~ Nyári fordulat 2. ~

3. rész

- Bemegyünk most az üzletbe, de kérlek viselkedjetek rendesen! – figyelmeztetem a Madi-t, és Sam-et mikor Poppy kíséretében kiszállunk a kocsiból. – Hanyagoljuk az olyasfajta nyavalygásokat, mint az elõbb a papírírószerben. – sóhajtom fáradtan.

Egy hónap telt el azóta, mióta Madison elment fagyizni Poppyékkal. Azóta már a hátunk mögött az egész nyár, ugyanis holnapután máris kezdõdik az iskola a gyerekeknek. És persze, hogy csak tegnap este esett le nekünk Poppy-val, hogy jó anya révén még semmit sem vásároltunk. De, ahogy a mondás is mondja: jobb késõbb, mint soha!

Ami engem illet, nem tudom mi lelt... annyira fáradékony vagyok, és ingerlékeny, hogy az valami hihetetlen. Nem egyszer bõgtem el magam, hogy Madi milyen nagy lett, vagy hogy Mason-t nem láttam két napig, mert munka miatt el kellett utaznia. De az is megesett, hogy azért sírtam el magam, mert úgy éreztem bármit meg tudnék tenni mézeskalácsért, igen a nyár kellõs közepén!

- Mami! Én rózsaszín táskát szeretnék! – pislog fel rám Madi, nagy barna szemeivel. Jajj már megint legszívesebben elsírnám magam! Az én kis kincsem hat éves nagy lány!

- De az olyan undi! Válassz tétet! – szólal meg Sammy is. – Én olyat fogot választani, vagy zöldet! – húzza ki magát büszkén a fiú.

- De az fiús! És én nem vagyok fiú! – nyújtja ki a nyelvét Madison.

- Tudom, neted puncid van. – vonja meg a vállát Sam egyszerûen.

- Sam! – szól rá Poppy. – Mit beszéltünk meg? Nem beszélünk ilyenekrõl!

- De Anyu! Apa mondta, nincs mit szégyellni, normális, hogy a lányotnat nem fütyijüt van! – néz fel a mamájára édesen Sam. Én meg erõsen próbálom visszafojtani a kikívánkozó nevetést.

- Na jó, mi lenne, ha inkább bemennénk? – kérdem visszafojtott mosollyal, hogy megszüntessem ezt a fajta beszélgetést.

Azzal a lendülettel belépünk az üzletbe, és egyszerûen még a szavam is eláll. Ennyi táska egyhelyen? Atyavilág, sok idõ lesz mire innen kijutunk!

- Madi! -fordul elõttünk Sam Madison felé. – Gyere, fogd meg a tezem, nehogy elvessz a sok tásta tözött, jó? Majd én vigyázot rád! – fogja meg Sam Madi kezét, én meg mosolyogva figyelem csak a jelenetet. Hogy védi! Olyan aranyos!

Az viszont tuti, ha Mason itt lenne most azonnal felkapná Madi-t, és nem engedné Sam közelébe egy darabig, mondván, hogy: csak ne rabolja el az kicsi lányomat!

- Jó! – mosolyog Madi. – De mondd, hogy K! Látod, így! – és közel hajol Sam-hez, és próbálja mutatni, hogyan is ejtse azt a K betût.

- Khgkhgkhm... – add ki valami fura, de édes hangot Sam, de legalább egy pcit már hasonlít a K betûre.

- Ügyes vagy! – dicséri meg Madi, majd ad egy nagy, cuppanós puszit Sam arcára. – Gyakorold sokat, és akkor jó lesz! – mosolyog, majd kézen fogva elszaladnak, az egyik táskás sorhoz.

- Anyós pajti? – pillant rám vigyorogva Poppy. - Menjünk nézelõdni! – karol belém, majd a gyerekek után indulunk.

- Kérlek Madi döntsd el, a lila pöttyöset szeretnéd, vagy a katicabogarasat? – tartom fel a két táskát, mert már vagy negyedórája próbálja eldönteni. Mondjuk már jobb a helyzet, mert egy órája még elképzelése se volt, hogy melyik legyen a húsz darab táska közül, ami megtetszett neki.

- Madi, netem a Khgkaticás tetszik! – mondja Sam naagy nehezen kiejtve az elején a K betût. Édes, ahogy próbálkozik.

- Jó, legyen az! – bólint Madi. Majd kikapja a kezembõl, és Sam-mel odafut a pénztárhoz a táskáikkal.