A Vámpírsziget

60. Megosztott lélek |VÉGE|

- Hogy?? - Lettem nagyon ideges.

Iris őrülten nevetni kezdett, aztán elégedetten vigyorogva hozzám szólt.
- Na!? Milyen érzés, hogy soha nem lehetsz azzal akire a legjobban vágysz!?

A vállam még mindig vérzett az ostoba démonvérből készült szigonya miatt.
Valószínűleg akkor sem állna el a vérzés, ha Leon vérét venném.

" Rohadt életbe! Itt fogok meghalni! "
A szárnyas lények felé fordultam.
- Tényleg nincs semmi, amit tehetnétek érte? Segítsetek neki...! - Kértem alázattal és könnyekkel, ami nagyon nem vámpírhoz méltó és ezen a három lény is igazán meglepődött.

- Szánalmas... - Jegyezte meg lenézően és hangosan Leon.

Amelyik Iris-t fogta le, válaszolt.
- Ha tehetnénk sem tudnánk, sajnálom. Nem teljesíthetjük démoni lények akaratát. Ez a szabály.

A keresztes megnyitott a levegőben egy átjárót, egyenesen a pokolba, de mielőtt be lökték volna, végső elkeseredésemben Iris-hez szóltam.
- Állj! ...Töröld ki legalább....az én emlékeimet róla.

Iris úgy tett mintha elgondolkodott volna rajta, aztán gúnyosan és ellenszenvvel válaszolt.
- Nem~ Szenvedj csak! Remélem annyira fog kínozni a lány emléke, hogy végzel magaddal...!

Ez volt az utolsó mondata felém, mielőtt levágták róla az aranyláncot, és átlépett a pokolba vezető átjárón.
A karom mostmár teljesen vérben ázott a vállamban lévő seb miatt.
Kezdett széditeni a vérveszteség.

" Azt mondták nem teljesítik olyanok kérését mint én. De talán...egy hozzájuk hasonlóét fogják! "

Mikor hátat fordítottak, elkaptam azt amelyik maszkján a kereszt volt, és megharaptam miközben a szemeim jégkéken világítottak.
A rendellenes vér illatára, és a tettem következményétől való félelem miatt a déli kastélybeliek menekülőre fogták.

" Amúgy sem maradnék életben egy vámpír vérével sem. De ennek az alaknak a vérével minden esélyem megvan rá. "

Azonnal begyógyult a sérülésem, rögtön az első korty után.
Isteni vére volt, amiből nem is hagytak többet inni. Vagyis, meglepetésemre Auberon volt az, aki lerángatott róla, mielőtt el szaladt volna velem a ló.

Auberon a három lényre nézett.
- Mielőtt büntetésben részesítenétek Amir-t ezért a tettéért, én, mint Azmodeus fia, beszélni akarok veletek. Ismerem néhány szabályotokat, és abból kettőt már meg is szegtetek. Ha tényleg a Mennyből valók vagytok, képesnek kell lennetek a megbocsátásra. És ha meghallgatjátok a kérésem, talán tartom a szám arról, hogy nem végzitek rendesen a munkátokat.

A kereszt maszkos szinte azonnal meggyógyult, pedig igencsak mélyen haraptam a nyakába.
Amelyik eddig nem szólalt meg, most beszélt.
- Az Urunk tudja hogy ki mit tesz. Ezért nem lesz ránk dühös.

- Tudom hogy látjátok minden élő és holt auráját. Lattátok Amir-ét is ugye? Ezért sajnáltátok meg annyira, hogy válaszoljatok nemigaz? Viszont én nem az "Uratok"ra gondoltam. Mit szólnának szerintetek a Pokolban ahhoz, ahogy eljártok egy ilyen ügyben? Hm~?

Mindhárman összenéztek egy időre, és egyszerre válaszoltak.
- Meghallgatunk.

Auberon elmosolyodott.
- Nem szükséges elmondanom, kérdezzétek meg a főnökötöket.

Bólintottak, majd kettő felrepült. A kereszt maszkos rám nézett.
- A testét ássátok sír alá, és sose érintse fekete földön kívül más.

