Szabályszegők Előrendelhető!

7. fejezet

Lucy

Dom tényleg nem csinált segget a szájából. Mármint ez most így erős kijelentésnek tűnik, de komolyan hozta a megbeszélteket. Habár hétfőn nem jött be az órákra ismeretlen okok miatt, kedden pedig mondhatni szabadok voltunk, mert előadásmentes nap volt, így csak szerdán tudta megalapozni szavainak igazságtartalmát. Minden óra előtt odaült mellém és ilyen-olyan beszélgetéseket kezdeményezett. Az első nap különösen idétlen témákkal rukkolt elő.

Mit gondolsz a globális felmelegedésről? Miképp tudna erre az emberiség hatni, ha egy kicsit tudatosabbak lennénk? Szerveznél-e szemétszedést, ha lenne rá lehetőséged? Segítenél egy idős hölgynek az utcán, ha elesne?

Bármit is hozott fel, semmilyen szempontból nem lehetett hozzám kötni őket, ezért sem értettem, hogy mi értelmük van ezeknek. Légből kapott, emberiséget érintő témakörökről eszmecserét futtatni.

Hiszen ismerkedni akart az Istenit is! Akkor miért nem érdeklődik felőlem? Hiszen semmit se tud rólam, kötve hiszem, hogy nehezére esne valamit kitalálni!

Esküszöm, hogy a két nap alatt még az is eszembe jutott, hogy valójában nem is érdeklem és csak a látszatot akarja fenntartani. Talán meg is gondolta magát és azon morfondírozik, hogy hátráljon ki a megállapodásunkból!

Tudtam én, túl szép, hogy igaz legyen!

Miért is ment volna olyan gördülékenyen, mint ahogy az ember elvárná egy hasonló szituációban?

Miután csütörtökön kifaggatott az erdőírtásról, visszaült az eredeti helyére, én pedig habozás nélkül előkaptam a telefonom és megdobtam egy üzenettel. Mert ez nem mehetett így tovább. Igenis zavart, hogy az alkunkra nézve jelentéktelen baromságokkal faggatott.

Lucy üzenete: Ha szabad kérdeznem, ezeknek a kérdéseknek mi értelmük van? Nem fogod megtudni általuk, hogy mi a kedvenc filmem vagy, hogy mi volt a jelem az oviban. Csak gondoltam szólók, hogy nem fogsz jobban megismerni általuk!

Rányomtam a Küldés gombra, majd felkaptam a fejem és a címzettre néztem. Végig kísértem a tekintetemmel, ahogy felfordítja a telefonját, megnyitja az üzenetem, és ahogy az elolvasása után próbálja elfojtani magába a kitörni próbáló nevetést. Aztán gépelni kezdett, így visszavezettem a képernyőmre a figyelmem és vártam, hogy a hullámzó pöttyöket szöveg váltsa fel.

Dominic üzenete: Mi volt oviban a jeled, kislány?

Felnéztem Domra, amolyan „ez most komoly?" nézéssel, mire furcsa mimikával illetett. A szájának sarkai lefelé konyultak, mégis úgy tűnt, hogy mosolyog. Mellé még a vállát is megrántotta, mintha várná, hogy reflektáljak valamit. Megráztam a fejem és bosszúsan ütni kezdtem a billentyűmet.

Lucy üzenete: Egér.

Lucy üzenete: A tiéd mi volt?

Kaptam az alkalmon, hogy végre szubjektív válaszokat csikarjak ki belőle.

Dominic üzenete: Bohóc.

Dominic üzenete: Egyébként több okból nem kérdeztem semmi személyeset. Az egyik az, hogy ha azt hallják az előtted ülők, hogy csak jártatjuk a szánkat az általuk érdektelennek tűnő dolgokról, akkor nem kombinálnak. És ugyebár ezt akarjuk elkerülni. A másik pedig, hogy ezekből is le tudom szűrni, hogy milyen ember vagy.

Lucy üzenete: Honnan veszed, hogy a valóságot mondom és nem azt, amit ilyenkor mindenki hallani akar? Miért vallanám be, ha olyan romlott lelkű leányzó lennék, hogy nem segítem fel a földön jajgató időseket, de még le is köpöm?