A Vámpírsziget

7. Csak egy csepp vér

- Nem úgy egyeztünk meg, hogy ami áttéved ide, az a miénk? - Kérdezte Jürgen.

- Így igaz, viszont az a helyzet, hogy az én Kelyhem magától jött át ide, és nem áll szándékomban megválni tőle. - Mosolyodott el Amir.

" Az ő Kelyhe? Várjunk, ő most rólam beszél?? "

Avenir közbeszólt.
- Vagy harcoltok, vagy távoztok.

Karl dühös lett.
- Ha csak a kiskirály küzd benne vagyok. Te nem vagy fer ha harcról van szó!

" Tényleg... Avenir tudná előre a mozdulataikat. "

Amir elmosolyodott.
- Igen? De akkor csak te állsz ki ellenem ugye? Vagy esetleg félsz, hogy megismétlődik a harminc évvel ezelőtti? - Karl a bal karjába markolt, amit Amir kuncogva fogadott. - Hm. Egyből gondoltam. Avenir, hozd a vöröst. Távozunk.

Karl előrelépett.
- Van bőr a képeden! Megtartjuk!

Amir felé fordult, és szemei vörösen izzottak.
- Kár, hogy csak egyszer lehet meghalni, nemigaz? Te Meier família szégyene...

Karl megtorpant, aztán hátat fordított és elsétált, a másik kettő pedig követte.

" Egyedül nem mernek kiállni ellenük? Vagy ők gyengék vagy Avenir-ék erősek... "

Amir hirtelen felém kapta a tekintetét.
- Te...! - Megragadta a csuklóm és megrántotta a karom maga felé. - Ez már a második húzásod. Mégis mit képzelsz ki vagy?

- Hogy én vagyok Robin Hood. - Erre megszorította a csuklóm. - Au au! csak azt szeretném kérni, hogy lehessen mégegy esélye Ameliának.

- Megtámadta az öcsémet. Ez megbocsáthatatlan! - Lökött el a karomnál fogva.

- Valójában inkább az zavar, hogy megütött nemigaz, kedves bátyám? De az sem történik meg, ha nem a hajánál fogva emeled meg.

- Elhallgass Avenir! - Utasította csöndre Amir az öccsét.

" Milyen önhitt. Nem képes beismerni, hogy hibázott és ingerülten reagál, ha felhozzák neki, mert azt hiszi ő mindenkinél jobb. "
- Megígérem, hogy megdolgozik a megbocsátásodért, de ne nézz le minket, csak mert nők és emberek is vagyunk. - Léptem elé.

Egy másodpercre mintha elgondolkodott volna, aztán kizökkenve, közelebb lépett, és az arcomba hajolt.
- Ne. Tegezz. Engem. Most pedig tűnj az útból. - Sétált el mellettem, miközben nekem lökte a vállát.

Avenir mellém állt.
- Végül is...nem mondta, hogy nem... Gyere! - Nyújtotta ki a kezét. -

Elfogadtam.
Visszatérve az iskolában nagy port kavart a "szökésem".
Amir a saját irodájába hivatott, és egy karfás székre ültetett engem miután Avenir kezelte Amelia sebeit és a kezemet.

Gőgösen a nagy bőrszékében ülve Amir beszélni kezdett.
- Tudod, nehéz volt eldönteni, hogy kinek a Kelyhe legyél. Gondot okoz a különös véred, a viselkedésed, az önkényeskedésed... Úgy tűnik veled lesz a legtöbb gondom ebben az intézményben. Azért választottalak az én Kelyhemnek, hogy szemmel tudjalak tartani, és fegyelmezni.

" Téged is fegyelmezhetne néha valaki. Leszakad a padló az arroganciád súlya alatt. "
- Ha jó leszek, megmondod, hogy kik voltak azok a déli félen?

Összehúzta a szemöldökét.
- Ne. Tegezz! - Ezután felállt a székéből. -
Ha hűséget esküszöl nekem, akkor elmondom, amit tudni akarsz.

Kicsit elpirultam.
- Tessék?

- Ez ősidők óta így megy vámpír és kehely között. Mint egy láthatatlan szerződés titkokról és vérről.