6. ➣ ❝ Rítus áldozata ❞

55 5 0
                                    

Miután megvolt a bevásárlás, mivel nem volt kedvünk abszolút semmihez, leálltunk játsszani Berryvel, aztán csak a kanapén fetrengtünk... pontosabban ő ült, én pedig vele szemben rajta.
-- Nem megyünk fürdeni, Lixie? Jót tenne.
-- Mehetünk, de még maradjunk egy picit -- tettem államat vállára.
-- Rendben van, édes -- túrt hajamba, mire csak ránéztem, és megcsókoltam.
Tagadhatatlan, hogy oda meg vissza vagyok azokért az ajkakért. Szinte kíméletlenül faltam őket, amit Chan csak morgással díjazott, és közelebb húzott magához, fenekemtől fogva.
-- Oppah -- nyögtem ajkaira. - Szeretném...
-- Kis kanos csibém. Kapaszkodj -- emelt fel, majd felvitt a lépcsőn, majd be a szobába. Nyekkentem egy aprót, ahogy lefektetett az ágyra, majd a fülébe is sikerült nyöszörögnöm, ahogy kiszívta a bőrt kulcscsontomon, és a nyakamnál. Hátra döntöttem a fejem, mikor gyengéden harapdálni kezdett, és vállait markolásztam közben.
-- Ahh, ez fáj, oppa -- hunytam le a szemem, mikor erősebben harapott meg. -- Chan... Chan! -- próbáltam ellökni magamtól, de szorosabban fogott, mint eddig bármikor. Még csak rám sem figyelt, ami furcsa volt, de csak tűrtem, és tűrtem, mígnem éreztem, hogy valami folyik a nyakamon.
Akkor pánikoltam be, és akkor ért el a tudatomig; nem Chan alatt fekszem.
-- Itt fogtok meghalni -- suttogta a fülembe, én pedig erőt vettem magamon, hogy lelökjem magamról, és már csak arra eszméltem fel, hogy futok abban a ködös erdőben, majd hirtelen minden sötét lesz.

