Különlegesen veszélyes

14. Rész

Red Moon-Kard

A palotába óriási feszültség uralkodott...legfőképpen a király folytonos futkározása és idegessége miatt. A katonáknak elképzelésük sem volt arról, hogy mi miatt viselkedik így. Hisz hála Laicus-nak, a rab birtokába nincsen hatalmasabb erő. Ez mindenekfelett jó hír, hisz nem lesz nehéz elkapni ezek után. Mégsem nyugodott le és igyekezte pozitívan felfogni a jövőbeli ügyeket. Tudták, hogy a szenátus és a király titkol valamit, ám ezt helyesnek tartották. A király döntése, hogy mit szeretne elrejteni a népe elől, ezt pedig tiszteletbe tartották és nem kérdezősködtek ezzel kapcsolatba. Sokan nem is mertek volna...hisz ezért akár börtön is járhat.
-Azonnal hívd össze újból a szenátust! Sose lesz ennek vége!-szólalt fel ingerülten és küldte el az udvari főtanácsost. Az uralkodónak csak úgy forrt a vére. Olyan dologra vetemedett, amit nem kellett volna meglépnie. De nem ez zavarta leginkább. Mert már nem csak egy embert kellett üldöznie, hanem kettőt is. Átverte szeretett népét, ugyanis igazat suttogtak az utcákon, a házak acauston-ból épültek fel azóta, hogy Simulacrum i n prefect-ába kitört a borzalmas vulkán. El kellett hitetnie a lakossággal, hogy nincsenek nagy veszélyben, hisz akkor hatalmas pánik keletkezett volna. Tudta, hogy a rab nem lehetett, neki ennél veszélyesebb az ereje, mint az újonnan felbukkant mágusnak. (Így hívta a király és a szenátus) Miért most jött elő? És honnan jött? Uralkodása alatt még sosem kellett szembe néznie ekkora veszéllyel, sőt még az őseinek sem! Mit kéne tennie? Két ilyen veszedelmes embert hogy tudna megtalálni? És ha ez a kettő együtt van?...az lenne a legnagyobb gond! Hisz ketten, szinte legyőzhetetlennek tűnnek. Tehetetlenségében egyedül csak a szenátusra, közülük legfőképpen a legidősebbre számíthatott, ki már 2655 esztendős. A szenátus tagjai egy beavatáson keresztül juthatnak ehhez a pozícióhoz, ahol Laicus áldja meg őket hosszú életidővel. Sajnos az életidejük véges, az egyedüli bölcsként ő maradt.
Amint a nagyterem ajtajához ért, be is rontott azon. A csillár szinte beleremegett, amilyen nagy erővel a falnak csapódott. A tizenkét tagú szenátusra síri csönd telepedett. Már messziről érezték a feszültséget, ami királyukból áradt. Szinte fojtotta őket, mint a dögszag.
-Mi lesz még?!-nagy haraggal csapott le az asztalra. A szenátus pár tagja meg is rezzent miatta. Általában az idősebbek sokkal nyugodtabbak, mint a fiatalabbak.
-Az elfajzott mellett még magával a tűzzel is harcolnunk kell?-helyet foglalt a trónszéken és szúrós szemekkel fürkészte az asztalnál helyet foglalókat.
-Mit tehetnénk? Azt a korcsot sem találom! Halljam! Mit tanácsolnak?- A szenátus tagjai, mind válaszokat kerestek magukban. A fiatalabbak, még igencsak féltek a saját ötleteiktől. Megfelelni akartak, így féltek bármit is felszólalni. Ellenben az idősebbekkel, akik már több száz—vagy ezer—éve foglaltak helyet az asztalnál és segítettek megannyi uralkodónak.
-Felség, katonák jártak már a lakásokba? 
Talán így kereshetünk tisztább utat a káoszban-szólalt fel a hosszú ősz szakállú úr. Ő volt a második rang idős, pontosan 1387 esztendősen. Nem számított még bölcsnek, ahhoz még fiatal volt.
-Itt mindannyian arra törekszünk.
Elméje ahogy látom, idők folyamán legyengült!
Segítséget mostan nem helyettünk,
Hanem nekünk kell meglépnünk-ismét csak a 30 év körüli ifjú szólalt fel az idősebb ellen. Hosszú szakállú, idegesen pattant fel a székéből.
-Vigyázz a szádra ifjú,
És minden szóra mit kifújsz!
Bizonyítanod nem itt kell te ficsúr!-látszólag a fiatal meg sem rezzent. Tűrte a nem kívánatos hangnemet, melyet hozzá intéztek. Igaz, megbánta, hogy íj módon, gúnnyal telve felelt.
-Ejnye! Micsoda lárma!
Kérem, ne most harapjanak egymásba-nyugtatta a kedélyek az igazán kifinomult öregúr, aki a harmadik rangidősként tengette mindennapjait. Igaz, a közelében sem volt a két idősebb társa életkorához a 136 életévével.
-Engedjenek engem is megszólalni,
Elmondanám javaslataim.
A holnapi nap folyamán,
Mindenkit ide kérünk a tűzbemutató kapcsán-egy nyurga fiatal ember, minden meggondolás nélkül közbe vágott.
-Ismét ugyan az az ötlet...-
-Inkább hallgatja a csöndet?-nézett a fiatal ember felé szúró tekintettel.
-Új dolgokkal álljunk elő,
Mik segítséggel szolgálnak nekünk.
Sok a felesleges szó,
Sürgetni kell a tempót!-válaszolt a fiatal büszkén felhúzva orrát. Morogtak és veszekedtek, az ötletek hirtelen elvesztek. Az uralkodó feje, egyre vörösebb lett. Hallgatta és tűrte a szenátus civakodását, gondolta, így talán jobban forog eszük.
-Hallgassanak! Egy szót se többet!-a düh csak úgy tocsogott a király szájába. A tizenkét tag, azonnal elcsendesedett. Még sose látták, ilyen vérmesnek. A rangidőseket, nem igazán hatotta meg, hisz előző uralkodóikkal is voltak már hasonló helyzetben.
-Azt kérem, hogy agyaljanak! Ne szócsatázzanak!-üvöltötte elsötétült tekintettel.
-Bölcsnek kéne felszólalnia,
És okosan tanácsokat adnia-emelte tekintetét a legidősebb felé az egyikük. Mind a rangidős felé néztek kíváncsian. Várták, hogy megszólaljon, hogy egyáltalán megmozduljon. Az asztal felé fordította a fejét. Nem nézett fel, egy hangot sem hallottak felőle.   
-Nagy bölcs, hallasz minket?-
-Netán most lett siket-morogta a második rangidős. Ekkor a csendben, egy mély horkolás hang ütközött a levegőben. Szinte mindenki sápatag döbbenettel tekintett a legidősebbre. Végig álmodta a civakodó, hangoskodó beszédeket.
-Ébressze fel!-kiáltotta a király, mire a zsenge óvatosan a bölcs vállát kezdte mozdítani.
-Oh jaj. Minő kellemetlenség!
Miért nem ébresztett fel elébb?-jajgatott a zsengének érdes hangján.
-Most figyeljen kérem. Mit tehetnénk? Két veszedelemmel kell megküzdeni. Mindkettő idegen, mégis maga a tűz az, ami ismeretlenebb-kétségbeesetten szólalt fel és dőlt hátra trónjába. A bölcs, nagy gondolkodóba esett. Elméjében az időben utazgatott, hogy olyan szavakat, vagy képeket láthasson, melyek segítséggel lehetnek. Egyre messzebbre-és messzebbre vitték a szavak. Olyan fiatalon látta magát, mint amilyen a mellette ülő—szinte még gyermek—látszott. Egyszerre csak elhalkultak a szavak és egyetlen kép mutatkozott. Még csemeteként a saját Magistere mellette látta magát. (A Magister az, aki szenátus tagjaként felkészíti a kiválasztott utód szenátus tagot, hogy ő maga pótolva legyen, miután meghal) Az emlékben a palota kertjében sétáltak. A Magistere nagyon szerette a sétákat és azt kifejezetten csöndben szerette. Így az akkor még zsenge kölyöknek nem szabadot megszólalnia, bár annyira nem volt ellenére. Elveszett a tájban és a mindent körül vevő energiákban. Ezalatt tanulta meg azt, hogyan lásson a dolgok mögé. Látta a lételemet, mely a világuk tartotta össze. A tüzet. Hullámokként csapódott a tárgyakhoz és ezer féle meleg színben vetítették rá erejük. Egy vulkán belsejeként tudta leírni, ami nem képes bántani. Tanítási időszaka végén ébredt rá, hogy miért nem szabadott megszólalnia. Csak így tudta megtanulni és érzékelni. Ám ez az emlékkép nem ezt mutatta, hanem azt, melyben egyetlen alkalommal megszólalt Magistere.
-Oda bent most boroznak a bölcsek
Mindeközben halottak ezrei dörömbölnek.
Rejtélyek könyvtára, Effatum könyve.
Azért, hogy ezt elmondtam királyom meg is ölne.
Titokba tartsd, egy szót se róla többet,
Míg nem Ardor-t kilátástalan gyötörnek.

