Fagyott mosoly

𝟗. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

°°°

- Mr. Abbot, nem fogadhat látogatókat, mert még zajlanak a vizsgálatok. - a fejembe a fájdalom olyan erővel nyilall bele, hogy azt hiszem, hogy mindjárt felrobban. Zúg a fülem, égnek a végtagjaim. A kórházi fények kiégetik a helyéről a szememet.

- Ő ott a lányom!

- A lányán el kell végeznünk néhány vizsgálatot. Az orvos stabilizálta az állapotát, a műtét sikeres volt. Egyetlen egy szerencséje, hogy nem ütötte meg jobban a fejét. Akár kómába is kerülhetett volna. De most kérem lépjenek hátrébb az ajtótól. - tisztán hallom, ahogy a nővér apámhoz beszél.

- Mi a helyzet a fiatal emberrel? Aaron Wright.

- Hol vannak a szülei? - kérdez vissza az orvos.

- Úton a kórházba.

- Mr. Wright szerencsésnek mondhatja magát. A bal keze tört el, és az oldalába szúródott a jármű ajtajának egy vas része. Elég mélyre sikeredett, de az orvos össze tudta varrni. Aaron Wright könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

- Hol van a másik fiú? Devlon Lance?

°°°

Kopogásra kelek fel. Hirtelen ülök fel az ágyon, az arcomat könnyek csípik. Úgy érzem, hogy ezek a rémálmok csak egyre rosszabbak és rosszabbak lesznek. Egyre pontosabban emlékszem vissza a balesetre, ami azt eredményezi, hogy egyre nehezebb aludnom. A képek bekúsznak a fejembe, és nem tudom őket kiverni. Mély levegőt veszek, majd hátra fésülöm az izzadt hajamat. Újra kopognak. Azt hittem csak álmodtam, hogy kopogtak.

Kimászok az ágyamból, majd elfordítva a zárban a kulcsot résnyire kinyitom az ajtót, amennyire a lánc engedi. Kikukucskálok és csak egy magas termetet látok. Nem elég nagy a rés, többet nem tudok megállapítani. Viszont egy betörő nem hiszem, hogy kopog.

- Allie? - kifújom a levegőt, mikor egy ismerős hang szólal meg. Visszazárom, majd kiakasztva a láncot kinyitom teljesen az ajtót.

- Mit akarsz?

- Beszélni veled.

- Tudok ironikus, mert te nem akartál velem beszélni. - fáj a fejem és szomjas vagyok. Gyorsan lekoptatom Aaron-t, utána a konyhába megyek. Csak, hogy a ,,gyorsan lekoptatom az Aaron-t" rész nem lesz az olyan gyors.

- Kérlek Allie, engedj be!

- Nem, nem foglak. Menj aludni. - nem tudom bezárni az ajtót, mert a cipőjével megakadályozza. - Ha azt hiszed, hogy nem töröm el a lábadat az ajtóval, csak azért, hogy le tudjak feküdni aludni, akkor tévedsz. - viszont ő megfogja az ajtót és megtolja. Annak ellenére is, hogy én próbálok ellen állni. Némán felszisszen, de aztán újra az arcomra koncentrál. Nem az unottan, hanem úgy néz rám, mint régen. Nem összehúzott szemekkel, hanem kis bambi szemekkel. - Mi történt a karoddal?

- Rosszul ütöttem bele a korongba.

- Most nekem hazudsz vagy a barátaidnak, vagy mindannyiónknak?

- Tessék?

- Délután azt mondtad, hogy meghúztad. - vonom fel a szemöldökömet. - Most pedig, hogy rosszul ütöttél bele a korongba. Tehát?

- Allie, teljesen lényegtelen.

- Ahogyan ez a beszélgetés is. Jó éjt!

- Várj már!