~ Nyári fordulat 2. ~

4. rész

Délután öt van és ahelyett, hogy a családi kertipartinkon élvezném a szüleim, és a kis családom társaságát, ahelyett itt ülök a parkban egy padon, és a kezemben lévõ kis képet vizslatom, de csak a jó ég tudja pontosan mióta.

De kezdjünk mindent a legelején...

Reggel a szokásos ébresztõnkre keltünk Mason-nel. Madison ma is kitett magáért, és mivel pár hete kapott még Jack-tõl egy furulyát mondván, hogy úgy néz ki neki kell gondoskodnia az unokahúga mûvészi taníttatásáról. Tudom, hogy Jack-nek ez nagyon fontos, még középiskolás korában alapítottak a hasonló nézetû haverjaival egy bandát, amiben a mai napig elõszeretettel játszanak néha napján. De ez! Hogy a lányom kezébe adta azt a hangszert úgy, hogy nem jár viszont zenetanárhoz... a világ legszörnyûbb döntése volt.

Kivételes, bár egyre gyakoribb alkalmak egyikeként Mason kelt ki az ágyból elõbb a hangos zenebonára, ami az ágyunk mellõl hangzott. Levitte magával Madi-t, én meg tovább nyújtózkodtam a paplanon.

- Mami? – hallottam meg Madi édes hangját.

- Hm? – csak ennyire tellett, túlságosan fáradt vagyok.

- Csináltunk Apával reggelit, jössz? – mászott rám Madi, majd fejét a mellkasomra hajtotta.

- Persze kincsem! – simítottam meg a haját, majd megpusziltam feje búbját.

Aztán együtt lementünk a lépcsõn, ahol édes palacsinta illatok lengedeztek a levegõben. Majd megláttam az én egyetlen férj uramat... vagy legyen akárki..., aki egy boxeren kívül Madi rózsaszín fodros köténykéjét viselte, közben meg próbálkozott megfordítani a palacsintát.

- Segíthetek... am... hercegnõ? – nevetek fel, és belépek a konyhába.

- Haha, nagyon vicces vagy... - morogja, és innen is látom, hogy nagyon kicsin múlik, hogy letépje magáról a kötényt, és itt hagyja az egész reggeliztetéssel járó macerát. Hát akkor én mos mit mondjak, ember? Én minden nap ezt csinálom, csak rám nem adja Madi a köténykéjét.

- Minek köszönhetem, hogy így kiöltöztél? – és erõsen kell próbálkoznom, nehogy újra hangosan felnevessek. Közben elveszem Mason-tõl a serpenyõt, és én folytatom a reggeli elkészítését, mire Mason gyorsan lerángatja magáról a kis kötényt.

- Madi addig nem engedte, hogy folytassam a reggeli elkészítését, amíg nem veszem fel a kötényét, mert a palacsinta kavarás közben kicsit maszatos lettem. – sóhajtja.

- De Apa! Ha nem adtam volna oda, most mindenhol tésztás lennél, és akkor Anyával nem ölelnénk meg, mert undi lennél. – grimaszol hozzá Madi belegondolva a helyzetbe.

- Akkor most ezzel azt mondod, undin már nem is kellenék neked? – drámázik Mason, és a szívéhez kapja a kezét.

- Õszinte, vagy baráti választ vársz? – vágja rá Madison, mire az apja köpni-nyelni nem tud, én meg csak csendesen kuncogva a többi palacsinta tetejére teszem az utolsó adagot is.

- Mi az, hogy õszinte, vagy baráti választ várok el, te bohóc? – kapja fel Mason Madi-t, és elkezdi csiklandozni, mire hangos kacagás tölti be a konyhát.

Mikor elcsendesedik ez a két lókötõ, Madi kiviharzik a tányérokkal a teraszra, hogy megterítsen. Mason-nek csak ennyi kellett, azonnal odalépett hozzám, és szenvedélyes csókba invitált, amit én örömmel fogadtam.

- Meg fogom fojtani a bátyád, ha továbbra is ilyeneket tanít Madi-nek. – jelenti ki Mason, mikor elhúzódott tõlem. – Hiába mondja mindegy egyes alkalommal, hogy így járulok hozzá ahhoz, hogy a lányotok majd erõs, fiatal hölgy legyen! Az én pici lányom olyan kis édes, erre az a zsivány mindenre is megtanítja, és ha eddig az volt a válasza Madi-nek, hogy: Nem Apa, dehogy vagy undi, szeretlek! És nyomott egy puszit arcomra, erre most... ,,Õszinte vagy baráti választ vársz?" – vékonyítja el a hangját Mason az utolsó mondatnál, majd csak megrázza a fejét.