Szabályszegők Előrendelhető!

3. fejezet

Dominic

Annak ellenére, hogy Lucyt minden nap láttam az órák többségén, nem jött oda hozzám, hogy rábeszéljen az ítéletem átgondolására és én sem közelítettem meg. Eszembe se volt hiú reményekbe ringatni, bármennyire is vágytam egy jó estére. Válogatós személynek vallom magam, mindig találtam valami kivetni valót, vagy a külsőben vagy a személy viselkedésében. Lucy pedig az utóbbi kategóriát erősítette, mivel hiába nézett ki jól, ha valójában nem mutatott olyan magatartást, amivel azt bizonyította volna, hogy akarja ezt az affért. Én pedig ki vagyok, hogy menekülőút után visszarántsam a gödör peremére? Mégse szórakozhatok vele kedvem szerint.

Nem lett volna helyes felkeresni, az viszont meglepett, hogy ő sem erősködött. Mármint olyan tántoríthatatlannak tűnt az első beszélgetésünk során, hogy szentül meg voltam győződve; írni fog még az nap este. Esetleg pár nappal később. Mert ha annyira biztos lett volna magában, mint ahogy előadta magát, ha annyira akarta volna ezt a barátság extrákkal kapcsolatot – amiből csak az extrák vonatkozna ránk barátság nélkül, mert egészen múlt hét péntekig nem is tudtam, hogy létezik –, akkor teperne. De nem, semmi jelét nem mutatta, hogy akarna valamit tőlem, viszont a tekintetével folyamatosan nyomon követett, ami az első nap azonnal feltűnt. A periférikus látásomnak köszönhetően többször is rajta kaptam, hogy a hátsó sorból méreget. Talán szuggerált, hogy ránézzek? Meg akart babonázni, hogy belemenjek az ajánlatába? Vagy tényleg annyira vonzónak tartott, hogy le sem bírta venni rólam a szemét? Talán azon agyalt, hogy még egyszer megpróbáljon rábeszélni? Esetleg új kiszemelten gondolkodott és véletlenül pont az irányomba bambult el?

Bármi is volt az indok, amiért ennyire intenzíven sasolt, ez nem változtatott semmin. Legalább is a hét elején így gondoltam, de a napok teltek, én pedig többet gondoltam az ajánlata, mint kellett volna. És ez baromira zavart.

A csütörtöki edzés után az öltözőben, teljesen kimerülten hallgattam a csapattársaim terveit az estére nézve. Fájtak az izmaim a megerőltető edzéstől, így inkább csendben öltöztem át a helyiség egyik sarkában. Csendes megfigyelő lévén, nem vontam be magam a beszélgetésbe, annak ellenére se, hogy hasznos információval tudtam volna szolgálni. Ugyan is Zane, a csapat feladója, az egyik szaktársamról dicsekedett, mint főfogás az estére nézve. Halvány lila fingom se volt, hogy hogy gabalyodtak egymásba, mivel teljesen másik karra jártak, ennek ellenére nem éreztem fontosnak, hogy beleüssem az orrom az ő dolgába. Amúgy se érdekelt különösebben, mivel ki nem állhattam a csajszit, akiről áradozott.

Erika tipikusan azok a közé tartozott, akire ha az ember ránéz tudja, hogy sokkal inkább foglalkoztatja a külseje, mint bármi más. Nem ő a legélesebb kés a fiókban, de ha a haja a párás levegőtől összeesik, képes felpattanni a fenekéről és hazasietni, hogy rendbe hozhassa a rakoncátlan fürtöket. Nem mondom, hogy a smink ellen vagyok, igenis tudják a lányok mértékkel az előnyükre fordítani, de Erika szintén – mint minden mást – ezt is túlzásba vitte. Az arcát annyi vakolat fedi minden áldott nap, hogy kilométerekről látni lehet. Teljesen egy cirkuszi bohócra emlékeztet, az pedig csak ráadás, ha a virító, neonszínű ruháit veszi fel hozzá. Teljesen mint egy halloweeni jelmez, rettentően taszító és a legkevésbé sem szexi.

Szóval egy szó, mint száz, felkészíthettem volna Zane-t, hogy inkább hagyja, mert nem éri meg vele foglalkozni, de nem tettem. A feladónk olyannyira nem nézte, hogy ki fekszik alá, mint amennyire én válogattam meg a jelöltjeimet. Az igényeink a lányok terén ég és föld volt.

– Nem minden nap keres meg egy ilyen bombázó. Kár lett volna nemet mondani. Elviszem vacsorázni, aztán felviszem magamhoz. Egy randiba én se halok bele. Aztán ki tudja, ha annyira jó az ágyban, talán lesz belőle valami. – Zane mellkasa dagadt a büszkeségtől, amiért látszólag sikerült egy ilyen lányt becserkésznie, nekem azonban felfordult tőle a gyomrom. A hideg is kirázott, ha Erikára gondoltam. Szinte hallottam az idegesítő sípolását, amit nevetés közben hallatott a tegnapi óra előtt.