| chapter 17 |

146 12 1
                                    


Dazai most nem kísért fel a lakásba, szóval egyedül jártad a lépcsőfokokat. Yosano doktornő járt a fejedben, és a képessége. Fura, hogy vannak ilyen képességek is. Bár jobban belegondolva a tiéd még furább. Egyáltalán miért létezik ez? A doktornő esetében a cél szentesíti az eszközt, mert akárhogy is, de a végén teljesen meggyógyulnak a páciensei, nálad meg... Hát nincs cél.

- Hello. - köszöntél, mikor beléptél és bezártad magad mögött az ajtót.

A lakásban nem volt senki, csend honolt. Vettél egy mély levegőt, és leöltöztél. Mivel nem tudtad mit tehetsz és mit nem, amitől bedühödik a vörös, nem csináltál semmit. A két napban míg nem volt jó a kezed, Chuuya főzött ételt. Egyszer akartál te csinálni valamit, de utánad ment a konyhába és kiküldött onnan.

Szóval csak leültél a csúnya zöld fotelbe és folytattad azt a könyvet, amit még tegnap elkezdtél.

Körülbelül fél óra telt el, de akkor megcsörrent egy telefon, ezzel kettéhasítva a csendet. Rendesen megijedtél egy pillanatra a hirtelen hangtól, de felálltál és megnézted. Az a nyomogatós telefon volt, amit már máskor is láttál itt. Megnyomtad a hívásfogadó gombot, de nem mondtál semmit.

- Tanárnő, nagyon örülök, hogy újra tudunk beszélni! - hallottad meg Mori hangját.

- Helló-

- Hallottam, hogy sebesülést szereztél és még Chuuya is megkért, hogy most hagyjalak téged békén. Annyira jó volt látni, hogy törődik valakivel~ Szinte meghatódtam! - vidám hangneme volt, de szinte biztos voltál, hogy nincs jó kedve.

- Ezt nem gondoltam volna. - csusszant ki a szádon.

- Óh? Igazából én sem. Még a végén társakká avanzsállak titeket. Chuuya elég szeszélyes még magában is, még ha arról van szó, hogy akarok neki egy társat osztani. Dazai óta nem is volt neki két hétnél hosszabb ideig.

- Hogy mi? - értetlenkedtél. Akkor társak voltak? Ezért utálja őt? Mi történt közöttük?

- Míg Dazai el nem szökött, szinte össze voltak kötve, bár már akkor sem kedvelte túlságosan.

- Aha, hát.. - mondtad, de nem értetted mi van. Neked mi közöd ehhez a sztorihoz? Jó volt tudni, hogy mégis honnan ismerték egymást, de igazából egy minimálisan se tartozott rád.

- Tanárnő-chan, el ne felejts bejönni az irodámba, van egy meglepetésem számodra~ - váltott is már témát, nem is engedte, hogy rendesen végiggondold.

- Rendben, nem fogom. - válaszoltad, de már letette a telefont, így újra kettesben maradtál a csenddel. Gyorsan elintézte a hívást. Visszaültél a fotelbe és folytattad a könyvet, de valahogyan a figyelmed mindig Chuuya és Dazai párosára terelődött. Olyan titokzatos az egész, hogy már azért is érdekelt. Hogy lehetett úgy élni, hogy egy olyannal voltál összezárva akit nem bírsz, ráadásul kölcsönösen. Ilyen helyzetbe bárki elszökött volna, de miért nem Chuuya tette meg először? Ő tűnik mindig idegesnek, Dazai meg csak játszik vele.

- Jó, hát az ő dolguk. - vontad meg a vállad, de belül rohadtul érdekelt, mi is történt pontosan. Hát kíváncsi vagy, ez van.

A délután további részében olvastál és tv-t néztél. Egy kicsit bűntudatod volt, hogy nem csináltál semmit, de féltél bármit is elmozdítani, mert a másik személy leharapta volna a fejed. De azért felsepregettél a konyhába és elmostad a tegnapi tányérokat. A saját szobádban nem volt mit tenned, a ruháid már ki voltak pakolva, a személyes tárgyaidat tartalmazó doboz pedig ott csücsült a kisasztalon. Nem érezted kellőnek, hogy kipakold.

Miután beesteledett csináltál egy kis tésztát paradicsomszósszal, vagyis spagettit, és miután eltakarítottál magad után és elpakoltad a készételt, lezuhanyoztál és lefekvéshez készülődtél. Bezártad a bejárati ajtót, lekapcsoltad a lámpákat és végül lefeküdtél.

