| 𝕔𝕒𝕟 𝕚 𝕥𝕠𝕦𝕔𝕙 𝕪𝕠𝕦? [chuuyaxfemale!reader]

| chapter 03 |

Miután liftel felmentetek, Yokohama egyik felhőkarcolójának tetején találtad magad. A szél tépte Mori haját és ruháját, de a tied és Chuuya ruhája meg se mozdult. Szél süvített a füledbe, és majd' megfagytál.

- Mutassuk meg milyen a Dokkmaffia! - hallottad tompán Mori hangját, mire Chuuya sétálni kezdett a perem felé.

- Chuuya... ne... Kérlek... - próbálkoztál, de mintha meg se hallottad volna.

Hirtelen újra kaptál levegőt, és Nakahara letett a saját lábadra. Hajadat és ruhádat hirtelen tépni kezdte a szél, mintha le akart volna fújni a szél a tetőről. Na, majd úgyis ledobnak.

Kiabálni próbáltál, szólni Chuuyának, hogy ne, de valami megállított. Ránéztél kezeidre, amik a hidegtől már remegtek és kipirosodtak, majd visszagondoltál két személyre. A vőlegényedre és az anyádra. Rájuk, akik miattad haltak meg. A te képességed miatt. Iszonyatos bűntudat lett urrá, ami elnehezítette a mellkasod. A vér a füledben dobogott, majd engedted, hogy Chuuya megragadja a csuklód, persze kesztyűben. Kényszerített, hogy lépj hátra, de valami egészen más csillogott a szemében. Mikor hátranéztél, le a mélybe, hirtelen az életvágyad új erőre kapott.

- Ne, várj! Csatlakozok! Csatlakozok! - kiáltottad torkaszakadtodból, de Chuuya meglökött, és zuhanni kezdtél a mélybe.

Sikítottál ahogy a torkodon kifért, és az egyre távolodó vörös foltot nézted. A hidegtől teljesen átfagyott tested nem érzett már semmit, hajad folyamatosan az arcodba csapódott, a légnyomástól mozdulni se tudtál. Lehunytad a szemed és vártad a végét mindennek. Pár pillanaton belül a szeretteiddel leszel. Vagy esetleg lent leszel a pokolban az idők végezetéig egy bűnös lélekként. Csak egy névtelen ember maradsz a történelemben, senki nem fog emlékezni rád. Talán csak a diákjaid és munkatársaid fognak emlékezni rád, körülbelül egy hétig. Az élet nélküled is menni fog tovább. A levegőhiánytól lassan elájultál, így már nem láttad a vörös aurás srácot, aki egyre közelebb ért hozzád...

____________________

Felriadtál. Szaporán vetted a levegőt és valami nyomta a hátadat. Kék eget láttál, amin csupán egy-két kósza bárányfelhő úszott. Valami puhát éreztél a fejed alatt, de nem foglalkoztál vele.

- Meghaltam? - kérdezted magadtól remegő hangon, szinte az egész tested remegett. Érezted, hogy sós folyadék kezde el folyni az arcodon, de nem volt erőd megtörölni.

- Nem Okoskám, te még élsz. - hallottál magad mellől egy hangot. Remegő kezeddel eltakartad az arcod és megkönnyebbülésedbe hangosan sírni kezdtél. Ez nem volt a legjobb ötlet, főleg mert fekve voltál, ezért hamarosan fulladozni is kezdtél.

Az a Valaki megfogta a hátad, és megemelte, hogy ülve legyél, közben magának morgott:

- Nehogy már megfulladj, ha már lejutottál idáig élve.

Felemelted a fejed, de a könnyektől nem láttad az illetőt. Valami narancssárgaságot láttál, és már tudtad, hogy a Chuuya az. Megtörölted a szemed, majd mikor megláttad az arcát, amin egy minimális aggodalom látszott az idegesség takarásában, újra rádjött a sírás.

- Te idióta! - sírtál és mellkasának döntötted a fejed. Akárki is ő, most egy hajléktalantól is elfogadtál volna egy ölelést.- H-hogy dögölnél meg! - folytattad, de mindig elcsuklott a hangod. Pár lassú pillanat után karokat éreztél magad körül, amik melegséget árasztottak. Csak sírtál, nem tudtad mennyi idő telt el, de végül lenyugodtál. Még mindig Chuuya ölelésében megtörölted a szemed, majd mikor összeszedted gondolataid, szinte elugrottál.

- Ugye... Ugye nem értem h-hozzád? - pillantottál még mindig remegő, csupasz kezeidre.

- Nem. - felelte Chuuya, majd felállt. - Gyere. - tartotta a kezét, hogy felhúzzon téged. Sokáig nézted kesztyűs kezét, és gondolkodtál, hogy elfogadd-e. Végül elfogadtad, mert magad fel se tudtál volna állni a sokk miatt. Miután felálltál majdnem összecsuklottak remegő lábaid, de a vörös hajú megfogott.

- Ez az idióta Mori... - mormogta, megvárta míg összeszeded magad, majd elengedett. - Menjünk vissza.

Lefagytál. Most, hogy összeszedted magad, a harag, pánik és még több harag kezdett úrrá lenni rajtad. Addig ellépett tőled és felvette a földön heverő fekete kabátját. Vállára terítette, majd indult is vissza hozzád.

- Biztos hogy nem! Majdnem megölt! Sőt! Te! Te majdnem megöltél! Biztos, hogy nem megyek oda vissza, hallod! Héj, engedj el! - Hirtelen egy kezet éreztél a derekadnál, majd megpördült a világ és minden a feje tetejére állt. Chuuya egyszerűen a vállára vett, nem is törődve a hisztiddel. Fejed valahol az alacsony segge alatt volt, de most nem is ez érdekelt téged, meg amúgy se láttál szinte semmit, mert a kabátja folyamatosan az arcodba lógott. - Hogyhogy elbírsz?

- Nem vagyok gyenge! - gyorsított lépésein, és már bent is voltatok az épületben. Kiengedett hajad a szinte padlót súrolta, érezted, ahogy egyre több vér jut a fejedbe. Hallottad a lift ismerős hangját, majd miután belépett a liftbe, elengedett téged.

- Végre már... - fogtad a fejed, mert minden táncolt a szemed előtt. Miután minden normális alakot és színt öltött, felálltál és az alacsony mellé vergődtél. Éppen kesztyűjét igazgatta, mintha az elmúlt fél órában nem is történt volna semmi izgalmas. - Azért... Köszönöm, hogy megmentettél. - hajoltál meg, de persze azért nem olyan mélyen. De nem reagált rá, csak bosszúsan legyintett, mintha ezt a köszönetet el akarná hessegetni magától.

A lift ajtaja kinyílt, majd újra a folyosón találtad magad, ami valamiért most nem tűnt annyira ijesztőnek. A két őr kérdezés nélkül átengedett titeket. A második páros is engedett titeket, ezért hamar irodában találtad magad Chuuyával az oldaladon.