A Vámpírsziget

4. Szabályok és vér

Ahogy beléptünk a csarnokba, a lépcsők tetején a galérián egy Ethan korú, szintén vörös szemű és fekete hajú, nagyon sármos fiatal férfi állt, mellette pedig egy szintén vörös szemű középkorú úr, a galéria alatt meg a tanárgárda, ami hat narancssárga szemű férfiből állt.

" Elképesztő...az összes vámpír hajszíne fekete? "

Váratlanul kinyílt egy másik ajtó, ahol sok harminc év alatti fiatal felnőtt nő volt. Velük együtt nagyjából húszan lehettünk emberek.

A középkorú férfi szólalt meg először.
- Üdvözlöm a négy, azaz jelenlét szempontjából három új diákunkat! A nevem Ehrgeizig, én vagyok az iskolaigazgató. Hallhattatok erről a helyről egy-s mást, de a hiedelemmel ellentétben mi nem ölünk meg vagy tüntetünk el senkit! Kizárólag akkor lesztek nagy veszélyben, ha a sziget Déli felére keveredtek.

" Miért, mi van a déli félen? " - Merült fel bennem a kérdés jogosan.

A diákok után belépett egy szintén fekete hajszínű, de hosszabb hajú, félig vörös félig narancssárga szemű húsz körüli férfi - vagyis vámpír-, aki a galérián álló vörös szemű mellé sétált, miközben az igazgató beszélt.

Majd a jóképű vámpírfiú szólalt meg.
- A nevem Amir, ha az igazgató nincs jelen, az én szavam a döntő. A szabályok egyszerűek és betarthatóak, amit minden diák megkap kiskönyv formájában. Azt hiszem elárulhatom azt a nyilvánvaló titkot, hogy itt mindenki, akinek vörös vagy narancssárga a szeme, az vámpír.

A felemás szemű is megszólalt.
- Az én nevem Avenir, én felelek a biztonságért és tőlem kérhettek segítséget. Mielőtt hivatalosan is a védelmünk alá kerültök, mint diákok, az első, azaz a mai napon vért kell adnotok. Egyenlőre mindössze egy gyűszűnyit, de azt a mennyiséget négyszer.

A vörös szemű folytatta.
- Az iskolában 24 vámpír van. Mindenkinek van egy "Kelyhe" amit vér alapján maga választ ki. Jelenleg több a vámpír, mint a Kehely. Én és a két öcsém közületek választunk magunknak, a mieinket pedig átadjuk.

" És a rossz előérzetem most már rosszullét lett... "

Dorothy bár idősebb nálam négy évvel, mégis átkarolta a kezem félelmében.

Végül az igazgató zárta a beszédet.
- Most menjetek, Avenir megmutatja a szobáitokat és leveszi azt a csekély mennyiségű vért. A holnapi napot pedig megkapjátok pihenőnapként.
Távozhattok!

Az Avenir nevű, felemás szemű vámpír lejött a lépcsőn, majd elénk állt.
- Üdvözöllek titeket a Blutsammler iskolában. Ethan, te pedig legközelebb hajolj el ahelyett hogy eljátszod a hattyú halálát!

- Most miért? Szeretem ha foglalkoznak velem. - Válaszolt vissza mosolyogva. - Megyek lepihenek. Elfáradtam a nagy távban és még vér sincs hogy regenerálódjak. Viszlát kisasszonyok! - Integetett felénk, majd otthagyott minket.

- Gyertek utánam, megmutatom a szobáitokat. - Elindult egy másik lépcsősor felé, ami felfelé vezetett.

Grace odasúgott nekünk.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nem is félek annyira, mint hittem. Ráadásul ez az Avenir nevű férfi nagyon jóképű.

- Ne ítéld meg csak azért mert jóvágású, hallottad hogy vámpír, nem? - Jegyezte meg Dorothy.

- Te mit gondolsz, Lilith? - Kérdezett Grace.

Nem tudtam azonnal válaszolni, mert a pont előttem sétáló Avenir engem figyelő, világító szemei lefoglaltak.
- Szerintetek hol van Amelia? - Súgtam oda a lányoknak.

Avenir válaszolt.
- Az alagsorban van egy büntetőszobában. Azt hívjuk elzárónak.

Kissé zavarba jöttem, de hamar kizökkentem belőle.
- Van esély rá, hogy meglátogassam?

