George Weasley életem megmentője...

Cedric

Hannah: 

Már pár hét eltelt, mióta a verseny volt, ám George még mindig nagyon zabos a történtek miatt.  Igen, hiba volt nem beavatni, de akkor nem tudok Harrynek ezzel segíteni.  

Épp a klubházba ülök este van, lépteket hallok. Fred az. 

-Szia-mondja szomorkásan. 

-Szia, mit csinálsz itt ilyenkor?-próbáltam mosolyt erőltetni magamra. George nélkül nem érzem jól magam. 

-Ugyanazt mint te. Egy séta?-nyújtja felém bal kezét. 

-Merre? 

-Szép az ég, csillag vizsgáló?

-Oké.-az oda vezető út csendben telt, jó csend volt de nem az igazi. 

 -Szóval beszéltél már arról Georgeval? 

-Szerinted?

-Nem, még nem. 

A néma csend után ismét megszólalt. 

-Pedig szerintem beszélnetek kellene, látni rajtatok, hogy nem vagytok jól, ha fasírtban vagytok. Hannah tudom  mindketten makacsok vagytok, de gondolj bele, jogosan akadt ki. Fordított esetben te is ezt tetted volna. Nem szeret téged, nála jobban senki, ezt hidd el nekem. Nem, még Sirius se illetve Harry se. Szóval örülnék ha megerőltetnéd magad, legalább egy kicsikét. Kérlek néz rám- kérlelt az ikerpár másik tagja nagyra tágult szemekkel. Igaza van, ezt tudom jól de mégis hogy menjek oda?

-Fred, én most megyek és beszélek vele. 

-Most az éjszaka kellős közepén? 

-Igen.-rohantam szobájukba, Fredet magam mögött hagyva.

 Mentem és mentem, gondolkodva azon, hogy fogok rátörni Georgera, azt hiszem rá fogok ugrani ahj remélem nem bánom meg. Már itt vagyok a szoba ajtóban, hezitálok, a levegőt kapkodom, tekintve, hogy mostanában ennyit nem futottam, és az izgalomtól. Szívem a torkomban dobog. Erőt veszek magamon és benyitok a szobába. Annyira aranyosan alszik, szuszog és hasonlók, nincs kedvem felébreszteni de fel kell. 

Oda fekszem mellé, és hátát simogatom, halkan suttogom a nevét. Válaszként egy dörmögést kapok. 

-Hannah...  mit szeretnél?-néz rám álmos szemekkel. 

-Kibékülni, nem volt helyes, hogy nem szóltam de akkor is kiakadsz és még csak le se engedsz, kérlek értsd meg az én szemszögemből is a dolgot. Segítenem kellett neki, hisz nem is ismert jó sok évig, nem tudom bepótolni az elveszett időt, de megpróbálhatom nem? 

-Tudom, csak féltelek, sajnálom, de nem akarom, hogy ismét bajod essen. 

Ekkor felült és megölelt. Majd összebújva aludtunk el. 

Már egy jó hónap eltelt, most lesz a napokban az utolsó versenyszám. Egy labirintus, a fiúk ismét a fogadásokat rendezik. Én pedig ismét aggódom Harryért. 

Nem nagyon látjuk mi zajlik odabent, de rossz előérzetem van. Voldemort biztos, hogy életben van. Érzem, még akkor is, ha Harry a kiválasztott. 

Talán lassan megérkeznek...már unom magam. George vállára hajtom a fejem, és figyeljük ahogy a tömeg a körmét rágva, lábát rázza miközben izgulunk a játékosokért. Az egész iskola, vendég iskolák, tanárok, rokonok, barátok mindenki egy tömegként, vissza folytot lélegzettel nézi mi történik, egyszerűen nem tudom jellemezni mennyire csodálatos érzés ez. 

Hirtelen Harry-t láttam valaki felett hajolva, valaki megsérült. Nem látom jól ki az. Valaki ordít.. 'Ez az én kisfiam!' hiszen... hisz... hisz ez nem történhet meg. Cedric az, de hisz nem csak megsérült, meg-meghalt. Georgeval összenézek, futni akarok az öcsimhez, aki zokogva borul a holt testhez. Dumbeldore már ott van, George a karjaiba zár, nem kell megint a bajba keverednem. Nem enged. Majd beszélek Harryvel holnap. Reggel. Ha nem fogja benn az irodájában Dumbledore. Szerintem tudjuk ki visszatért. És teljes erejéből próbálja visszaszerezni a seregét. De ez csak egy felvetés, csak egy megérzés, semmi más. Majd meglátjuk mi történt. Remélem Harry tisztában lesz vele ez milyen következményeket vonhat maga után.. Féltem. 

Másnap reggel van, Harry váltig állítja, hogy tudjuk ki visszatért. Tudom nem hazudik, én hiszek neki, viszont sokan neki támadnak. Dumbledore hisz neki, és a barátaink is. Ez most a legfontosabb, támogatásra van az embernek, (nem csak Harrynek, nekem is,) szüksége, és annál jobb érzés mint a barátaid támogatása, főleg ha nem adatik meg egy szerető család, nincs a világon. Megbecsüljük egymást, s szeretjük jóban, rosszban, s ha valaki valamit elront, figyelmeztetjük. Ez a barátság, az igaz barátság, mi Harryvel pedig elmondhatatlanul szerencsések vagyunk.