Nem tudtál aludni, a közelmúlt eseményei kavarogtak a fejedben, szinte elszédített. A németek, Chuuya, Dazai, Yosano doktornő. Beleborzongtál, mikor eszedbe jutott a láncfűrész, de próbáltad kiseperni a fejedből. Aztán egyből más dolgon kezdtél szorongani. A jövőn.

Ja, hogy neked már nincs olyanod? Hát nem, tényleg nincs.

Napközben sikeresen szoktad kiszorítani ezt a bizonytalan témát, úgy mint minden mást is, de esténként valahogy sose sikerül. Eszedbe jutott a vőlegényed: Ő mindig tudta mit kell csinálni. És sose hagyott egyedül, ha bajban voltál. Könnyek kezdtek leperegni az arcodról az emlékétől és végtelen szomorúság tört rád. A saját hibádból történt az egész. Ha óvatos lettél volna, akkor...

- Drágám, te mit tennél? - kérdezted a sötétségbe halkan, de senki nem válaszolt.

Nem volt a szobában óra, így nem tudtad mióta fekszel ugyanabban a pózban. A üres sötétségben arra lettél figyelmes, hogy hallatszik az ajtó nyitódása és záródása. Biztosan Chuuya volt az. Fekve maradtál, de megtörölted az arcod és sóhajtottál. Ez is hazaért végül. Nem vallanád be magadnak, de kicsit megnyugtatott, hogy nem voltál végre egyedül. Bár az a része nem, hogy lényegében ő fogott el.

Hallottad, hogy a fürdőszobában csinál valamit, és beleesik valami a kagylóba. Gondolkodtál, hogy megkérdezed mizu, de ki tudja milyen kedve van. Bár végülis már eleve fel akartál kelni egy piruláért, ami segít elaludni, szóval van okod is kíváncsiskodni. Kikászálódtál az ágyból, felvetted a papucsod, és kinyitottad az ajtót. Kint sötét volt, egyedül a konyhából jött egy kis fény. Elcsoszogtál addig, és felkapcsoltad a lámpát. Az első ami szemet szúrt, a kislámpa volt Chuuya "dolgozóasztalán", a másik pedig egy fekete pisztoly.

Le is fagytál mikor megláttad. Gondoltad, hogy inkább visszamész, mintha itt se jártál volna, de mozdulatodban valaki viszont megállított, aki hét-nyolc centivel alattad volt.

- (Név).

Lassan hátrafordultál és megláttad teljes pompájában Nakaharát. Még a kalapját se vette le, úgy volt, ahogy elment.

Bármi más szó nélkül kikerült és elment melletted, a pisztolyt az asztalról felvéve valahova a kabátjába süllyesztette, majd levette azt és szék háttámlájára akasztotta. Nem fél attól, hogy ellopod és megölöd vele?

Egy darabig kínos csendben àlltatok, de végül ő megszakította:

- Azt hittem már alszol.

- Igen, már rajta voltam, csak kijöttem egy pohár vízért. - magyarázkodtál.

Nem mondott semmit, csak mozdult, hogy leüljön, de akkor észrevettéla szürke mellényen egy piros foltot. Körülbelül a derekánál volt és a meglepetéstől felkiáltottál:

-Vérzel!

Chuuya összeszorította a szemöldökét, mintha csak egy teher lennél. Aztán sóhajtott:

- Ez semmiség. Csak belém akartak egy kést állítani, de amint érintkezett velem a hegye, már az én uralmam alatt volt. A fickó után kiabálj ennyire.

- Ó.

- Menj inkább aludni, még van egy kis dolgom.

- A pisztollyal? - kérdezted, mire nem válaszolt, csak leült neked háttal. Ezt egy viszlátnak értelmezted, így inkább visszamentél a szobádba a pohár vizeddel karöltve.

Bent előkerested a gyógyszeresdobozt, majd egy darabot kiszédtél és a vízzel együtt leküldted a torkodba.

Befektüdtél az ágyba, lekapcsoltad a villanyt és vártad, hogy hasson a pici fehér pirula. Végülis már használtad máskor is, nem volt nagy cucc, de kicsit aggódtál a jövőbeli beszerzésétől, ugyanis már nem tudtál csak úgy elmenni valahova.

| 𝕔𝕒𝕟 𝕚 𝕥𝕠𝕦𝕔𝕙 𝕪𝕠𝕦? [chuuyaxfemale!reader]Where stories live. Discover now