FEVER EPILOGUE ~ 2.

2 0 0
                                    

2. SEONGHWA

<< - Ha belegondolunk, az a Cromer, amit az álmomban kaptam, azt a fekete fedorás ember adta nekem. Tehát az a Cromer az ő dimenziójukban létezett. Lehetséges, hogy van valahol egy másik Cromer ebben a dimenzióban is. Keressük meg azt, hogy elmehessünk Yeosangért, utána meg tegyük vissza az eredeti helyére! - ismertette tervét Hongjoong. Viszont mindenki más ellenezte ezt, mondván túl veszélyes és még illegális is.

- Ha legális, ha nem, mi van Yeosanggal? Azt mondjátok, hogy azt akarjátok, hagyjuk ott őt? - Ha a régi énem állt volna ott, aki félt szembemenni a szabályokkal, én is úgy reagáltam volna Hongjoong ötletére, mint a többiek. Talán pont emiatt, még dühösebb lettem. De most már nem az vagyok, aki eddig voltam. Yeosang megmentése az első jelenleg a számomra.

- Azt mondtuk, hogy nem fogunk benneragadni a múltban. Mindannyian elhatároztuk magunkat, amikor elmentünk arra a másik helyre, nemde?

Tudjuk, hogy nem a jelenben vagyunk. Szóval muszáj visszamennünk, hogy rendbehozzuk a dolgokat.

Miután elmondtam gondolataimat a többieknek, egyesével mindenki kezdett egyetérteni a Cromer ellopásával kapcsolatban. Amikor azt hittem, hogy újra összerázódott a csapat, Yunho szólalt meg halkan:

- Én itt akarok maradni. Nem tudom itthagyni a bátyjám. >>

A To ZWhere stories live. Discover now