Telihold

5.

Másnap reggel hirtelen nem tudtam hol vagyok. De aztán minden eszembe jutott. Doverben vagyunk. Végig pörgettem magamban az előző nap eseményeit. Még mindig hihetetlen, felfoghatatlan volt. Gyorsan felöltöztem, és indultam reggelizni.

-Jó reggelt!-köszöntem.

-Á jó reggelt!-köszönt Anya a kávéját kortyolgatva.

-Apa hol van?-kérdeztem.

-A tornácon. Menjünk mi is. Ott van a reggeli.

Így hát kiléptünk. A tornácon csupán egy asztal volt három székkel. A tornác egyenesen a tengerre nézett. A fenyő erdő mögöttünk volt a ház bejáratánál, így azt innen nem láthattam. Helyet foglaltam Apa mellett, aki épp újságot olvasott.

-Jó reggelt.-köszönt Apa fel sem nézve az újságból.

Gyorsan megreggeliztem. Reggeli után anyáékkal le mentünk a tengerhez. A Wolfdorsról már nem is beszéltünk. Szinte már elfeljtettem ki is vagyok valójában. Minden olyan volt mint rég. A békés családi nyaralások. Csak én, Apa és Anya.

Vidáman berohantam a tengerbe Apával. Érdekes módon nem fáztam. Anya egy könyvel a kezében feküdt a homokban, egy pléden.
Egyszóval minden tökéletes volt.

A nyár hátra lévő részében próbáltunk úgy élni, mint egy normális család. Sokat strandoltunk, szórakoztunk, és csak élveztük a napokat. Egyedül az esték nem voltak jók. Minden este felriadtam a rémálmaimból, és egy farkas üvöltést halottam.

A napok vészesen teltek, amíg el nem jött az Augusztus harminc. Már csak egy nap maradt a Wolfdorsig.

Azon az estén minden a szokásos volt. Vacsora után ágyban bújtam, és hamar elnyomott az álom.

Este megint felriadtam. Egy farkas vonyított az éjszakában. De most közelebb mint eddig bármikor. Majd lépteket halottam. A fa padló halkan recsegett. Valaki jár a házban. ,,Lehet hogy Anya vagy Apa az?" Gyorsan kibújtam az ágyból, és bele bújtam a papucsomba.

Résnyire nyitottam az ajtót, és kikukucskáltam. Sötét volt. Csak a hold halvány fénye világított be az ablakon. A lélegzetemet is vissza folytva füleltem. A léptek elhaltak. Óvatosan kidugtam a fejem az ajtón. Majd halkan kiosontam a szobámból. A nappaliba és a konyhába osontam. Ügyeltem, hogy a talpaim alatt ne recsegjen a parketta. Körbe néztem. Senkit nem láttam. De ismét meghalottam a lépteket. A hátam mögül jöttek. Remegve hátra fordultam. Egy férfi állt mögöttem, úgy öt méterre. Nem láttam tisztán az arcát, mert bele burkolózott a sötétbe.

-Rosalee- szólalt meg túlvilági hangon.-Örülök, hogy végre így is láthatlak.

-Ki...Ki maga?-kérdeztem. Próbáltam bátornak tűnni.

-Ó azt nagyon is jól tudod.-mondta.-Hisz már találkoztunk.

Kilépett a sötétből, a holdfényre. Nagy termetű volt. Haja hosszú fekete, a vállára omlott, és egy korona féle volt a fején. Arcán rengeteg sebhely, a szemei feketék voltak. Felső teste csupasz volt, azon is sok volt a sebhely. Alsó testén egy nadrág volt. De amin a legjobban megakadt a szemem, az a nyaklánca volt. Egy nagy vörös kő volt fa foglalatban.

-Tumatu-suttogtam.

Nevetés félét hallatott, majd hirtelen megremegett a teste. Azt hittem valami féle rohama van. De hirtelen át változott farkassá, és vonított egyett. Majd vicsorogva rám szegezte tekintetét.

,,Tényleg ő az."-gondoltam, de nem töprenghettem ezen sokáig, mert ekkor rám akart ugrani, de én az utolsó pillanatban oldalra vetődtem, így csak a kezemet karmolta meg egy kicsit. Dühösen fel mordult, miután rá jött, hogy helyettem a széket kapta el. Gyorsan kirohantam a nappaliból és a konyhából. Tumatu jött utánam.

Feltéptem anyáék szobájának az ajtaját, de azzal a mozdulattal be is csuktam, és a biztonság kedvéért a kulcsot is elforgattam a zárban.

