Színházas szösszenetek

Jekyll vs Hyde

- Már megint te vagy?
Henry Jekyll ajkát fáradtan hagyták el a szavak, amint belépett laboratóriuma mélyébe. Csupán az asztalon pislákoló apró lámpa adott némi fényt, így a híres tudós alig látott valamit, amíg leült a karosszékbe. Fáradt volt, nem akart senkivel sem beszélni, ám úgy tűnt, muszáj.
- Én hát - válaszolt egy mély, rekedt hang. - Csak nem hitted, hogy örökre eltűnök?
- De, bíztam benne.

A jövevény vérfagyasztó kacajt hallatott. A helyiség előtt épp akkor sétált el Poole, dr. Jekyll komornyikja, aki a hangra elsápadt, és odalopózott gazdája szobájának ablakához. Ő sem látott többet, mint Henry, de mindenképp tudni akarta, miről társalog a tudós, aki mostanában mintha nem lenne önmaga.

- Ne bízz olyanban, ami soha nem válik valóra, Jekyll - szólalt meg ismét a vendég.
Poole próbált kivenni bármilyen sziluettet, de hiába, túl sötét volt a laboratóriumban.
- Pedig el kell tűnnöd végre. Nem is létezel igazából.
Henry hangja most már nem fáradtságot, hanem feszültséget tükrözött. Ideges volt a vendégére, és ki akarta tenni a szűrét. Poole bízott benne, hogy talán így meg fogja tudni az idegen kilétét.

- Hogyne léteznék - válaszolt a rekedt hang. - Mindig is léteztem, Jekyll. Ott éltem benned, veled együtt vettem a levegőt, veled együtt nevettem és sírtam, mint minden gyenge élőlény. De te mindig próbáltál elnyomni. Magaddal is elhitetted, hogy nem vagyok valós. Mégis életre hívtál. Itt vagyok. Belőled keltem életre, és ezért gyűlölsz ennyire. Mert nem egy másik ember vagyok, hanem a te részed.

- Nem igaz!
Jekyll torkából úgy hangzott fel a kiáltás, hogy még Poole is megijedt. Aztán hirtelen árnyakat kezdett látni. A doktor furcsán rángatózva lassan-lassan az apró lámpa fénykörébe ért, és a komornyik immár tisztán láthatta, hogy kivel van dolga Henry Jekyllnek.
- De. Igaz.

Poole egészen biztosan ott maradt volna ítéletnapig, ha nem borzadt volna el a látványtól. A személy, aki a fénykör felé kezdett sétálni, még Henry Jekyll volt. Egy olyan régi bútordarab, mint a komornyik, bárhonnan felismerte volna gazdája járását. De aki odaért, már nem Henry Jekyll volt. Hanem a mély, rekedt hang tulajdonosa, akit Poole ugyan csak hátulról látott, mégis felismert a hangjáról.

- Én belőled keltem most is életre, Jekyll - suttogta. - Benned mindig ott élt Edward Hyde.