A reminiszcencia végett szakadt és a bölcs bazsalyogva egyenest a királyra tekintett.
-Rejtélyek könyvtárába lesz a megoldás,
Melyet eddig elrejtett a titkolódzás-öröme csak még inkább fokozta a feszültséget a királyban.
-Rejtélyek könyvtára? Sose hallottam még róla!-morogta mérgesen az uralkodó.
-Királyuram, ez az egyetlen esélyünk,
Más különben elvérzünk!-a zsenge szólalt fel rémülten.
-Tudod helyét ennek a látszólag nem létező könyvtárnak?-fújtatott és összeszűkült szemekkel meredt hol a zsengére, hol a bölcsre.
-Neve is kimondja,
Meg kell találnunk mihamarabb-
-Az ezelőtti gyűlés eredményeit folytatom és amellett, az újabb tervet is megkezdem. Remélem igazad lesz, mehetnek-mind a tizenkettő meghajolt előtte, majd elhagyták a nagytermet. Bosszankodva hajtotta fejét a nagy asztalra. Válasz helyett újabb rejtvényt kapott. Lassan olyan sok lesz a feladvány, hogy képtelen lesz összerakni a sok-sok szálat. Gondterhelten kelt fel trónszékéből és indult néhány katona keresésére. Ahogyan mondták is az okosok, sürgetni kell és felgyorsítani a cselekményeket. Katonák még a lakásokba se jártak, a tűzbemutató híre nem jutott el minden prefect-ába. Holnap reggel el is indítja a sereget, hogy átkutassák a lakásokat, nem hagyja továbbra így a helyzetet. Az Archid-okkal, pedig kerestetni fogja a könyvtárat, sőt! Még a király maga is velük tart. Minden lehetőséget megragad, minél hamarabb békét akar a birodalmában.

Sziasztok, Kedvesek! ♡ Ne haragudjatok, hogy ilyen rövid résszel érkeztem, ismét ilyen sok idő elteltével :(
Kissé elvagyok most havazva, de igyekszem hozni nektek a részeket TwT

Remélem tetszett nektek ez a rész is, igyekeztem a párbeszédeket jól megírni :>

Mit gondoltok, sejtetek már valamit?^^

Vigyázzatok magatokra, legyenek szép napjaitok, Kedvesek^^♡

~Please be happy~