Megsebzetten °Szünetel°

13.rész

(...Isami szemszöge...)

Nao az egész étkezés alatt feszült volt és alig evett valamit. Sejtettem hogy apám jelenléte zavarja de nem tudok elle túl sokat tenni. Hisz hiába olyan amilyen mégiscsak az apám egyenlőre. Addig amíg nem tesz olyat a mi miatt egész életemre meg gyűlölöm. Ehez pedig elég közel áll. Elmélkedésemből édesanyám hangja szakított ki.

-Isami édesem köztünk vagy még?-kérdezte kedvesen.

-Persze bocsánat azt hiszem kicsit elgondolkodtam.-válaszoltam és feláltam az asztaltól.

-Ha senkit nem sértünk meg mi elhagynánk az étkezése.-jelentettem ki majd Naora néztem. Ő már hűségesen ált melletem. Szépen átvonultunk a nappalimba és bekopcsolva a tévét. Kerestem egy szörnyen régi mesét amit még én is szeretek. A választásom ezek alapján végül a Pumuklira esett. Sok tanulság van benne mégis rengeteget lehet rajta nevetni. Emlékszem imádtam gyerekként ezt a mesét. Meg persze a csínyeket is szerettem kipróbálni amit benne láttam. Amint elindult a főcímdal elkzdtem dúdolni. De nem csak én és a kölyök figyeltünk fel a dalra. Öcsém énekelve jött ki a konyhából. Hisz ő is imádta ezt az ősrégi mesét. Majd leült mellém és megbökte a vállam. Értve célzását elkezdtem én is énekelni a mesedalt.Nao megbabonázva figyelt ránk és halgatott minket. Majd a mesét miután lement a főcímdal. A 3. rész után anyának nosztalgikusan jött ki a konyhából egy tálcával kezében amin egy pár bögre foglalt helyet.
Amint mellénk ért és letete a tálcát a poharakkal megszólalt.

-Istenem mennyit néztétek. Ennek a főcímdalát kellet énekeljem hogy elaludjatok.-kacagott közben kedvesen. Majd felénk nyúlytotta a bögréket amikbe forrócsoki volt.

-Igen akkoriban mániákus mese imádók voltunk.-nevettet melletem az öcsém.

-Akkoriban úgymond még egy család voltunk.-montam szomorkásan majd sóhajtottam egyet.

(...Nao szemszöge...)

Az egész étkezés közben szörnyen feszült voltam és alig ettem. Nem akartam szégyent hozni gazdámra a családja előtt. Ezt valószínűleg ő is észrevette mert nagyon elgondolkodott. Én már rég nem ettem így tudtam őt figyelni. Nem akartam megzavarni lehet vagyis valószínű hogy valami fontosan töpreng.

-Isami édesem köztünk vagy még?-kérdezte a hölgy kedvesen fiától.

-Persze bocsánat azt hiszem kicsit elgondolkodtam.-válaszolta majd felált az asztaltól.

-Ha senkit nem sértünk meg mi elhagynánk az étkezése.-monta majd rám nézett de én addigra már mellete áltam. Követtem egészen a nappaliban elhelyezkedő kanapéig és a képeket lejátszó izéig. Csinált vele valamit és elindult valami kellemes dallam aztán énekelni kezdtek benne. Bár nem igazán foglalkoztam az eredetivel mivel gazdám elkezdte dúdolni a lejátszott dalamot. Egy idő után testvére is kijött a konyhából.

-Haló, haló,
nagy baj van kérem riadó
haló, haló,
feltűnt egy kis manó.-ő már nem dúdolta hanem énekelte a szöveget.

-Pumukli a neve és
az agya nem csenevész
mindig tettre, cselre kész
ha elkapnád, nyoma vész-énekelte tovább míg a gazdám mellé nem ért. Majd leült gazdám mellé és megbökte az oldalát minekvhatására gazdám is énekelni kezdett.

-Haló, haló,
nagy baj van kérem riadó
haló, haló
feltűnt egy kis manó.-innen már kórusban énekltek mindketten.

-Pumukli a neve és
az agya nem csenevész
mindig tettre, cselre kész
ha elkapnád nyoma vész.-itt csak a gazdám énekelt és elbűvölő hangja van.