A Vámpírsziget

48. Fogvatartva I.

Fél év telt el, mióta Amir-ral utoljára találkoztunk. A méreg még mindig nem ürült ki teljesen a véremből, de már nem annyira erős mint volt.
Iris azóta tizenkét éves lett, én pedig lassan inkább húsz leszek. El sem hiszem hogy ennyi idő telt el mióta a szigetre érkeztem...

Felix-et hónapok óta nem láttam, ahogy Krizáról sincsenek hírek, mióta fél éve eltűnt, Ethan pedig a jókedvű énjét elhagyta egy jó ideje. Levert és dühös, mintha veszteség érte volna. Legalábbis Deus ezt mondta akkor.

" Kíváncsi vagyok mi történik Blutsammler-ben. És....hogy mi van Amir-ral..."

Egyik reggel a szokásosnál is kevesebb kedvem volt.
Az utóbbi néhány hónapban egyre kevesebb kedvem volt bármihez is, és erőtlennek éreztem magam.

" Egy ideje már sejtem, hogy ezek Amir érzései. Aggódok érte. "

Kisetáltam a szobából, és megálltam az ajtó előtt, az engem őrző Raul-ra nézve.
Odanyújtottam neki a tenyerem miután kérdeztem tőle.
- Át akarok menni az iskolába. Kivel kell beszélnem hogy mehessek?

Raul látszólag megilletődött a kérdésen, aztán a tenyerembe írva válaszolt.
- '' Demetrius-t. ,,

Fogalmam sincs miért, de a név hallatára egy kellemetlen érzés futott végig rajtam. Ahhoz hasonlít, mint mikor valami undorítót láttál, és mikor ismét eszedbe jut, összeszorul a gyomrod és hányingered lesz.

" Ismerem ezt a fickót...? ...Nem érdekes, ha őt kell megkérdeznem hogy megtudjam hogy Amir hogy van, akkor odamegyek hozzá. "
- Elkísérsz hozzá kérlek?

Raul bólintott.
A kastély egyik legmagasabb tornyába mentünk.
Raul kopott, majd jött a válasz egy mély, unott férfihangtól.
- Engedd be.

" Ez a hang... Ismerős. "

Kissé feszengve beléptem. Velem szemben egy kiemelt részen, egy nagy trónon ült a vámpír, aki engedélyt tud adni a távozásomra.
A torony elég tágas volt, benne négy hatalmas és nagyon hosszú ablakkal, amiken félig el volt húzva a függöny.

Arcát meglátva fantomfájdalom nyilalt a nyakam és a vállam környékén belém. Odatettem a kezem.
" Mi ez a furcsa reakció...? Megharapott volna ez az alak valamikor? "

A trón kartámlájan könyökölve, két ujjával halántékán megtámasztva a fejét nézett egy kis ideig, majd megszólalt.
- Mit akarsz itt embernő?

" Milyen hideg, lenéző a hangja. "
- Engedélyt szeretnék kérni...hogy épségben elmehessek a Blutsammler-be.

Gúnyosan elmosolyodott, majd felállt ülőhelyéről.
- Na végre! - Indult el irányomba. - Agyamra ment már a véred szaga. - Egyenesen a szemembe nézve állt meg előttem. - Annyira csábító volt, majd' beleőrültem.

" Valahogy... felfordul ettől a gyomrom. Várjunk csak...Deus megmérgezett. Hogy találhatja még mindig vonzónak a vérem? "
- Sajnálatos, de tudja ez furcsa, mert fél éve--

- Miért is akarsz visszamenni? - Vágott a szavamba, mintha el akarná kerülni a kérdést. -

" Miért érdekli? "
- Aggódok valakiért. Meg akarom nézni, jól van-e...

Erre mintha egy pillanatra éles lett volna a tekintete.
- Vagy úgy. ....Legyen. Menj. De csak egy feltétellel.

- Mégpedig...?

- Egyedül mész, és a vadász területén át.

...

Eközben Amir azon aggódott, hogy nincs jele az Orgonavirágzásnak, pedig lassan már meg kéne történnie.

