III. - Felszakadozik a felhőzet

311 53 148
                                    

– Hű, de jólesik! – Szonja beleszürcsölt a kávéjába, majd tekintetét Hannára szegezte. – Ne hari amúgy, hogy csak most értem rá. Csak ez az idióta Marci megállás nélkül csapta nekem a szelet, Levit meg le kellett rázzam, mert megint jónak látott volna egy éjszakára – panaszkodott nyűgös hangon, amit a barátnője csak egykedvűen hallgatott. – Na, de végre már, csajos napunk is van! Mesélj, mi történt, hogy összetörték a szívedet?

Hanna csak valamivel megkésve válaszolt, ahogy összeszedte a gondolatait, miközben belenyalt tejszínhabos italába.

– Hol is kezdjem... Éjszaka felriadtam, aztán már majdnem visszaaludtam, amikor észrevettem, hogy villog a telefonja. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és belenéztem... – A lány hangja elcsuklott egy pillanatig. – Valami Melinda írogatott neki, hogy beindította, meg szíveket is küldözgetett neki. Aztán elvesztettem a fejemet, felébresztettem Gábort, és rögvest ki is dobtam. Azt hittem, meghalok a fájdalomtól azon a hajnalon... – Hanna továbbra sem tudta túltenni magát a történteken.

– Ó, Hannuci, hát ez szomorú! Őszintén, nem néztem volna ki belőle én sem. Gyere, adj egy ölelést! – vigasztalta Szonja a maga alatt lévő lányt, majd olyan lendülettel tárta szét a karját, hogy a kávéját majdnem ráborította a kissé srégen mellette ülő barátnőjére.

Hanna elfogadta a pátyolgatást, miközben valamennyire megkönnyebbült. Lehet, előítéletes voltam, csak mert nem találkozott rögtön velem. Elvégre neki is megvannak a gondjai a pasikkal, még ha ő lazábban is kezeli a kapcsolatait... – A lány mereven nézte Szonja válla felett a plázában tébláboló embereket, akik ide-oda lófráltak a különböző ruhaboltok előtt. De a lelkem mélyén tudom, hogy számíthatok rá. Olyan buta voltam azon a napon...

– Na, jobb már egy kicsit, Hannuci? – hajolt vissza Szonja, miközben biztatólag mosolygott tovább.

– Azt hiszem, igen – sóhajtott a lány. – Bár egy kicsit izgatja a fantáziámat, hogy ki lehet ez a Melinda, és egyáltalán mikor gabalyodhattak össze, még ha a jelenre ennek már semmilyen ráhatása nincsen...

– Jó kérdés. Én sokakat ismerek itt az egyetemről, de nem rémlik nekem egyetlen Melinda sem – kavargatta a kávéját Szonja, miközben elgondolkozott, hogy találkozhatott-e már az illetővel. – Szerintem külsős lehet, vagy tuti nem hozzánk jár a gazdaságira, különben már előbb is fel kellett volna tűnnie a dolognak – ráncolta össze szemöldökét.

– Mondjuk igaz, csak feltűnt volna, ha itt csapta volna neki a szelet. Főleg, hogy amelyik előadáson csak lehetett, ott is mindig együtt voltunk Gáborral – próbált logikus következtetésekre jutni Hanna, miközben elővette telefonját, hátha talál valami gyanús nyomot a fiú közösségi oldalain. Már nyitotta is volna meg az egyik alkalmazást, ujja azonban félrecsúszott a galériára, és megakadt a tekintete azon a szelfin, melyet Márk készített fent a kilátóban.

– Mi az, mit nézel? – kíváncsiskodott Szonja.

Hanna már lépett volna ki a képtárból, azonban elkésett: Szonja kiszúrta a fotót, amit a lány inkább eltitkolt volna.

– Az a srác meg kicsoda? – kérdezte rögtön, miközben izgatottan babrálni kezdte göndör barna haját.

– Izé, hát, na... Tegnapelőtt felgyalogoltam a közeli kilátóhoz, hogy kiengedjem egy kicsit a gőzt. Aztán pont ő is arra kirándult, és megmutatott egy csomó mindent, mit merre látni, meg lőttünk egy képet – hablatyolt Hanna kapkodó beszéddel. Meg mellesleg ő mentett meg az öngyilkosságtól, de ezt már tényleg nem kell Szonjának tudnia – vörösödött el szégyenében.

– Muti, nagyítsd ki! – Szonját nem lehetett egykönnyen lerázni, így a barátnője beadta a derekát, és megmutatta neki a képet teljes méretben is. A csintalan lány egy ideig mustrálta a fényképet, majd értékelésbe kezdett. – Hát, nem egy nagy szám az a pasi, azt kell, hogy mondjam. Gondolom, leráztad aztán, nem? – érdeklődött tovább.

ViharforgatagWhere stories live. Discover now