A Vámpírsziget

27. Orgonavirágzás IV./ Véres Krizantém

Henry szétfeszítette a cellarácsokat annyira hogy éppen kiférjen kissé sovány teste.

Meglepett mikor először láttam milyen erő van benne, de aztán rájöttem hozzá kell szoknom a gondolatához, hogy ő már nem teljesen az a Henry, akit eddig ismertem.

- És hol kezdjük a keresést? - Kérdezte kíváncsian Henry, majd tett tőlem egy lépést hátra. -

Furcsállva néztem rá.
- Mi az?

Ekkor megszólalt a doktor, miközben lejött a lépcsőn.
- Lehet nem túl jó ötlet pont őt magaddal vinni. Aranyszeműként nem nagyon fog bírni a vérszomjával, nem számít mennyire fontos vagy neki.

- Te hogyhogy szabadon járhatsz amíg Henry be van zárva? És... mikor lettek narancssárgák a szemeid...?

- Nem hittem hogy ilyen sokáig nem jössz rá. Valamikor én is a kastélyban laktam, de semmi kedvem nem volt harcolni, nem álltam senki oldalára, ezért száműztek a szigetről.

- Hogy? De akkor sem értem te miért nem vagy bezárva.

Dane elmosolyodott.
- Elmondtam az igazgatónak meg annak a beképzelt fiának, hogy rejtettem el a vámpír mivoltom, és cserébe nem zárnak be vagy száműznek. Itt még nemnagyon jártam, de egész jó kis helynek tűnik, így maradok.

" Ha ő a kastélyban élt és ezelőtt volt már itt, akkor tudnia kell. "
- Átveszed Henry helyét?

- Lilith! - Nézett rám Henry csalódottan, majd miután közelebb jött, furcsán csillant meg a szeme, ezután tenni akart egy hirtelen mozdulatot, de ekkor a doktor visszalökte a cellájába. -

Henry nagyot csapódott a falnak, és néhány kőtörmelék hullott a földre.

- Be kell látnod kölyök hogy melletted egyáltalán nincs biztonságban. Csak nézz magadra. Az aranyszeműek ösztönlények, ez nem olyasmi amit irányíthatsz.

Henry könnyes szemmel elfordította a tekintetét.
- De... én akarom megvédeni őt...

" Henry....."

- Talán majd egyszer. Ha ura leszel a vérszomjadnak. Most viszont esélyed sincs.

- Rendben... megértettem. - Ült le Henry a földre. -

- Nos, és te mit is keresel pontosan? - Nézett rám a doktor. -

- A katakombák bejáratát.

- Érdekes módját választottad a halálnak. - A fülemhez hajolt, majd belesúgott. - Honnan is tudsz egyébként te arról a helyről?

- Elmondom ha ott leszek. - Válaszoltam komoly hangon. -

Erre elmosolyodott.
- Rendben. Elviszlek oda, de minden kérdésemre válaszolnod kell amit felteszek.

Elindultam a lépcső felé.
- Felejtsd el inkább megkeresem egyedül.

- Várj-! Vagyis, meggondoltam magam. Csak pár kérdést teszek fel, és amennyiben nem olyan ami téged zavar, válaszolj rá.

- Rendben. Most, mutasd.

Megint mosolygott, majd elindult az elzáró legvégébe. Ott elkanyarodtunk jobbra, de csak egy üres fal volt, oldalt egy meggyújtatlan fákja, mellette a sarokban pedig egy régi kötél.

" Akárcsak az álmomban. Meg kell húznom igaz? "

Megragadtam a kötelet, és határozott mozdulattal meghúztam.
Ekkor váratlanul elfordult a téglafal.

- Elismerésem kisasszony. - Ment el mellettem. -

Utánamentem.
A másik oldalon pont olyan volt, mint az álmomban. Hosszú folyosók, és fáklyák.
Dane doktor beghúzta azt a kötelet ami belül volt, ami után visszazárult a téglafal.