𝟑𝟐. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

2.9K 187 20
                                    

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

A társadalom ma már a köteléket a házassághoz kötik. Pedig létezik annál egy sokkal fontosabb és erősebb kötelék, mint néhány papír, ami azt bizonyítja, hogy két ember egymásé. Ez a kötelék még akkor is megmarad, amikor már rég el kellett volna szakadnia. Ebből állapítható meg, hogy mennyire tartós. Abból, hogy mindent legyőz. Legyen az idő, távolság vagy egy rossz szó.

És a velem szemben álló személy csak egy dolgot kér. Egyetlen egyet, amit már egy hete ki kellett volna mondanom. De nem tettem.

°°°

Itt lebeg körülöttünk a kérdés. És most vár. A szívem egyre gyorsabban ver, szinte már kiugrik a helyéről. Feltett egy kérdést. Feltette A kérdést. És mégsem vágom rá a választ. Az egyetlen választ, amit erre a kérdésre mondhatnék.

Sosem volt kérdés az, hogy szeretem-e Aaron-t, mert mindig is szerettem. Az életem legsötétebb perceiben is szerettem.

Ahogyan most is. Itt a tetőn, a hidegbe, a kabátomba burkolódzva. Nem itt és nem most kéne agyalnom. Nem is kéne gondolkoznom. Csak szimplán hallgatni az érzéseimre, amikor azt mondják: Mondd már ki! - amit megállás nélkül hajtogat.

De még sem tudok megszólalni. Nyelnem kell, mert kiszáradt a torkom. Be kell szívnom a levegőt, mert úgy érzem, mintha percek óta fuldokolnék. Nem tehetem ezt. Vele nem.

- Oh, elnézést fiatalok! Azt hittem senki nincs ide fent. - Aaron keze eltűnik a derekamról. Több réteg ruhán keresztül érzem, hogy elhúzza a kezét, majd hátrébb is lép. Nekem hátat fordítva, egyenesen a gondnokra néz, aki megint elkezd szabadkozni. Aaron azt mondja semmi baj, én pedig kapva az alkalmon bemegyek a vasajtón. Megint menekülök ahelyett, hogy szembe néznék a dolgaimmal. Menekülök, már több, mint 16 hónapja, mert nem bírom kezelni az érzéseimet. Menekülök Aaron-tól, attól, akitől a legkevésbé kéne. Azért futok el, hogy a körülöttem lévők ne sérüljenek.

°°°

Most megint ugyanúgy állunk egymás előtt. Csak most nem futok el. Most nem futhatok el. Aaron most nem lép közelebb, nem teszi a kezét a derekamra. Tudom, hogy megbántottam hétfőn. Tudom, hogy...

- Nagyon reménykedtem benne, hogy nem egy 18-as jelenetbe lesz részem. Persze nem azt mondom, hogy nem néztem volna meg. - mondja Stacey kifújva a levegőt, mikor belép a szobámba. Aaron zsebre vágja a kezét, mosolya lekonyul. - Az időzítésem nem volt a legjobb, ugye? - húzza el a száját, mi pedig kihúzzuk magunkat. Megszólalni készülök, de Aaron megelőz.

- Kész van már a helyszín? - kérdezi Aaron Stacey-től.

- Kész, azért jöttem, hogy szóljak nektek. A buli készen áll.

- Megyünk. - teszi Aaron a kezét a hátamra.

- Jó a hajad! - mondja Stacey nekem, majd hátat fordít és elindul kifelé a szobámból. Aaron-nal pedig követjük.

~~~

A zene egyelőre nem szól hangosan. Egészen emberi hangerőn szól. Stacey lép be először, aztán én, csak utánam Aaron. Körül nézve a hatalmas lakásba, a figyelmem nem tudja elkerülni a hatalmas FRISS HÁZASOK felirat, aminek a betűi mind más színű, és csillámos. Hála a jó égnek nem tapad ránk minden szempár, ez valamilyen szinten nyugtató, és a zene sem halkult le, mikor beléptünk a lakásba. Csak egy normális buli, a különbség annyi, hogy most ránk foghatják. Szememmel mindenhol a srácokat keresem. Aaron-ra nézek és látom, hogy ő is ugyanezt teszi.

Fagyott mosolyWhere stories live. Discover now