Ezután ő is elrepült a négy szárnyával nagy szelet kavarva, amivel még a vizet is felcsapta.
Pár órával később kitisztult az ég, de mindenki kedve borús volt. A hajó visszatért a lagúnáról, de jó hírre nem ért partot.

Ezen a napon sírt az ég, sírtam én is. Sirattam a szerelmet amitől megfosztottak, és őt, mert annyira szerettem.
Nem tudom mit tegyek, hogy könnyebb legyen a gyász, ami lassan felemészt. Talán az idő segít, de kínoz is, mert tudni fogom, tehettem volna valamit, hogy másképp történjen.

............................................................................

Mikor egyedül maradt az új sír, amely távolról csak egynek tűnt a sok közül, az egyik fehér lény alászállt a felhőknek, hogy elvigye Lilith lelkének a felét.
Felvitte magával, ahol még két részre osztották. Két fontos erényt képviselt.
Tisztaság és jóakarat.
A két fénylő lélek darabot egy homokóra alakú, sima felületű kristályba tették, és azon keresztül láthatták, hogy alakult ki ez a két erénye a lélek előző gazdájának.

" Lilith még kislány volt, talán tíz éves. Már akkor is rosszul bántak vele és akkoriban még meghúzva magát tűrte a bánásmódot amibe született.

Ám egy nap, egy gyönyörű nő érkezett hozzájuk. Hosszú, fonott ébenfekete haja oldalra volt húzva, szeme furcsán, szinte vörös színnel csillogott. Nem tűnt sem gazdagnak, se szegénynek, mégis vendégként, tisztelettel bántak vele.
A nő észrevette a kislányt, majd intett neki, hogy lépjen közelebb.
Lilith bár félénken, de megtette.

A hölgy alaposan megnézte a lánykát, majd kedvesen elmosolyodott.
- Te vagy a legártatlanabb gyermek akit valaha láttam... Nem érdemled meg hogy így bánjanak veled. Állj ki magadért! Tudom nehéz elhinni, de egyszer lesz valaki, aki az életednél is fontosabb lesz számodra. Ne hagyd hogy elvegyék a bátorságod, hogy majd megvédhesd azokat akik fontosak!...... "

A tiszta, szárnyas lények döbbenten néztek egymásra.
A tény, hogy egy ilyen kedves és önfeláldozó embert egy vámpír ösztönzött arra hogy ilyenné váljon, egészen hihetetlen volt számukra látni. Úgy döntöttek, megteszik amit a fél démon ajánlott nekik.

Auberon azt mondta...:
- Tudom hogy a lélek egy kis részét összetenni egy hiányossal nem ütközik a szabályaitokkal. Így már lehetséges a reinkarnáció ugye? Két jó ember is meg fog születni.

Az egyikük azt mondta.
- Tévedett. Nem a tiszta lélek tesz jóvá egy embert. A lélek könnyen beszennyezhető ha hagyja a gazdája. Az pedig megfertőzi a testet és az elmét és lassan tönkreteszi önmagát, és bánatot okoz másoknak.

Egy másik is szót kapott.
- De adnunk kell egy esélyt. Aki nem áll ki a döntései, elvei mellett, az előbb-utóbb elveszik. Aki maga sem tudja hogy döntsön nem segíthet másokon.

- De ilyen módon beszennyezett lelket még sosem szedtünk szét. Nem a gyilkosság szennyezte meg. Valami más volt...

Félrerakták a lélek darabokat, és évekig vitatták a döntést.
Évtizedek teltek el.
Ezidő alatt pedig a gonosz lélek felemésztette a maradék jót Lilith testében. Ő maga pedig ennyi év után is olyan volt, mint aznap mikor meghalt. Nem lepték el férgek, nem rodhadt el sehol. A sírja sértetlen volt. Gyertya égett előtte, ami hirtelen kihúnyt. Nem fogyott el a viasz, de még a szél sem fújt.
Percekkel később a föld egy ponton elszineződött.

A fekete föld még sötétebb lett, majd kinyúlt belőle egy kéz....

___________________ - _____________________

Köszönöm hogy eddig itt voltatok, főleg aki már több mint hat hónapja, ugyanis ez a sztori már legalább fél éves!
Minden esetre hamarosan jelentkezek a második könyvvel, addig is türelmeteket kérem! ^^