~ Nyári fordulat 2. ~

5. rész

Mason szemszöge...

A kocsiban ülök, és átlépve a sebességhatárt hajtok Megi felé. Mikor meghallottam, hogy gyermeket vár megint hirtelen kiszáradt a torkom, és csak annyira futotta, hogy megkérdezzem mégis hol van.

Az õszintét megvallva nagyon szerettem volna még egy csöppséget többek között azért is, mert mikor Madison-nal volt várandós nem voltam jelen a terhessége elsõ három hónapján, ami a mai napig bánt. Mellette akartam lenni akkor is, hogy lássam az elejétõl kezdve hogyan változott a teste, a hangulata, hogyan vált anyává mikor megtudta a hírt. Mellette lett volna a helyem, és tudom a mostani kis ajándék nem fogja tudni ezeket a kimaradt hónapokat pótolni, de attól még szeretném látni Megi teljes változását, nem csak a harmadától. És az igazat megvallva most, hogy gyónást tartok miközben száguldok kedvesem felé (basszus, mikor lettem ilyen nyálas?), mikor Madi két hónapos lett tudtam, hogy szeretnék még gyermeket, mert egyszerûen nem lehet betelni a gyermek szeretettel, annál nagyobb és tiszta szeretet nincs a világon. Csak Megan-nel nem akartam errõl beszélni, mert akkor nehezebb idõszaka volt a szülés utáni depresszióval, és igaz, hogy ott voltam mellette és segítettem õt, de akkor is nehéz volt neki, ezért nem akartam traktálni még ezzel is, mert hogy is hangzana, mikor a feleségemnek nehézségei vannak, hogy ,,figyu, tudom, hogy depis vagy így szülés után, de még egy gyerkõcöt szeretnék, ha rajtam múlna már most beléd tenném azt a babát", kicsit fura lett volna, nem? Aztán meg csak el voltunk foglalva Madi újabb, és újabb kis rezzenéseivel, amik azt mutatták, hogy kezd lassacskán felcseperedni.

Na most annyira hálás vagyok a feleségemnek, hogy még pár hete megvette azt a rikító sárga dzsekijét, mert így, hogy most beborult, és elkezdett picit besötétedni mégis látom, ahogy egy padon roskadna vizsgálgat valami kis papírt a kezében. Imádom ezt a nõt, de hogy még most is hajkurásznom kell kikészít! De mindegy is, induljon a Megi mentõakció!

Miután kiszálltam halkan becsuktam a kocsi ajtaját, majd határozott, de csendes lépésekkel megindultam Megi felé. A háta mögött lépdeltem, és hallgattam ahogy csendesen szipog. Megálltam mögötte, majd lehajolva a vállához hajoltam, és megkémleltem mit is szorongat a kis kezei között. Amint megláttam a képet a boldogságtól gyorsabban kezdett verni a szívem, hiszen a babánkról készült ultrahangos fotót nézegette egyedül ez a gyönyörû nõ. Már most imádom a csöppséget, pedig még meg sem született.

- Gyönyörû gyermekünk lesz, nem gondolod? – suttogtam a fülébe, és határozottan, de mégis lágyan a vállaira simítottam a tenyerem. A hangom hallatán kissé összerezzent, majd felém fordult. Te jó ég! Mennyit zokoghatott itt magában, mire felvette a nyomorult telefont?

- Édesem... - kezdtem, közben megkerültem a padot, majd leütem mellé, és az ölembe ültettem oldalasan, hogy lássam bájos, most picit a sírástól felpuffadt arcát. – Tudom, hogy nem mondta neked, sõt lehet te pont az ellenkezõjét gondolod, de nagyon szerettem volna ezt a kisbabát. Már akkor akartam, mikor Madi csak épphogy megszületett. Csak nem éreztem akkor fair-nek, hogy az ilyesfajta vágyaimmal nyaggassalak mikor csak épphogy megszülted a számomra legnagyobb ajándékot, amit csak adhattál. De most komolyan... - fordítottam magammal szemben a kedvesem. – hogy is ne örülnék neki? Mikor mindennek örülök, ami csak veled kapcsolatos? Még egy kicsi te? Ez a világ legcsodásabb dolga! – nyomtam egy puszit az arcára, mire halványan elmosolyodott.

- Most olyan hülyén érzem magam... - sóhajtott fel, majd a mellkasomra döntötte a fejét, és mellékesen, de ez a cselekedete kísértetiesen hasonlított Madi mozdulatára, õ is pont ezt szokta tenni esténként, mikor már tapadnak le a pillái az álmosságtól.

- Hát én ezt így nem mondanám, de az tény és valós, hogy pár õsz hajszálamnál kevesebb lenne, ha haza jöttél volna azonnal. – mosolyodom el, és szorosan magamhoz ölelem.