senki és semmi gyanúsat nem találtunk. További szép napot!-jelentette ki az Archid, majd a katonái mellett kisétált. Megkönnyebbülten fordult vissza a füzete felé. Nem adhat ki magából még egy sóhajt sem, mely jelezné nyugalmát. Szinte érezte a szemeket, amik arra vártak, hogy felfedje igaz kilétét. Látni akarták azt, amit csak egy ember láthat a mostban. Diadalmasan nézett a képzeletében megjelent negatív szemekre és még gúnyosan ki is nyújtotta a nyelvét rájuk. Őt, ennyi idő után se lehet kizökkenteni. Büszke volt magára. Nem bukott le, megvédte azt, akit kellett neki. Ez már elég volt ahhoz, hogy a nap további részében csak egy kicsit is boldog legyen.