Avatar: Mélyvízben ~ Aonung X Reader oc

A sziget "legfélelmetesebb" helye

Egy hét. Egy hét telt el, mióta Tsireya azt mondta, hogy Aonung meg fog bocsátani és semmi sem történt. Vagyis egyszer odamentem hozzá és bocsánatot kértem tőle, de szinte végig sem hallgatott. Most már egyáltalán nem gondolom, hogy ő az, mert képtelen vagyok elképzelni, hogy meggyilkolna valakit, de már mindegy. Nagyon kiakadt rám és jogosan. És semmi sem változott. Ugyanúgy nem szólt hozzám. Ugyanúgy elkerül, mint addig. Ráadásul folyton más lányokkal lóg. Mivel Kim egyértelműen szerelmes Rotxoba, most Men'taval és Ureyäval van, akik láthatóan élvezik a figyelmet. És Aonung úgy tűnt, teljesen jól megvan nélkülem. Én pedig úgy éreztem, hogy beleőrülök.
Ezen a héten sokat voltam Eannal, és a testvéreimmel továbbra is rengeteg időt töltöttem.

Éppen a szigeten sétáltam, hogy megtaláljam Tukot, mert ebédidő volt és haza kellett vinnem, mikor Ureyät pillantottam meg. Kivételesen egyedül volt és nem Aonung társaságában. Éppen egy csendesebb környéken voltam, meg merem kockáztatni, hogy kettőnkön kívül senki sem volt arra. A lány nem vett észre. Legalábbis nem nézett felém, viszont úgy mozgott, mint aki tilosban jár. Lassan lopakodott, próbált eggyé válni a környezetével. Nem ment neki olyan jól, mint nekem, vagy bármelyik másik omaticayanak, de sokkal jobban ment neki, mint egy átlagos tengeri na'vinak. Látszott rajta, hogy már nagyon rég óta gyakorolja. Több éve. Ezért olyan különös, amikor nem lopakodik. De vajon azért lett ilyen, hogy megmeneküljön a sok veszélytől, ami akkor leselkedett rá, mikor egyedül élt?
Mindenesetre most nagyon úgy nézett ki, mint aki nem akarta, hogy meglássák. Egyértelműen arra tartott, amerre néhány fa nőtt a szigeten. Az a hely eléggé elhagyatott volt, szinte sose ment oda senki.

- Rey'ka! - hallottam ekkor egy kiállítást a hátam mögül, mire ijedten összerezzentem, de rögtön megnyugodtam, mikor realizáltam, hogy csak Tuk az.

- Jó ég - mondta Ureyä. Ő is nagyon megijedt és nem tudtam nem észrevenni, hogy automatikusan az oldalához kap, ahol a kése volt. - Rey'ka, te mikor kerültél ide? Észre se vettelek - nevette el magát. Olyan természetesen viselkedett, hogy valószínűleg fölöslegesen gyanakodtam. Ureyä mozgása alapból ilyen, ha egyedül van és nem figyel oda, teljesen normális, hogy így mozog, ahogyan eddig mindig.

- Ja, én csak most. Nem is láttam, hogy itt vagy - mondtam, bár nem volt teljesen igaz. De azonnal megfeledkeztem a lányról, mikor megláttam, hogy ki jött ide Tukkal együtt.

- Oké, én megyek - vont vállat Ureyä és visszament a falu irányába.

- Képzeld, Aonung azt mondta, hogy megmutatja nekem a sziget legfélelmetesebb helyét. - Magyarázta lelkesen Tuk. - De azért jön velem, hogy vigyázzon rám. Gyere te is.

- Tényleg beviszed oda? - mutattam a fákra, miközben szemrehányóan néztem a fiú szemébe.

- Nyugi, nincs ott semmi - mondta Aonung. Ettől egy kicsit tényleg nyugodtabb lettem.

- Naa, Rey'ka, jössz?

- Szerintem gyere ebédelni - jutott eszembe, hogy miért is vagyok itt.

- Majd miután megnéztem - makacskodott.

- Jó, jó, de én nem megyek. Aonung majd vigyáz rád - néztem a fiúra, aki bólintott.

- De kérleeeek - kezdte el rángatni a kezem. - Légyszike.

- Jólvan - sóhajtottam a szememet forgatva és elindultam. Tuk boldogan ugrált mögöttem, Aonung mellette haladt.

Én kicsit előre mentem és száz méterre az facsoport szélétől valami furcsát pillantottam meg a földön. Lehajolva egy kést láttam, amit már elég rég veszíthetett el valaki, mert nem csak a nyelén, hanem a pengéjén is barna mocsok volt. Nem tudom, hogy miért ragadta meg a figyelmemet, de valami különös megérzés miatt felemeltem és úgy erősítettem a derekamra, hogy a saját késem kitakarja.