| chapter 01 |

1.2K 70 11
                                    


Képességed: Philadelphia

Leírás: Akihez közvetlenül (bőr a bőrhöz) hozzáérsz az ujjaiddal, perceken belül meghal. Saját magadra immunis vagy.


A yokohamai egyetemen végeztél, majd utána pár évvel később elkezdtél dolgozni. Középiskolai tanárként kezdted keresni a kenyered. Irodalom tanár voltál.

Nem volt a legjobban fizető állás, de te boldogan kijöttél ennyi pénzből is. Egy picike lakásban éltél, csupán egy szoba és wgy füdőszobából állt, de a te számodra tökéletes volt. Azon a bizonyos napon éppen sétáltál az otthonod fele, hatalmas mosollyal az arcodon, ugyanis beköszöntött az ősz. A fák lombjai sárgába öltöztek és friss avar illata kúszott az orrodba. Magasított sarkú csizmád vidáman kopogott a járdán, hajadba bele-bele kapott a szél. Ízléses, bézs bőrkesztyűdet megigazítottad a kezeden, nehogy elhagyd. Mikor befordultál az utcába, ahol már évek óta laksz, hirtelen elillant a boldog őszi hangulatod. Fekete öltönyös és napszemüveges férfiak álltak a társasház előtt ahol laktál. Meg akartál fordulni, hogy elmenekülj, de lebénultál. Ujjadat sem tudtad mozdítani, és ez nem az ijedtség miatt volt.

- Én nem tenném a helyedben.

A levegő a tüdődben akadt, és egyre erősebben éreztél valami furcsa nyomást, ami a föld felé nyomott. Mintha az ég rád akart volna szakadni, és tartanod kellett, nehogy meghalj. Csak részben tudtál figyelni a titokzatos idegen hangjára, de ő maga még nem mutatkozott.

- Te vagy (Teljes Név), igaz? - csupán a szemedet tudtad mozgatni, de az idegen még mindig mögötted állt. - Aki megölte a vőlegényét és anyját is. Milyen szerencsétlen egy képesség... Még talán sajnálnálak is, de valami mégis megakadályoz ebben. - érezted a gúnyt a hangjában, ettől egyre mérgesebb lettél.

Ebben a pillanatban az aszfalt berepedt alattad, te pedig még erősebb nyomást éreztél magadon. Összecsuklottál volna, ha meg tudtál volna mozdulni, de még a levegő vétel sem ment. Szemed kigúvadt és egyre kétségbeesetten próbáltál oxigénhez jutni.

- Az ilyen férgek haljanak. - hallottad a támadód, aki egyre nagyobb valószínűséggel áldott lehetett.

De hirtelen minden ellilant rólad, mintha az őszi szél lefújta volna a vállaidról a nagy terhet. A levegő hiánytól is megszabadultál egy pillanat alatt, mire azonnal mélyen kezdeted beszívni a levegőt. A földre rogytál és fájó mellkasodat fogtad nagy levegővételek közepette. Szíved csak úgy dörömbölt a mellkasodban, nem tudtad, hogy a félelem, vagy az előbbi megfullasztós jelent miatt. Fejedet lehajtottad és köszönetet mondtál minden féle-fajta istennek, majd egy közekedő elegáns cipőn akadt meg a tekinteted. A viselője leguggolt előtted, de felnézni nem mertél.

- Még nem válaszoltál a kérdésemre. Meg amúgy akihez beszélünk, illik a szemébe is nézni. - ragadta meg az állad a kesztyűs kezével, majd felemelte. Persze nem a romantikus módon, ebben a mozdulatban mintha maga a sötétség és valami ősi erő lett volna.

Mikor rákaptad a tekinteted, tüzetesen szemügyre vetted a férfit. Először a haján akadt meg a tekinteted, ami vörös, már-már narancssárga volt és rakoncátlan tincsei szinte minden oldalról az arcába lógtak. Világítóan kék szemei még a lelkeden is átláttak ha kellett, és egy halovány, de győzelemittas mosoly húzódott az orra alatt. Szürke mellény alatta fehér ing kandikált ki. Ha nem lettél volna halálosan beszarva, tetszett volna a látványa.

Csak lihegtél és egy szó se jött ki a szádon. A vörös elengedett, majd otthagyott, de helyette egy kevésbé kellemes küllemű társaság fogott rád hat darab gépfegyvert. Valaki mögéd lépett és egy nagyot ütött a tarkódra, amitől ájultan elterültél a földön.

| 𝕔𝕒𝕟 𝕚 𝕥𝕠𝕦𝕔𝕙 𝕪𝕠𝕦? [chuuyaxfemale!reader]Where stories live. Discover now