WHAT THEY CANNOT SEE || ChanLix 2. ✔

5. ➣ ❝ Különös álom ❞

⌜ Felix szemszöge ⌝

༒

Könyörtelenül süvített a szél, az esőcseppek pedig csak úgy kopogtak az ablakon. Sőt, arra riadtam fel, hogy kinyílik az ablak, én pedig félálomban oda mentem, hogy becsukjam. Közben megborzongatott a hideg szél és az annál is hidegebb eső. Vissza indultam az ágyhoz, de Chan nem volt benne, így felkaptam magamra a felsőmet és a köntösömet, majd lementem.
A lépcsfokok nyikorogtam a papucsom alatt, a villámoknak hála pedig láttam is, hova lépek. Chant kezdtem szólongatni, hogy merre lehet, de nem válaszolt senki, így Berry-t akartam megnézni, hisz nincs oda a viharokért szegény kutya.
Fel akartam kapcsolni a villanyt, de hamar leesett, hogy biztos elment az áram, így csak mentem a konyhába, de ott sem volt senki.
Viszont egyik pillanatról a másikba futott be a helyiségbe Berry, és nagyon ugatott valamit.
Próbáltam csitítgatni, de nem hagyta abba, viszont nagyon rossz előérzetem lett, miután meghallottam valakit sírni.
Visszhangzott tőle az egész ház, talán a falak is megremegtek.
Forogtam ide-oda, és kerestem, honnan jöhet a hang, viszont mikor megláttam egy piszkos fehér ruhás, hosszú hajú kislányt magam előtt, a vér is megfagyott az ereimben. Próbáltam beszélni vele, és megkérdeztem, miért sír.
Remegő lábakkal indultam meg felé, de mikor felemelte a fejét, és megláttam, hogy a szeme helyén csak két fekete lyuk tátong, megijedtem. Méghangosabb sírásba kezdett, én pedig fel akartam rohanni, hogy visszamenjek az emeletre megkeresni Chant, de erős fájdalom hasított a fejembe, miután azt hiszem, elestem.
Minden erőmmel azon voltam, hogy térjek magamhoz, de nagyon féltem.
Aggódtam Chan miatt, hogy hol lehet...
Nehezen nyitottam ki a szemem, de vissza is csuktam a világosság miatt... miért vagyok idekint?
- Felix! Mit keresel itt? - hallottam Chant, ami miatt újra megkíséreltem kinyitni a szemem. - Te jó ég, miért vagy tiszta vér?
Nem tudtam elképzelni, mire gondol, csak hagytam, hogy bevigyen a lakásba.
- Ne hagyj egyedül! - fogtam meg erőltenül a felsőjét, miután letett az ágyba.
- Csak lemegyek a dobozért, sietek vissza~
- Ne menj!
- Itt marad veled Berry, oké? - mondta, és az említett már az ágyban is volt. - Csak egy pillanat, ne félj - puszilt homlokomra, én pedig lassan elengedtem.
Végül ahogy visszajött, elkezdtem mesélni neki a történtekről, amit figyelmesen végighallgatott.
-- Szóval, azt mondod, egy síró kislány szellemét láttad, amitől megijedtél, Berry pedig ugatta? -- törölgette a nedves ruhával a homlokom. -- És hogy mikor el akartál menekülni elestél a lépcsőnél, aztán kint ébredtél?
-- Igen... nem hiszel nekem?
-- Hiszek neked szívem. De mi van ha azt mondom, hogy végig mellettem voltál az éjszaka, én melletted, te pedig a reggel mentél le? -- hagyta abba amit csinált, és a szemembe nézett. -- Legalább tizenöt percig lent voltál, én meg utánad jöttem, de te nem voltál sehol. Berry kaparta az ajtót és zavart volt, így vezetett el hozzád.
-- De... Szerinted alva járok? Sose csináltam ilyet, Chan!
