Két hétnyi szerelem - sskk short novel- Befejezett

Vágyak és tettek

A telefonja ugrasztott ki minket abból a ködből, amibe együtt zuhantunk bele. Úgy engedtem el őt és húzódtam hátra mintha olyat tettem volna, ami tilos. Ami... Valójában igaz is. Nem lenne szabad vele.... ilyen helyzetekbe kerülnöm. De... annyira.... jó érzés....

Ő sem viselkedett úgy, mint szokott, kapkodott, el is ejtette a telefonját két alkalommal is mire fel tudta venni.

- Moshi-moshi.... - szólt bele a telefonba.

- Aika chan? - hangzott a túl végéről, ezek szerint az egyik kollégája hívta.

- I-igen... Szia Maki san.

- Örülök, hogy elértelek! Minden rendben van? Nem értél be kezdésre. Történt valami? Jól vagy? Illetve vagytok?

- "Ó már ennyi az idő? A fenébe, nem akartam, hogy miattam tényleg elkéssen a munkából. Nem figyeltem mennyi ideig öleltem őt át. És ő sem. De ez akkor is az én hibám!"

- Rikunak rohama volt. - felelte Jinko higgadtan – Sajnálom, hogy nem értem be. De nem hagyhattam itthon ilyen állapotban-

- Te jó ég! - hangzott a vonal másik oldaláról - Akkor maradj mellette! Küldjünk orvost? Van gyógyszer, vagy bármi, ami segíthet?

- Köszönöm szépen. Már jobban van csak meg akarok bizonyosodni, hogy nem jön új roham az előző után, aztán ha még nem késő bemegyek-

- Maradj mellette nyugodtan. – Vágott közbe a kollégája - Ne siess. A kedvesed egészsége a legfontosabb. Kérlek, szólj, ha ma mégis bejössz, de ha úgy van, maradj otthon egész nap vele.

- R-rendben köszönöm...

- Szívesen. Jobbulást neki! Ha esetleg bejössz, szólj rám, hogy adjak oda valamit. Lehet, van még a raktárban gyógyszere a főnöknek. Tudod a lányának is ilyen baja van. Adok belőle, hátha segít a férjeden is.

- Azt nagyon megköszönném!

- Akkor előkeresem. Szia, szia! - Ezzel letette a telefont.

Mi pedig csendben ültünk tovább egymás mellett tétlenül. Kellett volna valamit mondanom. De... csak az előző pillanatok jártak a fejemben. Elengedtem magam... Túlságosan is. Elkapott a pillanat heve. De... élveztem... Még egy ilyen és... hivatalos lesz.... ez... kettőnk között... csak... azt nem tudom még, hogy merjem e megtenni azt az utolsó egy lépést. Felé....

Megfogta a kezemet. Biztosan zavarhatta, hogy annyira elcsendesedett minden. Lassan néztem rá. Aggódva figyelt engem. Közelebb ültem hozzá, ahogy magamhoz húztam. Átöleltem és ő bújt hozzám. Viszonozta tettemet. Úgy éreztem ez a legjobb döntés, amit most tehetek.

- Sajnálom, hogy miattam elkéstél. - Suttogtam.

- Ne kérj bocsánatot Ryunosuke... a rohamodat egyedül lehet nehezebben győzted volna le. Ne hibáztasd magadat.

- "A rohamot is saját magamnak okoztam"- Akkor sem kellett volna ennyire visszatartanalak... Ezzel a küldetést is veszélybe sodorhatom.

- Ugyan.... így még hitelesebb lett az álcánk, amiért ide költöztünk. Szóval tényleg nincs semmi baj. Én inkább miattad aggódom, hogy itthon merjelek e hagyni egy ilyen roham után.

- Tudom, hogy szívesebben maradnál velem.

- Hihihi.... ez igaz... Veled tölteni az időt mindennél többet ér nekem.

...

Ezt mondta, de utána mivel nekem ettől nem múlt el a bűntudatom kértem, hogy menjen be dolgozni. Én addig tudok gondolkodni és pihenni.