Színházas szösszenetek

Petrov

- Sybill, szeretlek.
Petrov belenézett a nagyhercegnő szemébe, de az utolsó szónál elfordította a fejét. Nem neki szánta. Nem őt szerette, és ezt mindketten pontosan tudták. De itt egy szerepet játszottak. Bábok voltak, ő is és a valódi Sybill is. A rendszer, a nagyherceg és a nagyhercegnő bábjai.

Tette a szépet, udvarolt az ismeretlen nőnek, de minden egyes perccel jobban fájt neki a színjáték. Nem akart mást, mint együtt lenni a szerelmével, de valahányszor fél szemmel Sybillre nézett, a nő csillogó szemmel figyelte a nagyherceget.

Petrov egy része nem akarta tudomásul venni a jeleket. Nem, nem lehet, hogy Sybillt érdekli a nagyherceg. Nem lehet, hogy az a nő, aki miatt dezertált, aki miatt az életét kockáztatta, máris elfeledje. Nem lehet. Nem történhet meg.

De a másik része mindent észrevett. Észrevette Sybill csábos mosolyát. Észrevette, hogy Sybill úgy vall szerelmet a nagyhercegnek, hogy közben még véletlenül sem néz rá. Észrevette, hogy Sybill szeme felcsillant, amikor a nagyherceg megjelent egy újabb csésze teával a kezében, és odaadta neki. És az a része megkeményedett.

Petrov nem tudta még, mi ment végbe benne akkor. Vagy talán nem akarta felismerni. De amint nézte, ahogy élete szerelme és a nagyherceg flörtölnek egymással, Petrov szíve teljesen meghasadt. Továbbra is szerette Sybillt, őszintén, tiszta szívből szerette. De már nem volt önmaga. Már sérült volt.

A nagyhercegnő folyamatosan beszélt hozzá, de Petrov észre sem vette. Tekintete mindig Sybill hatalmas fejdíszét és díszes ruháját kereste, ám a nő eltűnt. És vele együtt a nagyherceg is. Nem látta őket a bálozók sűrűjében, akik az egész termet ellepték. És Petrov ellenkező része is megadta magát.

Ránézett a nagyhercegnőre, és igyekezett mosolyt erőltetni magára, ami sikerült is. Katona volt. Önmaga parancsára bármit meg tudott tenni. Kivéve egy dolgot: a szemében összegyűlt könnyet nem tudta eltűntetni.