Viharforgatag

XIII. - Tökéletes látomás

A július nem hazudtolta meg önmagát: a nap hét ágra sütött a felhőtlen égbolton, a hőmérséklet pedig határozottan meghaladta a harminc fokot. A hőség sokakat valamelyik strandra vagy valamiféle állóvízhez csábított: az egyik négyfős társaság a Lupa-tó mellett tette le a voksát, hogy a tengerparthoz hasonló homokos területen lazítsanak az egyik terebélyes napernyő alatt.

– Fanni, ezt te biztos jól végiggondoltad, hogy három kannal együtt jössz ki ide süttetni a hasadat? – Kristóf magához képest meglepően szemtelen volt.

– Miért, kikkel jöttem volna, ha nem veletek! – A lány a szemüveges fiú combjára csapott a tenyerével. – Vagy te még nem láttál nőt bikiniben? – húzta Kristóf agyát kuncogva.

– Nocsak, feléledt az ifjú pár! – kapcsolódott be Ádám is cukkolódva a beszélgetésbe.

– Nagyon vicces! – A fekete hajú srác közömbösen válaszolt, még ha arca el is vörösödött. – Még szerencse, hogy nem vagyunk együtt!

– Legalábbis egyelőre! – Márk is elnevette magát, aki eddig csak csöndben sütkérezett.

– Csak ugratunk, te! Nem veszed a poént! – szívatta tovább Ádám a haverját.

– Jól van, na! – próbált Kristóf kiszabadulni a számára kellemetlen helyzetből. – Akár csendben és nyugalomban is élvezhetnénk a napot, ha már ilyen szép strandidőnk van! – nyújtózott el, majd ránézett a telefonjára.

– Tényleg, ma van tizenharmadika! Pont egy hónapja történt, hogy sikerült elhárítani a katasztrófát! – váltott témát Fanni, az informatikus fiú legnagyobb örömére.

– Hogy megy az idő! Nemrég még szarrá izgultuk magunkat, most meg már lassan a nyár felén is túl leszünk! – ásított egyet Ádám, aki egészen elkényelmesedett a nyugágyon.

– Az nem kifejezés, hogy izgultunk! El sem tudom mondani, mennyire aggódtam Kristófért! – Fanni hangja elcsuklott, ahogy felidézte a rossz emlékeket, amikor ott kellett szobroznia a bezárt lakás mellett, miközben az is benne volt a pakliban, hogy nem sikerül megakadályozni a tornádó pusztítását.

– Ezt most vegyem bóknak? – Kristóf csak vigyorgott, mintha őt egyáltalán meg sem érintették volna a történtek.

– Hála az égnek, az utolsó pillanatban minden összejött, bár valóban nem sokon múlt, hogy tragédia történjen – fújta ki a levegőt Márk.

– Az a lényeg, hogy meglett a végére, aminek meg kellett lennie! – Ádám ivott is erre egy kortyot a söréből, melyet még ebben a forróságban sem tudott nélkülözni. – Apropó, tényleg, Kristóf! Van valami fejlemény a modelleddel vagy micsodáddal kapcsoltban, amit fejlesztettél? Mondtad, hogy lehet, még Angliába is sikerül majd kijutnod ezáltal.

– Van fejlemény – köszörülte meg torkát a szemüveges srác. – Felvettek az egyetemre, ráadásul emellett fejlesztőként is fogok dolgozni a programomnak köszönhetően. Úgyhogy ősztől irány egyenesen Reading és a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja!

– Nem mondod komolyan! És erről eddig miért hallgattál? – Ádám kinyújtotta karját és határozott kézmozdulatokkal megveregette a haverja vállát. – Gratulálok! Kívánom, hogy bejöjjenek a számításaid!

Márk is hasonló elismerő szavakkal illette Kristófot, mire az csak legszívesebben elbújt volna a napozóágy alá, mivel nem volt az a típus, aki mások tömjénezésére vágyott volna.

– Van egyébként még egy meglepetés! – nézett az egyetlen lány Márk és Ádám felé.

– Na, ki vele!