Egy embert szerettem egész életemben nem volt mindig kedves és azt sem biztos,hogy ő valaha szeretett,de örökké boldog lesz a szívem, amiért én ismertem ebben az életben.
Végül megmutattad,lelked s a szíved és azt is,hogy megéri szeretni téged,végre...
A kezemben a szerelem, fájdalom és csalódás. Leila naplója leírja a szerelmünk végső státuszát,ahogy olvasom a sorokat a szívem mintha egy tüzes veremben lenne bezárva,hevesen dübörög mintha ki akarna szakadni a helyéről.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Vihar lennék nyári estén, ordítanék, tombolnék csakhogy enyhítsem magamban ezt a kínzó fájdalmat amit bennem hagytál,de a szívem továbbra is vérezne,nem volna elég.
Szerelmes lettem egyszer csak belé cserébe elvette az egész életem.
Elég akartam lenni neked,de rájöttem bármit is teszek soha nem leszek elég neked!
Ahányszor elhagysz a fájdalmak egyre csak kínzóbbak.
Nem így gondoltam sorsunkat.
-hogy mertél hozzá érni?
Hátamból Leila hangja csendült fel majd hirtelen kikapta a könyvet a kezemből. Könnyes szemekkel figyeltem bánatos szemét.
-Én..- fogalmam sincs róla mit tudnék mondani,szavak nem jöttek a nyelvemre.
-Menny haza most,nem akarlak látni!
Székről fel néztem a könnyektől csillogó arcára. Kezemmel lassan érintettem meg arcát le törölve a könnyeket róla.
-Nem megoldás az ha mindig menekülünk egymástól.
Ellépve tőle Bryn felé mentem,de elállták az utam.
-Mégegyszer ne tedd be ide többet a lábad lehet,hogy egyszer együtt voltatok,de mára már vége!
Fenyegetően felé magaslottam ahányszor szembe nézek vele mindig az jutt eszembe ahogy Leilát a karjaiba tartotta mikor együtt voltunk.
-Leilával van egy gyermekünk,de ha ne lenne sem akkor sem hallgatnék a szavaidra.
Aiden hangos nevetése hangjára lehunytam szemeim. Most hallottam a fiam első nevetését egyben megkönnyebbültem,de fájt az elvesztegetett idő amit nem tudtam vele tölteni.
-Ne merd a fiamat a sajátodként kezelni és hazudni ostobaságokat neki,mert egyenként töröm el a csontjaidat.
-Magukra hagytad őket,nincs jogod sem a Aidenhez sem Leilához már.
Mérhetetlenül düh tompította el az agyam,nem akartam a törpék előtt le ütni ezt a semmirekellő "én csak a szomszéd vagyok,olyan mintha a bátya lennék" férget.
-Nem mondok le sem Leiláról,sem a fiamról!
Kikerülve őt a gyerekek elé álltam akik körbe- körbe mentek a kis játék autóval.
-Apa még maradhatnánk? Olyan jól el játszunk. Egyszerre két angyal szemű kis ördög nézett velem szembe oldalra billentett fejjel. A történtek ellenére mosolyogva néztem őket.