-Anya! Apa!-kilatottam kétségbe esve.

Anya és Apa hamar felébredtek.

-Mi történt?-kérdezte Anya álmosan.

-Itt...Van...Eljött...-dadogtam.

-Ki? Hol?-kérdezte Apa.

Ekkor az ajtó túloldaláról egy farkas vonított fel. Anya és Apa azonnal ki pattantak az ágyból.

-Az...Az ablak!-mondta hirtelen Apa.-Az ablakon át fogunk ki menni.

Az ajtónak valami neki csattant. Tumatu megpróbált bejutni. Apa gyorsan az ablakhoz ment, és kinyitotta. Ekkor az ajtó nagyot reccsent, és megadva magát kidőlt. Tumatu pedig támadásba lendült.

-Rosalee, gyorsan ugorj! Téged akar!-kilatotta ellentmondás nem tűrő hangon Anya.

-De...És mi lesz veletek?-kérdeztem kétségbeesetten.

-Mi is megyünk! Gyorsan!-mondta Apa.

Így hát át lendültem a párkányon. A puha fűben landoltam. Arrébb mentem gyorsan, hogy anyáéknak is legyen hely. Anya is kiugrott. Már csak Apa volt hátra, de kisvártatva ő is megérkezett.

-Gyerünk! Az erdőbe!-adta ki az utasítást.

Anya karon ragadott, és rohanni kezdtünk. Hátra pillantottam. Tumatu is kiugrott, és félelmetes sebességgel üldözött minket. Majd egy hatalmas ugrással elénk termett. Megáltunk.

Rémülten kapkodtam levegő után. Tumatu testét ismét át járta a remegés, de ezúttal emberré változott. Apa védelmezően elénk állt.

-Rosalee, Rosalee...Miért szaladtál el?-szólalt meg ismerős, recsegő hangján.-Így most megnehezítetted a dolgom.

Hirtelen az erdőből két jókora farkas jött elő. Tumatunak így volt erősítése.

-Mit akar?-kérdezte fenyegtően Apa.

-Hogy mit? Ó az nagyon egyszerű. A lányt!-rám emelte tekintetét.-Olyan képességei vannak, amivel utoljára nagyon rég találkoztam. Nagyon ritka egy vérfarkasnál. Jól jönne a birodalmamba.-mondta gúnyosan.-Szóval most szépen velem jössz!

-Soha!-mondtam.

-Inkább mennél a Wolfdorsba mi? Így kezdték a többiek is. De mind megváltoztak.-bökött a két farkas felé.-Most pedig. A halandókat megölni! A lány velem jön.

-Ne!-kiáltottam.

De ekkor a két farkas rá vetette magát Anyára és Apára. Abban a pillanatban emberré változtak, és lefogták őket. Majd oda voncolták őket Tumatuhoz.

-Hagyják békén!-könyörgött Anya.

Miattam aggódott. Nem maga miatt. Könnyes szemekkel néztem rájuk. Tumatu vigyorogva levette a nyakláncát.

-Menekülj!-kiáltotta Apa.

De én nem mozdultam. Tumatu fel tartotta a nyakláncot.

-Mortem-suttogta.

Abban a pillanatban Anya és Apa egyszerűen kék porrá alakultak, és a szemem láttára a nyakláncba szálltak.

-NE!!-ordítottam.

A szüleim nincsenek többé. Egyedül vagyok. Elvesztem. Folytak a könnyeim. A könnyektől már nem láttam tisztán. Éreztem, hogy valaki megragadja a karom. De hirtelen történt valami. Valami nagy, és erős vett körül. Hirtelen már nem fogták a karom. A fejem sajgott, mintha szét akarna robbani. Halk kiabálást halottam. Már alig láttam valamit. És egyszer csak minden elsötétült.

Sosem gondolkoztam a halálon. Pedig olyan könnyű, szinte körbe ölel. Magával húz, és felszabadít. S még is úgy érzem, befejezetlenül marad az életem.
-Rosalee! Gyere kicsim!-mosolygott Anya és Apa.
És én oda futottam hozzájuk. Átöleltem őket. Úgy, mintha soha többé nem akarnánk egymást elengedni. Semmi nem választhat el tőlük. Semmi.

----------------------------
Remélem tetszenek az eddigi részek! Ha igen, kérlek nyomj egy csillagot, és írd meg a véleményed! Köszönöm ha elolvasod.🙂❤