Avenir elmosolyodott.
- Van, de csak gyorsan, mert a bátyám is megy majd hozzá nemsokára, és nem szereti, ha az újak az elzáróba helyezettekkel beszélgetnek.

- Akkor miért engeded meg? - Kérdeztem vissza.

Avenir becsukott szemmel elmosolyodott.
- Mert szeretem feldühíteni a bátyám. És mert van egy olyan sejtésem, hogy rád nem lesz mérges.

Erre összenéztünk a lányokkal.
Avenir megmutatta a szobáinkat, ami a harmadik emeleten volt.
Dorothy és Grace is más-más szobát kaptak, távol az enyémtől és ott is kellett maradniuk.

Miután az én szobámhoz értünk, Avenir hozzám lépett, majd közelebb hajolt komoly arccal.
- Ha nem akarsz te is az elzáróba vagy a déli félre kerülni, javaslom most zárd el az ezüsttárgyat ami nálad van.

" Lenyűgöző hogy mindenki megérzi. Semmi esélyem magammal vinni. "
- Értettem...

- Igyekezz eltenni, mert utána megmutatom hol van az elzáró, addig viszont leveszem a kisasszonyoktól a vért. - Egyenesedett fel.

Tőle nem elnézve megfogtam hátranyúlva a gomblikincset, bár csak másodszorra sikerült, aztán besiettem magamra csukva az ajtót.
" Minél idősebbek annál jobban rám hozzák a frászt? Ha ő a második legifjabb akkor milyen lehet a bátyja? "

Mikor felnéztem, egy hatalmas, tágas szobát láttam egy óriási, kerek, függönyökkel díszített ággyal, és egy tengerre néző nagy ajtót, ami egy széles erkélyre vezetett.
Ámulva néztem végig a sok csodás holmin, majd mikor benyitottam a ruhásszekrénybe...

- Itt van ez az ocsmány bézs ruha...

De a szekrény nem volt üres. Volt benne legalább öt féle ruha, köztük olyan színnel és anyaggal, mint ami az itteni lányokon volt. Valószínűleg ez az iskolai egyenruha.
Gyorsan becsuktam a nagy szekrényt és a fiókoshoz siettem.

" Később még ráérek nézelődni, gyorsan elrakom a tőrt. "

A fiók kulccsal zárult. Szerencsémre a kulcs az asztalon volt. Sietve elraktam a fegyvert, a kulcsot pedig az ágyba, a párna huzatba rejtettem, azt követően pedig kisiettem a folyosóra.
Avenir pont akkor sétált felém.
Odamentem hozzá, ő pedig elkísért a lefelé vezető lépcsőig.

- Innentől rád bízom. Miután végeztél, térj vissza a szobába, mert tőled még vért kell vennem. És bármit is szeretnél a kisasszonnyal megbeszélni, csak pár perced lesz rá, úgyhogy igyekezz.

Miután figyelmeztetett, elsétált egy másik irányba.
Lesiettem a lépcsőn, majd egy hosszabb folyosó tárult elém. Kis szobák betonfallal és vastag acélajtóval, amin fej magasságban egy kis ablakon rácsok voltak. A harmadik ilyen szobában ült Amelia.

Ijedten felkapta a fejét, majd mikor látta, hogy csak én vagyok kicsit megnyugodott.
- Meg fognak minket ölni...?

Ráztam a fejem.
- Nem valószínű. Az iskolaigazgató és a két fia beszélt nekünk. Mindössze jól kell viselkednünk, néha vért adni és nem lesz bajunk. Hatalmas gyönyörű szobákat, ételt és ruhákat kaptunk. Nem kell ennyire félned.

Amelia elgondolkodva nézett maga elé. Én pedig megtörtem a csendet.
- Valójában már az első pillanattól kezdve tudtad hogy ki vagyok, ugye?

Rám nézett szemével, majd egy másik irányba.
- Sokszor láttalak az öcsémmel. Tudom, hogy milyen képességeid vannak nő létedre. Henry gyakran mesélt rólad. Hogy milyen önfeláldozó vagy azokért, akiket megkedvelsz...

- Szóval ha az életem árán is, de biztonságot akartál magadnak. - Elmosolyodtam. - Nem is hasonlítasz az öcsédre. Százszor jobb ember nálad.

Amelia felkelt.
- Hogy merészeled!?

Ekkor megszólalt egy ismerős férfihang.
- Ezt én is kérdezhetném. - Odanézve láttam, hogy Amir a lépcső alján áll.