A Vámpírsziget

38. Átverés (+16)

" Megint ez az íz... Fáj a nyelvem... "
Szemeim kipattantak ráeszmélve hogy Deus megint ízléstelen dolgot csinál, de ezúttal megharapta a nyelvem hozzá.
- ESZEDNÉL VAGY!? - Löktem el. -

- A közeledben nem sűrűn fordul majd elő. - Mosolygott. -

"Au... Fáj a fejem..... "
- Mennyi ideig...?

- Nagyjából két nap. Most délután van.

- Mi? Miért hagytál ennyi ideig aludni?

- Mert eléggé feldúlt voltál. Az alvás az embereknél relaxálja az elmét.

" Mondjuk tényleg jobban érzem magam. De nem fogom megköszönni főleg a harapdálás után! "
- Azt mondtad hogy Dorothy jól van. Látni akarom.

Cancogni kezdett.
- Tc-tc-tc, ez nem így megy. Először is, nem járkálhatsz fel-alá kedvedre kíséret nélkül itt. Lehet hogy az én védelmem alatt állsz, de itt vannak ellenségeid, és Raul-on kívül senkire nem mernélek rábízni.

- Akkor...kérlek kísérj el Dorothy-hoz.

Egy pillanatra megilletődött, aztán megköszörülte a torkát.
- Khm. Legyen, de csak akkor ha megígéred hogy nem kóborólsz el mellőlem.

Bólintottam.
- Megígérem.

- Rendben. - Nyújtotta felém a kezét. - Segítek, most még pár óráig kissé nehezen fogsz majd járni.

- Nem kell a se-- - A mondat végére sem értem, mikor a magamtól való lábraállás első próbája után majdnem összeestem, de Deus elkapott a hasamnál tartva.
Az a bizonyos "én megmondtam" mosoly jelent meg az arcán. - ...Jólvan, megértettem! - Kapaszkodtam az egyik karjába. -
" Ez olyan kínos... "

Kisétáltunk az ajtón, ami mellett kívülről Raul állt.
A szabad kezemmel megfogtam a homlokom.
" Ő meg végig itt volt? Mindent hallott!? "

Raul végig előttünk ment.
Lementünk három lépcsősoron, de ez még mindig nem a cellák voltak. Közben legalább hatszor majdnem elestem, amin úgy tűnt, Deus minden alkalommal jól mulat, de közben nagyon vigyázott rá hogy ne essek el.
Egy cellákhoz hasonló helyre értünk, de itt a lelakatolt cellák mögött ajtó is volt.
Raul kinyitotta a lakatot, átment a rácsos ajtón, majd elforgatta a kulcsot a rendes ajtóban is, és előreengedett minket.
Egy takaros kis szobába léptem be, ahol Dorothy a lábát lógatva ült a magas ágyon.
Mikor meglátott, kivirult az arca. Az ágyról leugorva majdnem elesett, aztán felém sietett. Elengedtem Deus-t és kitártam a karjaim. Belefutva kibillentett az egyensúlyomból, Deus azonnal korrigált azzal megtámasztott a vállaimnál.

- Nincs bajod ugye? - Kérdeztem kissé aggódva. -

Dorothy rám nézett.
- Nincs. Gondomat viselték. - Nézett Raul-ra. - Főleg ő.

" Úgy tűnik szimpatikusnak találja...ha látta volna mit tett ez az alak Felix-el... "

Eközben úgy tűnt, Deus-nak ötlete támadt, és jelezte hogy négyszemközt akar velem beszélni.
Kimentünk, de előtte Deus fogott egy széket a szobából, és kint lerakva pedig ráültetett.

Gyanakodva néztem rá.
" Mit tervez...? "

- Alkut akarok veled kötni.

- Miféle alkut?

- Visszaengedlek, és viheted a lányt is, de... cserébe mikor visszaérsz, bármi történik, azt kell mond Amir-nak, hogy úgy érzed szeretsz engem. Akkor is ha te is tudod hogy nem igaz.

- Mi!? Miért kéne nekem ilyet-??
" Bár való igaz ez elégtétel lenne a sok hazugsága után, de valamiért nem szívesen hazudnék neki. "

- Mint Amir utolsó megmaradt jobbkeze, Auberon-ra gyanakodna utoljára. Most is azt hiszi, hűségesen téged keres. Mivel tudom változtatni a vérem szagát, amit akár el is tudok rejteni, bárhol felismeri a szagom. De ezen a ponton azthiszem nem lesz baj, ha megtudja a titkom.