Úristeen. /Marics Peti 🔞🔞/

27

Én csak ott álltam az ajtóban,majd éreztem,hogy egy kövér könnycsepp folyik le az arcomon. Majd őt követte sorban a többi...

- Ez az én hibám... - nézte a földet.

- Dehogy a tiéd... - néztem rá.

- MIÉRT?! - kapta fel rám a fejét. - MIÉRT NE LENNE AZ ÉN HIBÁM??!! - ordított felém,mire összerezzentem.Sosem hallottam kiabálni. Sosem kiabált velem... Csak a vállam rázkódott a néma sírásomtól.
- Most egy kicsit egyedüllétre van szükségem... - hajtja le a fejét.
- Mi? - néztem rá kérdően.
- Jól hallottad. - sziszegi, miközben a szemembe néz. - Azt hiszem, most egy kis szünetet kéne tartanunk.
Válaszul csak becsaptam magam mögött az ajtót...

2 órás kórházi sírás után eszembe jutott valami,úgyhogy bementem Peti kórtermébe kopogás nélkül.
- Mit akarsz? - vágta a fejemhez.
- Ezt itt hagytam. - húztam le az eljegyzésigyűrűmet az ujjamról,majd az éjjeliszekrényre tettem,mire elkerekedett a szeme.
- Fanni, várj...
- Szia. - néztem mélyen a szemébe,majd kimentem.
Hazáig futottam zokogva,majd felhívtam Milot,hogy jöjjön Peti cuccaiért,mert visszaköltözik.

<<Peti szemszöge>>
Mikor megtudtam,hogy a babánk nincs többé.... leírhatatlan érzés... Az én hibám. Nem bírok többé Fanni szemébe nézni.
És most valszeg mindent el is basztam.
Teleroncsörgésre kaptam fel a fejem.
- Haver... Mit csináltál? - Mondja Milo köszönés nélkül.
- Fanni,elvetélt miattam,és hát mondtam hogy egy kis időre van szükségem.
- Ez most komoly? - kérdezi.
- Igen. - válaszolom.
- Te hülye vagy? - mondja komoran.
- Miért? - nevetek fel kínomban.
- Hát, Fanni sírva hívott fel,hogy menjek hozzátok,és vigyem el a cuccaidat. - közli velem.
- Mi? - kérdezem.
- Kidobott,most megyek a holmijaidért.
- Faszom. - jött ki a számon
- Hát,ezt most elbasztad. - mondja.
- Szerinted nem tudom?! - kiabáltam.
- Jó,egy kicsit nyugodj le,kérdezd meg,hogy mikor engednek ki,utána visszajössz hozzám. - mondta higgadtan.
- Jó. - csaptam rá a telefont.

<<Fanni szemszöge>>
Miután kihajítottam a küszöbre Peti bőröndjét benne az összes cuccával,bezártam az ajtót,majd az ágyamban kuporogtam és sírtam. Peti miatt,a baba miatt,mindenért.

Na helló tudom,ez most szomorú részek sorozata volt. És még csak most jön a java😈. Viszont most egy icipicit szünetelni fog az írás,mivel 1: alig van időm suli mellett,2:írok egy másik sztorit ,ami egy 8.-os lányról szól,é s mivel én is 8.-os vagyok,ezért most inkább erre koncentrálok,hogy minden passzoljon egy átlagos sulis lány életéhez. Mint az enyém🤫. Szóval most nem lesznek nagyon új részek. Na mind1 köszönöm a több mint 16k olvasót. És nem untatlak tovább titeket,csak gondolom jobb ha tudtok róla,hogy ezért nem lesz gyakrabban rész,max 2 heti 1 vagy heti 1-et megpróbálok összehozni. Szóval én most megyek és írom a másik sztorimat na puszii🤍