⌜ Chan szemszöge ⌝

Mégegy ilyen reggelt, mint a mai... Felix nagyon megijesztett, azt hittem mentőt kell hívnom hozzá, de szerencsére nem volt mély a sebe.
Elküldtem pihenni, én pedig helyette folytattam a takarítást végül elmentünk az üzletbe, és miután vacsoráztunk, játszottunk Berry-vel.
A legvégén pedig csak az ölemben ülve pihent a kanapén.
-- Nem megyünk fürdeni, Lixie? Jót tenne.
-- Rendben, menjünk -- mosolygott rám, amit viszonoztam, és csak felkapva őt indultam meg vele a fürdőszobába.
Le akartam venni róla a felsőt, de megelőzött, így csak egy félmosoly kíséretében szabadítottam meg magam az enyémtől, és léptem a kádhoz, hogy vizet engedjek bele.
Mikor elég meleg volt, és már félig tele, beleültem, és segítettem neki, hogy elém üljön.
Azt hittem, háttal tervezi ezt, de velem szembe helyezkedett el, és csak hozzám bújt, amin felkuncogtam, és átöleltem a derekát.
-- Jobban érzed magad, szívem?
-- Most jól vagyok -- puszilt a szám sarkába, amin elmosolyodtam, és viszonoztam is.
-- Örülök neki. Holnap mit csinálunk?
- Még nem tudom. Ötlet?
-- Semmi.
-- Majd kitaláljuk.
-- Rendben, édes. Majd újra kötöm a kezed, rendben?
-- Rendben van, köszönöm -- bújt mellkasomban.
Miután eleget áztattuk magunkat, kiszálltunk és megtörölköztünk, utána a szobában adtam neki az én ruháimból pizsamát.
Végül bekentem és bekötöttem újra a tenyerét, és bebújtunk az ágyba.
-- Köszönöm szépen... Szerintem megpróbálok aludni. Jó éjszakát oppa, nagyon szeretlek -- puszilt az orromra, amit viszonoztam, majd magamhoz öleltem.
-- Jó éjszakát a zívem, én is nagyon szeretlek -- mosolyodtam el.
Az én egyetlenem pedig a háta simogatásába aludt bele, így nemsokára az egyenletes szuszogását hallottam csak, ami engem is viszonylag hamar alvásra "késztetett".
De aztán órák múlva ismét arra ébredtem, hogy a szerelmem nincs mellettem.
Odakint még sötét volt, így a telefonomon megnéztem az időt, ami hajnali 3:33-mat mutatott. Felpattantam az ágyból, és magamra kaptam a bőröndből egy pulóvert és nadrágot, valamint fogtam a telefonomat, bekapcsoltam a vakut, és igyekeztem ki a szobából.
-- Felix, merre vagy? Felix!
Végig jártam az összes szobát, és az ajtó felé indultam volna, mikor meghallottam, hogy kiabál.
-- Chan! Chan segíts... Hol vagyok? -- A hangját követve találtam magam a pincelejárónál. Szinte feltéptem az ajtót, és rohantam le a poros lépcsőn. A pince tele volt lommal, közepén mégis több szabad hely volt, mint mikor először voltam idelent. És ott térdelt Felix, maga alatt egy nagy, érdekes körrel, tele különös, még sosem látott mintázatokkal.
Oda rohantam hozzá, és mellé térdeltem, majd rögtön kiszúrtam, hogy csurom vér a tenyere, a kötés pedig sehol sem volt. Kisebb vértócsa is volt mellette, amiben volt egy penge... na igen, ekkor esett le, hogy újabb vágás lett a tenyerén. Mielőtt bármit kérdezhettem volna, sírva a nyakamba borult.
-- Lixie, mit csináltál magaddal..?
-- Nem én voltam, Chan, esküszöm... nem tudom, hogy kerültem ide! Itt ébredtem fel -- szipogott, és éreztem, hogy egész testében remeg, ahogy öleltem.
-- Hiszek neked, édes... gyere fel, lássuk el a kezed - pusziltam homlokon, majd felsegítettem a hideg földről.
Felmentünk, és tettünk egy kört a konyhába, és megitattam vele egy pohár vizet, majd elláttam a kezét újra. Kisírt szemmel stírölt végig, én pedig nem tudtam, mit mondhatnék.
-- Reggel megbeszéljük, jó? Majd elviszlek egy orvoshoz ha kell, rendben...?
-- Chan, nem megölni akartam magam! Nincs rá okom -- ingatta meg fejét. -- Gőzöm sincs, hogy kerültem a kicseszett pincébe! Higyj nekem, kérlek... valami nincs itt rendben!
-- Felix, nem kell félned, nincs mitől. Nyugodj meg, kérlek...
-- Nem fogok, amíg nem hiszel nekem! Chris, ez a második, hogy elalszom az ágyban, és máshol ébredek! -- akadt ki, én pedig magamhoz öleltem.
-- Hiszek neked, kicsim, ne sírj kérlek! Próbálj megnyugodni. Itt vagyok, nem vagy egyedül -- csókoltam le könnyeit, majd az arcát kezdtem cirógatni, mire nagyot sóhajtott. -- Szeretlek, édesem. Ugye tudod? -- kérdeztem, mire bólintott.
-- Én is szeretlek... sajnálom, hogy kiakadtam, nem akarok veszekedni.
-- Tudom -- sóhajtottam fel. -- Gyere, feküdjünk vissza.
-- Rendben -- bólintott, s elengedett, majd kézenfogva visszamentünk a szobába.
Szorosan hozzám bújt, mintha az élete múlna rajta, én pedig magamhoz öleltem, és simogattam, amíg ismét el nem nyomta az álom ismét.


WHAT THEY CANNOT SEE || ChanLix 2. ✔Where stories live. Discover now