Szó-takaró

angyalt rajzolok

Keserű egy alma ez a világ,
szaftos gyümölcs, egy virág-
csokorba rejtőzött angyalokkal.
Letört szárnyuk felhő-darabokkal
tömött szépséggel festem újra,
de hiába: beleesnek a kútba.

Az angyal én is lehetnék.
Mert golyó elé vetődnék
érted meg érte, szárnyam
ugyan nincs még, de vállam
széles és ráfestheted.
Csak ments meg, kérlek.

Angyalok nem csak odafent
lehetnek. Ebben csak idebent,
a pici szívemben én hiszek,
mert másképp értelmetlen ideg
bújna belém nap mint nap.
Angyal vagyok, ki ad és kap.

Próbálom győzködni magam,
és másokat, hogy angyal-
féle lény vagyok, hiába
a sok butaság. Kába
a valóság, én pedig igazából
egy ördög lehetek mától.

Éjjel bújik elő egyébként,
a két szarvam egyenként
döf magának helyet.
Megtanultam, egyet
és kettőt számolok,
mire végleg átbújok.

Beletörődtem a két arcomba,
amik percre pontosan, naponta
váltogatják egymást. De
mindkettő én vagyok, s e
miatt lettem egy tövises virág.
Nélkülem és miattam is kerek a világ.

Kútba esett angyal és törött
szarvú ördög vagyok, kiköpött
mása a képeknek, amiket látsz.
Közben meg taposom a száz
meg millió utat, amit nekem írtak,
de a könny és a bánat engem itat.

Szívem kacag és kuncog,
ahogy rajzolok és fülembe suttog
a saját hangom, azt mondja:
"Kelj már fel! A siket is hallja
a sok panaszod, ébredj!"
És ezzel az álmomnak vetett véget.