-- Nem tudom, tegnap elég sokat ittál, Lixie.
-- Most komolyan? Az igazat mondom...
-- Azt hiszed nem hallottam volna, ha Berry ugat éjjel?
-- Elég nagy vihar volt...
-- Aigoo... édesem, figyelj rám -- fogta két keze közé arcomat, de nem akartam ránézni, mégis rávettem magam. -- Legközelebb bezárunk minden ajtót, hogy ne menj ki az erdőbe, mert éjjel veszélyes lehet. És figyelni fogok rád, hogy megakadályozzam, ha mégis, rendben?
-- És mi lesz a... kislánnyal? Nem hallottad, hogy sírt?
-- Nem hallottam semmit.
-- Szóval nem hiszel nekem.
-- Hiszek, de én nem hallottam semmit. Ha legközelebb ilyen van, akkor ne indulj a keresésemre, inkább várj meg. Oké?
-- És ha...
-- Nem lesz semmi baj - simogatta az arcomat. -- Ne félj, édesem.
-- Aigoo... lehet tényleg túlreagáltam -- sütöttem le a szemem, de ő csak az ajkaimra puszilt.
-- Egy alkalom nem árulkodik sokról, de reméljük inkább ezt. Most bekenem a sebed, és leragasztom, oké? Utána pihenj.
-- De sok dolgom van.
-- Majd én csinálom, csak mondd el, mit kell. -- Végül elmondtam neki, hogy mik voltak a terveim mára, ő pedig felírta őket a telefonjába, hogy ne felejtse el öt perc múlva. Szóval, én meg igyekeztem pihenni, és sikeresen aludtam is, úgyhogy ebédre ébredtem fel... Chan készített ételt, utána valahogy elhitettem vele, hogy jól érzem magam, ami félig meddig igaz is volt, így folytathattam a takarítást.
És mostmár megnézhettem újra azt a fura ládát, teljesen kipakoltam, és kitöröltem, majd lemostam... a mesekönyvről amennyire tudtam, letöröltem a port, hisz valamiért szinte minden oldala poros volt. A nyakláncot is megtisztítottam, és megláthattam, hogy egy halvány rózsaszín kő van rajta, amibe benne van egy fehér kereszt... fura, és lányos is, de akkor is eltettem, mert valami tetszett benne, hehe...
A plüsst megkockáztattam kimosni, és mikor megszáradt pár óra múlva, este vissza varrtam a szemét.
-- Lixie, el kellene menni az üzletbe, szeretnél jönni, vagy maradsz? -- nyitott be a szobába, miközben a mesekönyvet lapozgattam. -- Mit olvasol, baby?
-- Megyek mindjárt. Oh, ezt találtam az egyik szobában. Régi mesék vannak benne, anno ilyeneket olvasott nekem anya lefekvés előtt -- csuktam be, majd mosolyogva felé nyújtottam.
-- Értem... áh, igen, ezek ismerősek -- nézte meg a tartalomjegyzéket. -- Este olvassak neked belőle, baba?
-- Nem vagyok már kisgyerek -- forgattam szemet még mindig mosolyogva. -- De neked olvashatok.
-- Aucs. Maradok a másik altatónál, oké?
-- Perverz -- vettem vissza a könyvet, majd az éjjeliszekrényre tettem. -- Mindjárt megyek, csak átöltözök.
-- Rendben, lent várlak -- kuncogott, majd magamra hagyott, míg átvettem a ruháimat.
A hajamat pedig próbáltam úgy belőni, hogy takarja a heget a homlokomon, mert úgy éreztem magam, mint Harry Potter.
-- Milyen kis helyes lettél -- szólt, ahogy beültem mellé a kocsiba. -- Randevúd lesz?
-- Szóval eddig nem voltam helyes?
-- Mindig az vagy, szerelmem.
-- Akkor elviszel randizni? -- csatoltam be az övet mosolyogva.
-- Ezer örömmel -- kacsintott, majd beindította a járművet.