" Nem vagyok álmos, csak rettentő szomjas. Ez a másfél év vérhiány rettenetesen legyengített. Még Avenir öccsének is lenne most esélye ellenem "

" Francba! " - Csapott öklével erőtlenül az asztalba. -
" Hogy legyek így fejedelem!? Ilyen gyengén? Rosszul vagyok magamtól... "

- Bárcsak itt lennél...Lilith.

" De lehet jobb lesz, ha én megyek érted. Hisz tudom hogy úgyis velem szeretnél már lenni. ... Ahogy én is veled. "

...

- Hogy?? Hisz az több mint két óra séta csak oda! Miért küld engem oda!?

Elfordult, és visszaindult a trón felé.
- Azt akarom, hogy beszélj vele. Raul elkísér és figyel rád

- M...Mégis miről kéne vele beszélnem?

Leült.
- Megölte Krizantémot, és még négy másik Wurdewild-i vámpírt. Vagy állítsd le az öldöklésről, vagy intézd el te magad.

" Nem létezik hogy Kriza...... "
- Maguk miért nem próbálkoztak? Hisz csak egy ember.

- Szerinted mégis hogy halt meg már négy vámpír is?! Ne okoskodj! Vagy tedd meg, vagy nem mehetsz sehová! - Kiabált rám szigorúan. -

" Azt hiszem nincs sok választásom. De hogy ölt meg egy egyszerű ember négy vad vámpírt? Ez a Demetrius tud valamit, amit nem mondd el valamiért. És miből gondolja hogy engem nem fog bántani az a férfi? "
- Megértettem. Akkor én... távozok is...

Elhagytam a helyiséget, aztán becsukva magam mögött az ajtót, Raul mellett megállva ránéztem.
- Hallottad ugye?

Raul bólintott.

- Akkor kérlek... mutasd nekem az utat.

Egy óra séta után zajokat hallottunk a fák közül, majd egy kisebb falka farkas jött elő a rengetegből.

- Raul... - Néztem rá kissé félve. -

Raul mutatta, hogy erősen fogjam be a fülem.
Megtettem, majd ő váratlanul felvette egy hatalmas fekete farkas alakját.
Hiába takartam le a fülem még úgy is hallottam azt a hangot. Az biztos hogy nem egy sima farkas hangja volt. Kirázott tőle a hideg, és ha én lettem volna az ellenfele, biztos feladásra kényszerít vele.
Úgy tűnik a farkasok se látták másképp, egy kis morgás után visszavonultak.
Raul ismét eredeti alakjában volt, aztán levéve egyik kezem a fülemről, a tenyerembe írt.

- '' Csak a területüket védték. Már nem fognak zavarni. ,,

- Értem... Köszönöm. - Mondtam megkönnyebbülve. -

Raul halvány mosollyal bólintott, aztán folytattuk az utat. Még fél óra gyaloglás után úgy tűnt, Raul egyre nehezebben mozog.
Már csak tíz percre lehettünk, amikor összeesett.

Hozzásiettem.
- Jól vagy?

Elkérte a tenyeremet.
- '' A virág.... Bénító ,,

" Szóval ezt nem mondta el Demetrius. Méghozzá azért, mert ez a vámpíroknak igen nagy gyengepontja, amit még akár előnyömre is tudok fordítani. Rám valószínűleg nincs hatással, mert láttam ahogy az a férfi meg is ette. És ezek szerint Deus-ra sem, mert neki sem volt semmi baja a virágok közelében. "
- Rendben, te menj vissza. Innentől boldogulok.

Ugyanabban a ruhában jöttem vissza ide, amiben legutóbb itt voltam.
Szerencsére ebben nem vette észre hogy nő vagyok. Egy fiatal fiúnak nézett. Hogy ne kelljen megszólalnom, írtam neki egy levelet, és ha az nem válik be, nálam van az íjam.

Otthagytam Raul-t, és végül megláttam a házat. Semmi mozgás belőle, semmi hang. Kendőmet arcomra húzva vártam még egy kicsit, amikor egy halk gallyreccsenést hallottam magam mögül, de túl későn reagáltam és a maszkos férfi leütött.
Sötétség volt egy ideig, majd mikor magamhoz tértem, fájtak a csuklóim.
A padlón ültem egy hatalmas asztal lábához kötve hátam mögé rögzített kezekkel.

" O-ó.... Azt hiszem...ezt most elszúrtam. "