Színházas szösszenetek

"Én"

Mikor magához tért, tekintetével azonnal a férjét kereste. Nem érdekelte, hogy hol van, sem pedig az, hogy kik veszik körül. Maximot akarta látni, mégpedig azonnal. Rettegett, hogy a tárgyaláson minden kiderült, és a férjét végleg elvesztette. Rettegett, hogy Maximot vallomásra kényszerítették, és a férfi megtörten mindent elmondott. Mrs. de Winter mindentől rettegett.

Homályosan érzékelte, hogy Mandarley nappalijában van, és hogy immár az utolsó szobalány is magára hagyta, aminek mérhetetlenül örült. Egyedül kell most lennie, gondolkodnia kell. Mi tévő legyen? Induljon el és keress meg Maximot? Esetleg kérdezzen meg valakit, hogy miként folytatódott a tárgyalás?

Egyelőre nem döntött és nem is mozdult. A díványon feküdt, és csak arra tudott gondolni, hogy ez nem érhet így véget. Maxim nem bűnös, nem követett el semmi rosszat! A lelke egy része persze tudta, hogy ez nem igaz. Maxim embert ölt, megölte Rebeccát, és ez bűn. De ő soha nem nézett úgy a férjére, mint egy bűnösre. Soha...

Az ő szemében Maxim inkább egy hős volt, aki saját magát védte meg azzal, hogy kioltotta egykori felesége életét. Saját magát védte, nem beszélve Mandarley-ről. Ha Maxim nem lépi ezt meg, a kastély már nem lenne az övé...

Mrs. de Winter hirtelen felült. Megszédült, de nem törődött vele.
- Meg kell keresnem Maximot! - mondta maga elé, és nyomban fel is állt.
A dívány karfáján frissen vasalt ruha volt odakészítve, így azonnal átöltözött.

Észrevétlenül akart kiosonni a házból, hogy elmenjen oda, ahol reményei szerint a férje tartózkodott. A csónakházba.
Mikor azonban elérte a nappali ajtaját, az magától kinyitódott. Maga Maxim állt vele szemben, szemében meglepetés csillogott, és azonnal átölelte a feleségét, aztán visszavezette a nappaliba, és mindent elmesélt.

Egyelőre megúszta a dolgot. Nem vádolták meg gyilkossággal. De egyikük sem hitte, hogy ezzel véget ér a történetük.