Fagyott mosoly

𝟐𝟖. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

𝐀𝐥𝐥𝐢𝐞

Míg Hayley és Stacey megvitatnak valamit, én elgondolkodtam. Mikor Derek-kel utoljára itt beszéltem a kávézóba azt hitte, hogy köztem és Aaron között van valami. És most bele gondoltam, hogy mégis mit fog ehhez szólni, mikor megtudja, hogy ,,van köztünk valami." Mert mikor itt ültem és azt mondtam neki, hogy Aaron-nal barátok vagyunk, akkor azt úgy is gondoltam. Miért? Mert tényleg a barátom és én ezen nem is akartam változtatni. A köztünk lévő szikrák nem elég erősek ahhoz, hogy újra fellobbanjon a szerelmünk. Pedig erős volt. Tudom, hogy az volt.

De ezt a kapcsolatot beárnyékolja a rossz emlék... A baleset, a veszteség, és a hirtelen jött szakításunk. Igen, még mindig szeretem. Igen, lehet, hogy jó lenne mindent eldobni és újra a karjai közé szaladni. Jók voltunk barátokként. Még jobbak voltunk, mikor együtt voltunk. De honnan tudhatnánk, hogy ez most is így lenne?

És most röhögjünk egy jó nagyot, mert ha esetleg meg is gondolnám magam... Akkor is elcsesztem ezzel a hülye hazugsággal. Olyan dolgokra kényszerít ez a hazugság, amiket nehéz lesz csinálni. Mert el kell nyomnom néhány olyan érzelmet, ami nem helyén való. A baráti bókjait, amit a szívem nem tud baráti bókként kezelni, és ezáltal azt parancsolja az arcomnak, hogy: Vörösödj el! Vagy a pillangók és a bizsergés, amit az egész bőrömön érzek, mikor a teste közel van az enyémhez.

És ennek a hazugságnak a vége egy hatalmas veszekedés, ami után várnunk kell, hogy lenyugodjanak a kedélyek. Attól tartok, hogy ez sok idő lesz, és ha ezt igazinak akarjuk beadni tartanunk kell ezt a távolságot majd. Én pedig úgy érzem, hogy már eleget voltam távol tőle.

Mikor az óra nyolcat üt, már ki is oldom a kötényemet és sietek a táskámért. A telefonom zizeg, és nem kell megnéznem ahhoz, hogy tudjam kitől, vagy épp kiktől jönnek az üzenetek. A srácok megtudták.

Már suhantam volna is ki az ajtón, mint az esti szellő, mikor egy vékonyka kar belém karol. Stacey áll mellettem és méreget. Összehúzza a szemöldökét.

- Mi az? - kérdezem tőle, mert szokásához híven nem szólal meg csak tanulmányoz. Mivel Stacey nem igazán akar elengedni, így vele együtt lépek ki a kávézóból.

- Ideges vagy. - állapítja meg. - Vagy félsz. Vagy pedig izgulsz. Valami baj van?

- Nincs, csak fáradt vagyok. Holnap találkozunk!

- Oh, nem kisanyám! - mondja megszorítva a kezemet. - Szeretném, ha beavatnál. Ha már barátok vagyunk.

- Szerinted azok vagyunk?

- Miért szerinted nem?

- Én kérdeztem előbb. - húzom rá össze a szememet.

- Én pedig másodjára.

- Szerintem gyerekesek vagytok. - áll meg előttünk Aaron. Mi is megállunk, Stacey pedig végig méri. Nem úgy, mint akinek tetszik. Neeem... Úgy, mint a vadász a következő áldozatát. - A válasz mindkettőtök kérdésére pedig igen.

- Honnan veszed? - húzza össze Stacey a szemét Aaron-ra.

- Aaron vagyok! - nyújtja Stacey felé a kezét.

- Tudom ki vagy.

- Attól én még nem tudhatom, hogy te ki vagy.

- Mindenki tudja ki vagyok. - mondja szemet forgatva, én pedig felnevetek. Stacey most felém fordul, így be is fejezem a nevetést.

- Hm... Stefani?

- Vicces vagy! - mondja Stacey, még mindig faarccal. Én pedig igyekszem elfojtani a mosolyomat, mert ha rajta kap, hogy itt mulatozom rajta, akkor lecsap.