♡SEVENTEEN♡

417 19 1
                                    

Egy pánikroham, sírógörcs és néhány új vágás után összeszedtem magam, hogy elmenjek egy drogériába.

Az odavezető utamon azzal küzdöttem, hogy ne, hogy elsírjam magam. Na meg persze még ott voltak az emlékek amik újra felszínre törtek  azok után, hogy sok évnyi munka árán végre elnyomtam őket.

Mikor beértem a boltba rögtön a keresésére indultam és kevéskeresgélés után meg is találtam. Levettem a polcról és a pénztárhoz indultam.

Egy eléggé undoknak tűnő nő várt rám ott én pedig csak annyit mondtam magamban, hogy a legutóbbinál nem lehet rosszabb.

Letettem a szalagra a nő pedig amikor meglátta, hogy mit akarok megvenni rám nézett és láttam ahogy undor ül ki a képére viszont szó nélkül hagyta. Ki fizettem, s siettem is ki az üzletből haza.

Ma már tuti, hogy nem megyek iskolába. Egy, azért mert már kicsengettek az első órámról, ami nem mellesleg irodalom volt, másrész ilyen lelkiállapottal nem gondolom túlzottan jó ötletnek.

Amikor beértem a lakásba gyorsan levettem a kabátomat és a cipőmet és a kezemben a terhességi tesztel elindultam a fürdőbe.

Ahogy beértem a helységbe leültem a földre és a dobozt kezdtem el bámulni és magamban egyfolytában azt mondogattam; nem vagy terhes, nem vagy terhes.

Nem lehetek terhes…

Anyuék még munkában voltak, amikor én hazaértem az iskolából. A táskám mélyén ottlapult a hazafelé úton beszerzett tárgy.

Úgy döntöttem, hogy minél előbb túl akarok esni rajta ezért ki is vettem a táskámból és bementem a fürdőbe ahol gyorsan ki is vettem a dobozból és elolvastam a használati utasítást.

Miután sikerült megértenem, hogy mit kell, csináljak vettem egy nagy levegőt és meg is tettem.

Fogtam magam és leültem a wc-re és nekiálltam pisilni, majd 5 másodpercen keresztül otttartottam a nedvszívóvégét, aztán pedig lefele fordítottam és vártam, hogy leteljen a 3 perc.

Visszaemlékezve akkor még azt gondoltam hogy, az volt életem leghosszabb 3 perce most viszont ezerszer lassabbnak érzem mind akkor.

De most sokkal jobban rettegek mind akkor rettegtem. Tudom, hogy nem tudnám azt megcsinálni mind akkor.

Egyszerűen nem menne. Viszont fel sem tudnám nevelni mert nincs miből. Arról nem is beszélve, hogy az apja az irodalom és tesi tanárom…

Jézusom. Mégis, hogy fogom elmondani neki? Mi lesz a reakciója? Mi lesz ha  kiderül? Mi lesz ha….

A telefonom idegesítő hangja kirántott a gondolataimból. Letelt a három perc.

Nyeltem egy nagyot majd megfogtam a tesztet és magam felé fordítottam viszont a szememet becsuktam.

Nem vagyok terhes, nem lehetek terhes, könyörgöm ne legyek terhes.

Kinyitottam a szememet és ahogy meg pillantottam az eredményt a könnyek záporozni kezdtek a szememből, s éreztem ahogy a légzésem felgyorsúl.

William Forbes szemszöge

Hope ma nem jött be.

Ezért úgy voltam vele, hogy ráírok, hogy merre jár és hogy, mi van vele viszont választ nem kaptam rá választ.
Kettő körül felhívtam mivel még akkor sem kaptam semmi választ.

Viszont most sem jártam szerencsével, mivel nem vette fel. És hogy, őszinte legyek már kezdtem aggódni hogy, valami komoly dolog történt vele és nem csak egyszerűen elaludt vagy tudom is én. 

Édes ReményWhere stories live. Discover now